Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Átadták az 500 ezredik OTP SZÉP-kártyát Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára és Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese adta át az ötszázezredik OTP SZÉP-kártyát Budapesten sajtótájékoztatón, csütörtökön. 2012. szeptember 28. 18:07 Már az építéskor baj volt A katasztrófa már a X-es tározó megépítésekor kódolva volt a vádirathoz csatolt szakértői vélemény szerint, azon a hatósági előírások betartása mellett sem lehetett változtatni. 2012. szeptember 28. 18:06 Kiraboltak egy boltot Csopakon Fegyverrel vagy fegyverutánzattal követelte a kasszában lévő összeget egy férfi pénteken Csopak egyik üzletében - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. 2012. szeptember 28. 12:38 Megújuló szolgáltatások és kedvezmények A korábbinál szélesebb körű kedvezményeket és számos megújuló szolgáltatást vehetnek igénybe a jövőben a köz- és felsőoktatásban tanuló diákok a szeptemberben bevezetett új diákigazolvánnyal. 2012. szeptember 28. 9:22 Októbertől érhetők el az influenza elleni ingyenes vakcinák Október második felétől lesznek elérhetők azok az influenza elleni vakcinák, amelyeket a rizikócsoportba tartozók ingyen kaphatnak meg - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön az MTI-vel. 2012. szeptember 28. 9:20 Húsz napra rövidülhet az útlevél-kiállítás ideje Húsz napra csökkenhet a jelenlegi harmincról az útlevelek kiállításának ideje egy, a belügyminiszter által benyújtott törvényjavaslat értelmében. 2012. szeptember 27. 18:09 Azt hitte, csak a vizet engedik le a kazettáról Az ajkai timföldgyár környezetvédője a vörösiszap-katasztrófa ügyében indított büntetőper újabb tárgyalásán azt mondta: azt hitte, csak az összegyűlt esővizet engedik le a már nem működő IX-es tározóról, és ezért riasztották a kolontáriak a tűzoltókat. 2012. szeptember 27. 18:07 Bankjegykiadó automatát loptak el Nagyvázsonyban Kiszakítottak a falból, és elvittek egy bankjegykiadó automatát csütörtök hajnalban Nagyvázsonyban - mondta el a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek. 2012. szeptember 27. 18:06 Fontos az értéktárak kialakítása Fontos az értéktárak kialakítása Csak akkor vehetünk részt a nemzetek versenyében, ha a csúcsteljesítmények mellett a helyi értékeket is megmutatjuk – véli dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes. 2012. szeptember 27. 17:46 Tagadták bűnösségüket a timföldgyár üzemvezetői Tagadták bűnösségüket az ajkai timföldgyár hidrátgyártó üzemének vezetői a vörösiszap-katasztrófa ügyében indított büntetőper tárgyalásának harmadik napján, szerdán a Veszprémi Törvényszéken. 2012. szeptember 27. 13:00 3 százalékos infláció 2014-ben Az MNB előrejelzése szerint a 3 százalékos inflációs cél 2014 második felére valósulhat meg - áll a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön közzétett új inflációs jelentésben. 2012. szeptember 27. 12:59 Nagyobb forrásokat vártak Nagyobb forrásokat vártak Az ENSZ Turisztikai Világszervezete kezdeményezésére 1980 óta szeptember 27-e a Turizmus Világnapja – emlékeztetett sajtótájékoztatóján Pál Béla, az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának tagja csütörtökön. 2012. szeptember 27. 11:58 "Veszprém pozitívan változott" "Veszprém pozitívan változott" Dr. Papp Sándor 1954 óta él Veszprémben. A nyugalmazott egyetemi tanár idén elsőként kapta meg a Volkra Otto-díjat. A kitüntetésről, Veszprémről, és az életéről beszéltünk vele. 2012. szeptember 27. 10:00 A társadalom többsége támogatja a dohányzás korlátozását Egy felmérés szerint az iskolai végzettséggel "meredeken csökken" a napi rendszerességgel dohányzó férfiak aránya. A legfeljebb 8 általánost végzett férfiak 45 százaléka dohányzik naponta. 2012. szeptember 27. 9:30
... 925 926 927 928 929 ...
