Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Kialakultak a járási hivatalok feladatkörei Kialakultak a járási hivatalok feladatkörei Elsősorban okmányirodai feladatokat, a gyermekvédelmi és gyámügyeket, valamint egyes szociális, környezetvédelmi, természetvédelmi igazgatási ügyek intézését veszik át. 2012. július 12. 13:54 Egy éjszaka, két fogás Vastolvajokat és egy körözött nőt fogott el a veszprémi rendőrség a múlt éjjel. 2012. július 12. 11:05 Újabb világbajnokság házigazdái leszünk Újabb világbajnokság házigazdái leszünk Ez alkalommal a tájékozódási kerékpárosok érkeznek hozzánk augusztus végén, hogy összemérjék tudásukat abban a mezőnyben, ahol Veszprémet többek között Horváth Marcell fogja majd képviselni. 2012. július 11. 18:47 Teraszok kínálata – italok, ételek, zene Teraszok kínálata – italok, ételek, zene „Olyan itt, mintha hazajönnék”. „Otthon érzem magam”. Ilyen, és ehhez hasonló visszajelzéseket kap a Skorpió pub Veszprémben, derült ki sorozatunk harmadik részében. 2012. július 11. 18:46 Hűsölés az állatkertben Hűsölés az állatkertben Az elmúlt hetekben rekkenő meleg köszöntött ránk, mely nemcsak az embereket, hanem az állatokat is megviselte. 2012. július 11. 17:43 Július 28-án Anna bál Július 28-án rendezik meg a 187. Anna-bált, amelynek idei díszvendége Abbázia lesz, Balatonfüred kulturális partnere. 2012. július 11. 17:39 Oktatókórház lett a veszprémi A pécsi egyetem oktatókórháza lett a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház; erről szerdán írtak alá megállapodást. 2012. július 11. 17:38 Júniusban 5,6 százalékos volt az infláció A fogyasztói árak júniusban 0,1 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 5,6 százalékkal haladták meg az egy évvel ezelőtti szintet. 2012. július 11. 17:37 Lopásból rablás Lopásból rablás Egy Veszprém belvárosában található üzlet biztonsági őre lopáson ért tetten egy fiatal férfit, aki fizetés nélkül megközelítőleg 3 ezer forint értékben különböző műszaki cikkeket a táskájába rejtve próbált eltulajdonítani. 2012. július 11. 17:36 Több mint 1 millió forint helyszíni bírságot szabtak ki Több mint 1 millió forint helyszíni bírságot szabtak ki A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2012. július 2. és 8. között fokozottan ellenőrizték a motorosokat a megye főútjain. 2012. július 11. 13:48 Véradónapokat szervez a Magyar Vöröskereszt Véradónapokat szervez a Magyar Vöröskereszt „Nyáron is szükség van rád! Adj vért, adj esélyt!” – ezzel a szlogennel szólít véradásra a Magyar Vöröskereszt a nyári hónapokban. 2012. július 11. 13:32 Eltűnik a zebra Eltűnik a zebra Katanics Sándor tartott sajtótájékoztatót a vásárcsarnoknál megszűnő gyalogátkelőhely és az épülő körforgalommal felmerülő problémák kapcsán. 2012. július 11. 13:21 Diákjárőrök már Veszprémben is Veszprém megyei diákok szakmai gyakorlat vagy önkéntes munka keretében bűnmegelőzési feladatokat látnak el a nyári szünetekben. 2012. július 11. 8:53 Kik támadják Magyarországot és miért? Kik támadják Magyarországot és miért? Magyarország ellentmondásos külföldi megítélésről, ezek hátteréről és következményeiről szól Tóth Gy. László, Lentner Csaba és Zárug Péter Farkas közös kötete. 2012. július 11. 8:36
... 967 968 969 970 971 ...
