Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Szerelmet fognak a Balatonból Szerelmet fognak a Balatonból Fiatalság, szerelem, egymásra találás immár közel kétszáz éve – ez a balatonfüredi Anna-bál, amelynek kísérőrendezvényei közül kiemelkedik a Krúdy Gyula novellája alapján életre hívott Balatoni Szívhalászat. 2016. július 14. 12:40 Régi zenék a Séd-völgyben Régi zenék a Séd-völgyben Negyedik alkalommal rendezik meg a Veszprémi Régizenei Napokat július 19-30. között. 2016. július 11. 21:45 Idén is lesz Pannon Unifest Idén is lesz Pannon Unifest Már várják a jelentkezéseket az októberben megrendezendő egyetemi összművészeti fesztiválra. 2016. július 11. 21:37 A festészet az embereknek szól A festészet az embereknek szól Péntek délután nyitják meg Kádár Tibor 70. születésnapi kiállítását a Laczkó Dezső Múzeumban. Egy korábbi interjúval ajánljuk a tárlatot. 2016. június 30. 21:38 Veszprém megyei humorista kapta a legrangosabb szakmai díjat Veszprém megyei humorista kapta a legrangosabb szakmai díjat Szőke András kapta az idei Karinthy-gyűrűt. A Rádiókabaré kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotóit és előadóit elismerő díjat szerdát adták át a Magyar Rádió Márványtermében. 2016. június 29. 13:51 Meghalt Bud Spencer Meghalt Bud Spencer A hírt a színész hivatalos Facebook-oldalán jelentette be a család. 2016. június 27. 22:46 A Múzeumok Éjszakáján született babát köszöntöttek A Múzeumok Éjszakáján született babát köszöntöttek Második alkalommal köszöntött a Múzeumok Éjszakáján született babát a Laczkó Dezső Múzeum, a Művészetek Háza és az Eötvös Károly Megyei Könyvtár. 2016. június 27. 15:52 Mintegy 100 fiatal tanulhat idén nyáron a Snétberger Zenei Tehetségközpontban Mintegy 100 fiatal tanulhat idén nyáron a Snétberger Zenei Tehetségközpontban Mintegy száz tehetséges, hátrányos helyzetű fiatal zenész tanulhat a Snétberger Zenei Tehetségközpont nyár végéig tartó kurzusán, amely a tanévnyitó ünnepséggel hétfőn vette kezdetét. 2016. június 27. 14:26 Várja a táborozó gyerekeket a múzeum Várja a táborozó gyerekeket a múzeum Néprajzi és ókori táborra is jelentkezhetnek a gyerekek a Laczkó Dezső Múzeumnál. 2016. június 24. 11:26 Változik a Múzeumok Éjszakája programja 2016. június 24. 10:35 Kulturális programszemle a vakációra Kulturális programszemle a vakációra A forró nyári napokat a strand mellett az igazi eltölteni, alternatívaként azonban számtalan kulturális program áll rendelkezésünkre a nyáron. Összegyűjtöttük, mikre érdemes odafigyelni. 2016. június 22. 23:39 Nyári fesztiválkörkép Nyári fesztiválkörkép VeszprémFest, Beach Fesztivál, Művészetek Völgye, Auer Hegedűfesztivál, tihanyi levendula hetek. Röviden összegezzük, mi várható a környéken fesztiválfronton. 2016. június 20. 17:36 Ilyen lesz a múzeumok éjszakája Veszprémben Ilyen lesz a múzeumok éjszakája Veszprémben Három helyszín, a Laczkó Dezső Múzeum, a Hősök Kapuja látogatóközpont és a Várbörtön éjfélig várja a látogatókat június 25-én szombaton. 2016. június 20. 16:35 Múzeumok éjszakája 2016 Múzeumok éjszakája 2016 2016. június 20. 13:57
... 230 231 232 233 234 ...
