Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

ország-világ

A kormány támogatja a női kézilabda BL-döntő megrendezését A kormány támogatja a női kézilabda BL-döntő megrendezését A kormány támogató szándékának megerősítéséről tárgyalt Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár az Európai Kézilabda Szövetség (EHF), illetve a 2013/2014-es női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének megrendezésére közösen pályázatot beadó Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) és a Hungarofest Nonprofit Kft. képviselőivel. 2014. január 30. 12:15 A fiataloknak már sikerült A fiataloknak már sikerült Ifjúsági férfi kézilabda-válogatottunk pénteken legyőzte a spanyolokat a Debrecenben rendezett felkészülési mérkőzésen. 2014. január 30. 12:14 Vereség a világbajnok ellen Vereség a világbajnok ellen A magyar férfi kézilabda-válogatott 29-24-re kikapott a világbajnok spanyoloktól a januári Európa-bajnokságra készülő csapatok barátságos mérkőzésén Debrecenben. 2014. január 30. 12:14 Már csak egy vetélytársa maradt Budapestnek Baku visszavonta a 2019-es Universiadéra benyújtott pályázatát, így Budapestnek egyetlen vetélytársa maradt a rendezési jogért vívott küzdelemben. 2014. január 30. 12:14 Győrben vívja KEK-meccsét a Barabás Győrben vívja KEK-meccsét a Barabás A Veszprém Barabás Duna Takarék KC a Magvassy Mihály Sportcsarnokban fogadja a fehérorosz Gorodnicsanka együttesét a Kupagyőztesek Európa Kupája (KEK) 3. fordulójában. 2014. január 30. 12:14 Új lehetőségek a magyar sport és utánpótlás előt Új, minden eddiginél jobb és nagyobb lehetőségek nyíltak meg a magyar sport és utánpótlás előtt Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint. 2014. január 30. 12:14 Női kézilabda-vb - A bő magyar keret Női kézilabda-vb - A bő magyar keret Hajdu János, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya csütörtökön kijelölte bő, 28 fős keretét a december 6-22. között sorra kerülő szerbiai világbajnokságra. 2014. január 30. 12:05 Cél a negyeddöntő, de a kapitány elődöntőt remél Cél a negyeddöntő, de a kapitány elődöntőt remél Hajdu János megbízott szövetségi kapitány bízik benne, hogy a magyar női kézilabda-válogatott elődöntős lesz a decemberi, szerbiai világbajnokságon, míg elmondása szerint az elnökség várhatóan a hat-nyolc közé jutást tűzi ki célul. 2014. január 30. 12:05 Tavasszal kezdődhet a Nemzeti Kézilabda Akadémia építése Tavasszal kezdődhet a Nemzeti Kézilabda Akadémia építése Jövő tavasszal kezdődhet meg a Nemzeti Kézilabda Akadémia új sportcsarnokának és bentlakásos iskolájának építése. A beruházás nettó 3,8 milliárd forintba kerül. 2014. január 29. 15:47 Hat magyar csapat várja a sorsolást Hat magyar csapat várja a sorsolást Hat magyar csapat várja a női kézilabda európai kupák keddi, bécsi sorsolását. A Veszprém Barabás a KEK-ben érdekelt. 2014. január 29. 15:47 Pénteken dönt az EHF a négyes döntőről Pénteken dönt az EHF a négyes döntőről Pénteken dönt az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) arról, hogy a női Bajnokok Ligájában négyes döntő zárja-e le a 2013/14-es szezont. A Final Four megrendezésére Budapest és Ljubljana pályázott. 2014. január 29. 15:47 Hajdu 18 fős kerete Hajdu 18 fős kerete Hajdu János szövetségi kapitány kihirdette a magyar női válogatott 18 fős keretét a hétfőn kezdődő világbajnoki felkészülési időszakra. 2014. január 29. 15:18 Női kézi BL: Budapesté a négyes döntő Női kézi BL: Budapesté a négyes döntő Jövőre először zárul négyes döntővel a női kézilabda Bajnokok Ligája, és az eseménynek a budapesti Papp László Sportaréna adhat otthont - döntött csütörtökön az európai szövetség (EHF). 2014. január 29. 15:18 Magyar tagok az IHF bizottságaiban Magyar tagok az IHF bizottságaiban Vetési Ivánt, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnökét beválasztották a nemzetközi szövetség (IHF) fejlesztési bizottságába, míg Kovács Péter továbbra is tagja az edzői és módszertani bizottságnak. 2014. január 29. 15:18
... 655 656 657 658 659 ...