sport
Premier League: megvan a Liverpool idénybeli első győzelme A Szoboszlai Dominikkel és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC kétgólos győzelmet aratott az újonc Ipswich Town vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén. Női kosárlabda-vb: elmaradt a bravúr, vereséggel kezdtek a magyarok Berlinben A magyar női kosárlabda-válogatott súlyos vereséggel kezdte meg szereplését a berlini világbajnokságon, mivel pénteken 99-53-ra kikapott az olimpiai ezüstérmes franciáktól. Lipl és Bognár duplájával őrizte meg hibátlan mérlegét a Vehír Veszprém A listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém 6-1-re múlta felül a vendég TFSE Tent-Team együttesét a férfi futsal NB I alapszakaszának negyedik fordulójában. A kék-fehérek továbbra is a bajnokság egyetlen százszázalékos csapataként állnak a tabella élén. A világbajnok vitorlázó Vadnai Jonatánt köszöntötték Balatonfüreden Vadnai Jonatánt, az ILCA 7 (korábban Laser) hajóosztály friss világbajnok vitorlázóját köszöntötték péntek este Balatonfüreden a Kékszalag Portban. Nielsen tíz védéssel, Imre hat góllal debütált az NB I-ben Két nap leforgása alatt a második bajnokiján is könnyedén nyert a One Veszprém, amely péntek este egy híján húsz góllal verte a vendég NEKA együttesét a férfi kézilabda élvonalban. Elstartolt a 31. Balaton Boat Show Balatonkenesén Magyarország egyetlen vízen és vízparton rendezett hajós és aktív turisztikai kiállításán több mint 70 kiállító és több mint 80 vitorlás, elektromos hajó és motorcsónak várja a látogatókat.  Világrekordot döntött a magyar íjász Alig találták meg a rekordot jelentő nyílvesszőt, amely végül 1063,59 méterre ért földet. Mónus József mindössze 80 centiméterrel javította meg a 29 éve fennálló világrekordot. Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat Szeptemberben ismét a sporté lesz a főszerep Veszprémben: két különleges, ingyenes és Ötpróba‑pontszerző esemény várja a családokat, a szabadidősportolókat és a tapasztalt versenyzőket. A Valeo Határok nélkül Úszónap és az I. Kiskuti Csárda Veszprém Sportrégió Terepduatlon Fesztivál célja, hogy a mozgás örömét mindenki számára elérhetővé tegye – korhatár és határok nélkül. Női kézilabda BL: két magyar csapat a mezőnyben, a Győr a favorit Az elmúlt szezonban három magyar csapat indult a női kézilabda Bajnokok Ligájában, a szombaton rajtoló új idényében csak a Ferencváros és a legutóbb döntős Győr szerepel. Nemesvámosra költözik a VESC extraligás röplabdacsapata Új helyszínen játssza hazai mérkőzéseit a 2026/2027-es idényben a VESC női röplabdacsapata. Az Extraligában szereplő veszprémiek a Táncsics iskola tornacsarnoka helyett a nemesvámosi sportcsarnokban fogadják ellenfeleiket.
kézilabda
Nielsen tíz védéssel, Imre hat góllal debütált az NB I-ben Két nap leforgása alatt a második bajnokiján is könnyedén nyert a One Veszprém, amely péntek este egy híján húsz góllal verte a vendég NEKA együttesét a férfi kézilabda élvonalban. Női kézilabda BL: két magyar csapat a mezőnyben, a Győr a favorit Az elmúlt szezonban három magyar csapat indult a női kézilabda Bajnokok Ligájában, a szombaton rajtoló új idényében csak a Ferencváros és a legutóbb döntős Győr szerepel. Palasics Kristóf 18 védése a Bundesligában A válogatott Palasics Kristóf 18 védéssel járult hozzá az MT Melsungen 31-18-as hazai győzelméhez a Göppingen ellen a német férfi kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Tízgólos győzelemmel rajtolt az NB I-ben a címvédő Veszprém Sokáig jól tartotta magát az ETO University Handball Team a vendéglátó One Veszprémmel szemben. A címvédő azonban a szerdai találkozó második felvonásában felőrölte ellenfelét, így sikerrel zárta idénybeli első élvonalbeli bajnokiját. Ismét Horváth Pétert és Marton Balázst választották az év játékvezetőinek Újabb rangos elismeréssel gazdagodott Horváth Péter és Marton Balázs pályafutása – a Magyar Kézilabda Szövetség a 2025/2026-os idényben ismét a veszprémi párost választotta az év játékvezetőinek. Női kézilabda NB I: újabb Győr-Ferencváros párharc következhet az aranyéremért A címvédő Győr és a NEKA keddi mérkőzésével kezdődik a női kézilabda NB I 2026/27-es idénye, amelyben az előző kiírásokhoz hasonlóan a kisalföldi csapat és a Ferencváros versenyfutása várható a bajnoki címért. Férfi kézilabda NB I: két csapat az arany-, kettő a bronzéremért, több a túlélésért küzdhet A Veszprém és a Szeged várhatóan ismét az arany-, a Tatabánya és a győri ETO University HT a bronzéremért, több klub viszont a túlélésért küzdhet a férfi kézilabda NB I kedden kezdődő 2026/27-es idényében. Szuperkupát érő Szeged-veréssel kezdte az idényt a Veszprém A One Veszprém férfi kézilabdacsapata története során negyedszer nyerte meg a Szuperkupát, miután a vasárnapi székesfehérvári találkozón végig vezetve, két góllal legyőzte az OTP-Bank Pick Szeged együttesét. Női kézilabda Szuperkupa: harmadszor is a Győr nyerte a trófeát A Győri Audi ETO KC 30-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron. Európai kézilabdaligák: a Plock nyerte a lengyel Szuperkupát Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, az Orlen Wisla Plock nyerte a lengyel férfi kézilabda Szuperkupa-mérkőzést.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.