közélet
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. Fájdalmas emlékezés Veszprém elhurcolt zsidó polgáraira „Soha többé nem akarunk olyan országban élni, amelyben a kirekesztés megtörténhet” – hangzott el a hétvégén Veszprémben, ahol az 1944-ben elhurcolt és meggyilkolt zsidó honfitársakra emlékeztek. Kiderült, kik lépnek fel az idei Pont Ott Partin Idén is közös ponthatárvárásra hívja leendő hallgatóit a Pannon Egyetem. A Pont Ott Party ezúttal is Veszprém egyik legnépszerűbb szabadtéri bulihelyszínén, a Gyárkertben várja az érdeklődőket július 23-án, ahol a felsőoktatási ponthatárok kihirdetését fergeteges hangulat, koncertek, játékok és pannonos élmények kísérik. Három napra megtelt élettel Veszprém: több mint száz programmal zajlott a REND Három napon át koncertekkel, előadásokkal, családi programokkal, istentiszteletekkel és beszélgetésekkel várta az érdeklődőket Veszprémben a Református Egyházi Napok Dunántúl (REND). A fesztivál pénteken ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a Liget nagyszínpadán. Új főispán a vármegye élén Hét főispáni kinevezésről döntött a miniszterelnök - derül ki a Magyar Közlönyben pénteken megjelent határozatból. Kevesen tudják, mi rejtőzik a veszprémi vasútállomásnál egy fém ajtó mögött Sokan elsétáltak már mellette és valószínűleg bele sem gondoltak, mi rejlik a fém ajó mögött. A Múzeumok Éjszakáján viszont megnyílt a veszprémi vasútállomás melletti bunker, ahol korabeli tárgyak és szakértői bemutató segítségével elevenedett meg a hidegháború időszaka. Messi vagy Ronaldo? Többet elárul rólunk, mint gondolnánk Az, hogy a futballszurkolók Lionel Messit vagy Cristiano Ronaldót részesítik-e előnyben, összefüggésben állhat politikai meggyőződésükkel – derül ki egy új, nemzetközi tanulmányból, amely több tucat országban vizsgálta a két világhírű szupersztár iránti attitűdöket. Súlyosan megsérült egy magyar gyerek a bledi várnál Súlyosan megsérült egy magyar gyerek, miután szerdán lezuhant a szlovéniai bledi vár melletti kilátónál - közölte a helyi rendőrség.
sport
Edzőmérkőzések futószalagon – a Haladás ellen kezd a VSC Veszprém A labdarúgó NB III 2026/2027-es idényére való felkészülést öt edzőmérkőzéssel kezdi a VSC Veszprém. Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt a Szeged kézilabdacsapata A svájci Nikola Portner személyében Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. Németh Zsanett halálával kapcsolatos félreértéseket kívánja tisztázni a Magyar Birkózók Szövetsége A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) hétfőn közleményben kívánta tisztázni a 32 évesen tragikus hirtelenséggel elhunyt Németh Zsanett halálát övező félreértéseket, egyben továbbította a gyászoló család magyar sajtó irányába intézett nyomatékos kérését. Győrbe igazoltak a Győri fivérek Győri Kristóf és fivére, a 26-szoros válogatott Győri Mátyás távozott a férfi kézilabda NB I-ben szereplő Ferencvárostól, és a győri ETO University HT csapatához igazolt. Női kézilabda junior-vb: a magyar válogatott legyőzte Japánt A magyar női junior kézilabda-válogatott 32-25-re legyőzte Japánt a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokság középdöntőjének első fordulójában, hétfőn. Női röplabda Extraliga: az október 10-i hétvégén rajtol az új idény Október közepén rajtol a női röplabda Extraliga új idénye: az első fordulóban Kaposvár-Nyíregyháza rangadót is rendeznek. Az újonc Veszprém az első körben szabadnapos lesz. Sette Colli: Milák egyéni rekordja, újabb világcsúcs Milák Kristóf egyéni csúccsal lett második 50 méteres pillangóúszásban a Sette Colli (Hét Domb) elnevezésű római nemzetközi viadal vasárnapi zárónapján. Osztrák Nagydíj: Russell diadalmaskodott Spielbergben George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap Spielbergben. Sipos Adrián: örökké hálásak leszünk Chema Rodrígueznek Sipos Adrián szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai örökké hálásak lesznek Chema Rodrígueznek, akit a magyar szövetség (MKSZ) múlt kedden menesztett a szövetségi kapitányi posztról. Strandkézilabda-vb: nyolcadik lett a magyar válogatott A magyar férfi strandkézilabda-válogatott nyolcadik lett a zágrábi világbajnokságon, miután 2-0-ra kikapott Dániától a vasárnap délelőtti helyosztón.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.