Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Litér

Ritka, mint a fehér holló a politikában: érvek és ellenérvek mentén vitáztak a jelöltek egy kivételével Litéren választás 2026 Ritka, mint a fehér holló a politikában: érvek és ellenérvek mentén vitáztak a jelöltek egy kivételével Litéren Lakossági fórumnak indult, végül kisebb politikai vita is kialakult azon a litéri választási fórumon, ahol egy kivételével minden jelölt tiszteletét tette, hogy bemutatkozzon és bemutassa az érdeklődő közönség előtt elképzeléseit Veszprém vármegye 2-es számú választókörzetének – Várpalotától a Balaton északi partja egészen Zánkáig – jövőjéről. A rendezvény üde színfoltja volt a kampánynak, hiszen a megjelentek eltérő véleményük ellenére végig tiszteletben tartották egymást, ugyanakkor egyben sajnálatos tanulság is, hogy a Tisza Párt jelöltjének egyedüli távolmaradóként ezúttal sem ismerhették meg az álláspontját az emberek többek közt a balatoni települések vízhálózatáról, a tó környezeti állapotáról, a beépítettség problémájáról, vagy éppen az ukrán helyzetről. 2026. március 25. 11:39 Átadták a Litéri Református Általános Iskola új épületét Átadták a Litéri Református Általános Iskola új épületét Aki iskolát alapít és újít fel, az bízik a jövőben - mondta a Litéri Református Általános Iskola új épületének átadóünnepségén a Miniszterelnökséget vezető miniszter. 2023. december 1. 16:16 Átadták a korszerűsített Királyszentistván-Litér szennyvíztisztító telepet szennyvíz Átadták a korszerűsített Királyszentistván-Litér szennyvíztisztító telepet A kiemelt kormányzati projektként kezelt 400 millió forintos fejlesztéssel négy település szennyvíztisztítása vált korszerűbbé. 2021. október 28. 13:14 Biztonságosabban kerékpározhatnak a királyszentistvániak kerékpárút Biztonságosabban kerékpározhatnak a királyszentistvániak Felavatták a Királyszentistvánt Litérrel összekötő kerékpárutat péntek délelőtt. 2021. október 15. 15:59 Litér fölött a szelfipontnál Litér fölött a szelfipontnál Turisztikai vonzerőt és közösségépítő szerepet is szánnak a litéri fiatalok a legújabb köztéri installációjuknak, amihez hasonló nemsokára Veszprémben is megjelenhet. A szelfipont ötletét egy izraeli megoldás adta. 2020. november 6. 12:00 Új választás, de régi eredmény Litéren Új választás, de régi eredmény Litéren Vasárnap megismételt polgármester-választást tartottak Litér 1. sz. szavazókörében. Az végeredmény ebben az esetben is pár szavazaton múlott. 2019. november 11. 10:26 Megismétlik a polgármester-választást Litér egyik szavazókörében Megismétlik a polgármester-választást Litér egyik szavazókörében Megismétlik a polgármester-választást Litér egyik szavazókörében, mert a szavazatok újraszámlálásakor kiderült, hogy a szavazókörben átadott voksokból hat szavazólap hiányzik, így nem eldönthető a választás eredménye. 2019. november 8. 14:15 Településeket és közösségeket fog összekötni az új kerékpárút Településeket és közösségeket fog összekötni az új kerékpárút Alapkőletétellel elkezdődött a Királyszentistvánt és Litért összekötő kerékpárút építése. 2019. szeptember 26. 14:17
közélet
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. Donald Trump: Menjetek és szavazzatok Orbán Viktorra! Közösségimédia-posztban kampányol Orbán Viktor mellett az amerikai elnök, Donald Trump. A tavaszi szünet után folytatja az észak-balatoni vonal karbantartását a MÁV Az elő- és főszezonra történő felkészülés jegyében a tavaszi szünet után Szabadbattyán és Balatonfüred között a MÁV folytatja a komplex pályakarbantartásokat az észak-balatoni vonalon - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján csütörtökön. Szinte valamennyi kormányablak nyitva lesz szombaton és vasárnap Az ország csaknem valamennyi kormányablaka nyitva tart szombaton és vasárnap, hogy személyi okmányának hiánya miatt senki ne maradjon le az országgyűlési választásról - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára a Facebookon. Kilencvenmillió forintból megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete Minisztériumi támogatással megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete. A kormányzati hivatalok épületeinek infrastrukturális fejlesztése az ügyfelekért és az ott dolgozókért egyaránt történik – mondta Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője a beruházás befejezése alkalmából tartott sajtótájékoztatón. G*** nagy háború lesz Magyar Péter szerint Újabb hangfelvétel szivárgott ki Magyar Péterről, a Tisza Párt elnökéről, aki a felvétel szerint zárt ajtók mögött egészen mást mond a háborús veszélyről, mint amit a nyilvánosság előtt hangoztat. Konkrétumok nélküli ígéretek és a vereség forgatókönyve a tiszás Kapitány István veszprémi fórumán A Tisza Párt alternatív valóságába kaphattak betekintést azok a szimpatizánsok, akik szerda kora este kilátogattak az Agóra elé Veszprémben, ahol Kapitány István, Magyar Péter pártjának dedikált gazdasági szakértője maratoni fórumot tartott. Április 23-24-én lehet jelentkezni az általános iskolákba, az óvodai beiratkozás április 20-tól kezdődik Az általános iskolákba április 23-24-én lehet jelentkezni, az óvodai beiratkozás pedig április 20-tól kezdődik és május 20-ig tart - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön.
sport
Folytatni a jó szereplést A listavezető Gyirmót után újabb élcsapattal találkozik a VSC Veszprém az NB III északnyugati csoportjának 24. fordulójában. A bakonyiak szombaton 16 órai kezdettel az Opus Tatabányát fogadják a Városi Stadionban. BL-negyeddöntő: ekkor mérkőzik a Berlinnel a Veszprém Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) kijelölte a férfi Bajnokok Ligája-negyeddöntők időpontjait. Férfi kézilabda BL: tavalyhoz képest változatlan a negyeddöntő mezőnye Az előző idényhez képest változatlan a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnye, ez pedig első alkalommal fordul elő az Európa Kupa 1956-os megalapítása óta. Megőrizte nyolcgólos előnyét Párizsban, BL-negyeddöntős a Veszprém! Múlt heti, hazai nyolcgólos sikere után csütörtök este idegenben 35–35-ös döntetlent ért el a Paris Saint-Germain ellen a One Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely így bejutott a legjobb nyolc közé az elitsorozatban. Mozgásba jöttek a szeniorok A sportrégió szenior korosztálya számára rendeztek rendszeres testmozgásra ösztönző sportprogramot április elején. Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Tehetségkutató táborban bizonyíthattak a VESC fiatal birkózói A Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) két fiatal versenyzője, Magyarósi Zsombor és Sipos János is megmutatta tehetségét a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia által szervezett táborban. Az első a második ellen – csúcsrangadó a vármegyei fociélvonalban Az éllovas Balatonalmádi a második helyezett Sümeghez látogat a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombati rangadóján. Bajnokok Ligája: kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán az Atlético Madridtól kapott ki 2-0-ra a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.