sport
Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat Szeptemberben ismét a sporté lesz a főszerep Veszprémben: két különleges, ingyenes és Ötpróba‑pontszerző esemény várja a családokat, a szabadidősportolókat és a tapasztalt versenyzőket. A Valeo Határok nélkül Úszónap és az I. Kiskuti Csárda Veszprém Sportrégió Terepduatlon Fesztivál célja, hogy a mozgás örömét mindenki számára elérhetővé tegye – korhatár és határok nélkül. Női kézilabda BL: két magyar csapat a mezőnyben, a Győr a favorit Az elmúlt szezonban három magyar csapat indult a női kézilabda Bajnokok Ligájában, a szombaton rajtoló új idényében csak a Ferencváros és a legutóbb döntős Győr szerepel. Nemesvámosra költözik a VESC extraligás röplabdacsapata Új helyszínen játssza hazai mérkőzéseit a 2026/2027-es idényben a VESC női röplabdacsapata. Az Extraligában szereplő veszprémiek a Táncsics iskola tornacsarnoka helyett a nemesvámosi sportcsarnokban fogadják ellenfeleiket. Két veszprémivel készül a futsalválogatott Megfiatalított kerettel, újoncokkal készül a magyar férfi futsalválogatott, amely szeptember közepén két mérkőzést játszik az üzbég együttessel. Haász Benjámin és Kovács Máté személyében két veszpérmi játékos is található a névsorban. Ötödik lett az SVSE az atlétikai csapatbajnokságon A Sportolj Velünk Sportegyesület az ötödik helyen végzett az atlétikai magyar csapatbajnokság 1. divíziójában. A veszprémi egyesület 472 pontot gyűjtött, amellyel ismét a legjobb vidéki klubnak bizonyult. Tajti-Márton Anita a MASZ új elnöke A Magyar Atlétikai Szövetség tisztújító közgyűlésén Tajti-Márton Anitát választották meg a szervezet új elnökének. Elindult a 40. Diákolimpia-versenysorozat A kormánynak nagyon fontos az iskolai és szabadidősport, és mindent megtesz azért, hogy a fiatalok mozogjanak - mondta Pósfai Gábor belügyminiszter csütörtökön reggel a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, a 40. tanévét ünneplő Diákolimpia-versenysorozat indító eseményén. Palasics Kristóf 18 védése a Bundesligában A válogatott Palasics Kristóf 18 védéssel járult hozzá az MT Melsungen 31-18-as hazai győzelméhez a Göppingen ellen a német férfi kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Tízgólos győzelemmel rajtolt az NB I-ben a címvédő Veszprém Sokáig jól tartotta magát az ETO University Handball Team a vendéglátó One Veszprémmel szemben. A címvédő azonban a szerdai találkozó második felvonásában felőrölte ellenfelét, így sikerrel zárta idénybeli első élvonalbeli bajnokiját. Nemzetek Ligája: kezdődik a jegyértékesítés két hazai mérkőzésre A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hétfőn 10 órától kezdi értékesíteni a jegyeket az Ukrajna és Georgia elleni szeptemberi és októberi Nemzetek Ligája-mérkőzésre.
kézilabda
Női kézilabda BL: két magyar csapat a mezőnyben, a Győr a favorit Az elmúlt szezonban három magyar csapat indult a női kézilabda Bajnokok Ligájában, a szombaton rajtoló új idényében csak a Ferencváros és a legutóbb döntős Győr szerepel. Palasics Kristóf 18 védése a Bundesligában A válogatott Palasics Kristóf 18 védéssel járult hozzá az MT Melsungen 31-18-as hazai győzelméhez a Göppingen ellen a német férfi kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Tízgólos győzelemmel rajtolt az NB I-ben a címvédő Veszprém Sokáig jól tartotta magát az ETO University Handball Team a vendéglátó One Veszprémmel szemben. A címvédő azonban a szerdai találkozó második felvonásában felőrölte ellenfelét, így sikerrel zárta idénybeli első élvonalbeli bajnokiját. Ismét Horváth Pétert és Marton Balázst választották az év játékvezetőinek Újabb rangos elismeréssel gazdagodott Horváth Péter és Marton Balázs pályafutása – a Magyar Kézilabda Szövetség a 2025/2026-os idényben ismét a veszprémi párost választotta az év játékvezetőinek. Női kézilabda NB I: újabb Győr-Ferencváros párharc következhet az aranyéremért A címvédő Győr és a NEKA keddi mérkőzésével kezdődik a női kézilabda NB I 2026/27-es idénye, amelyben az előző kiírásokhoz hasonlóan a kisalföldi csapat és a Ferencváros versenyfutása várható a bajnoki címért. Férfi kézilabda NB I: két csapat az arany-, kettő a bronzéremért, több a túlélésért küzdhet A Veszprém és a Szeged várhatóan ismét az arany-, a Tatabánya és a győri ETO University HT a bronzéremért, több klub viszont a túlélésért küzdhet a férfi kézilabda NB I kedden kezdődő 2026/27-es idényében. Szuperkupát érő Szeged-veréssel kezdte az idényt a Veszprém A One Veszprém férfi kézilabdacsapata története során negyedszer nyerte meg a Szuperkupát, miután a vasárnapi székesfehérvári találkozón végig vezetve, két góllal legyőzte az OTP-Bank Pick Szeged együttesét. Női kézilabda Szuperkupa: harmadszor is a Győr nyerte a trófeát A Győri Audi ETO KC 30-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron. Európai kézilabdaligák: a Plock nyerte a lengyel Szuperkupát Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, az Orlen Wisla Plock nyerte a lengyel férfi kézilabda Szuperkupa-mérkőzést. Férfi kézilabda NB I: három veszprémi az idény álomcsapatában A One Veszprém három játékosa, Hugo Descat, Dragan Pechmalbec és Ivan Martinovic is bekerült a férfi kézilabda NB I előző idényének álomcsapatába.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.