közélet
Útravaló a gólyáknak és rangos elismerés a Pannon Egyetem tanévnyitóján Csütörtökön ünnepélyes keretek között tartotta meg közös tanévnyitóját a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai, illetve Gazdaságtudományi Kara. A rendezvény a frissen felvett hallgatók köszöntése és szakmai útbaigazítása mellett egy jeles pillanatnak is helyt adott, az eseményen adták át a Veszprém oktatási életében kiemelkedő jelentőségű Volkra Ottó-díjat is, amit az egyetem Gazdaságtudományi Karának alapítója, Dr. Kovács Zoltán kapott. 'Már aláírtuk.' Három céges döntés, amin milliók múlhatnak KIVA vagy TAO, tulajdonosi pénzkivét, céges autó. Három döntés, amit még az aláírás vagy a kifizetés előtt érdemes átszámolni.  Ezer alsónadrágot ástak el, majd díjat kaptak érte a kutatók Ezer alsónadrág, egy ásó és két hónap várakozás. Elsőre nem feltétlenül ez jut eszünkbe egy tudományos kutatásról, svájci szakemberek viszont pontosan így vizsgálták a talaj állapotát. A kísérlet annyira szokatlan volt, hogy idén Ig Nobel-díjat is ért. Komoly diplomáciai baklövés: a kormány visszakérte az angol királynak ajándékozott lovakat 2023-ban két lipicai mént ajándékozott Magyarország III. Károly brit királynak a koronázása alkalmából. Most azonban a brit sajtóban olyan információ jelent meg, amely szerint a magyar agrártárca szeretné visszakapni őket. Öngyilkosság megelőzésének világnapja - Szakértő: az öngyilkosságok 80-90 százaléka megelőzhető Az öngyilkosságok 80-90 százaléka jó eséllyel megelőzhető lenne a mentális betegségek időbeni felismerésével, pszichiátriai kezeléssel, illetve a környezet megfelelő támogatásával - mondta el Tóth Mónika Ditta, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének adjunktusa az öngyilkosság megelőzésének világnapja alkalmából az MTI érdeklődésére. Veszprém zöld titkai egy kertész szemével Legtöbben csak átsétálunk a Kossuth utcán, sietve átszeljük a Színházkertet, minden zöld övezeten csak átfutunk, de vannak olyan emberek, akik megállnak és körbenéznek. A számunkra már teljesen megszokott látvány másoknak ritka gyönyörűség. Nyáron városunkban járt Mészáros Zsolt kertész és TikTok-tartalomgyártó, aki megáll egy-egy fa mellett, és hosszasan figyelni. Számára a természet nem háttér, hanem önálló szereplő. Talán ezért is látja egy kicsit másként a világot, mint a legtöbben. Világkörüli úton lévő francia szakértő dicsérte a veszprémi zöld megoldásokat Franciaországtól Japánig utazik az a zöld megoldásokat kutató szakember aki nemrég Veszprémben mérte fel a helyi fenntarthatósági törekvéseket. Simon Racé Kovács Áron tanácsnok kíséretében járta be a várost és nemzetközi viszonylatban is kiemelkedőnek értékelte az itteni fejlesztéseket. 1901 óta nem volt ilyen száraz nyár Magyarországon Az idei nyár minden korábbi rekordot felülmúlt a szárazság tekintetében, miközben a hőmérséklet alapján a második legmelegebb nyarat zártuk 1901 óta. Az ország északi részén pedig több helyen is minden eddiginél melegebb nyarat regisztráltak. Veszprém ad otthont a szumó Európa-bajnokságnak Több mint húsz országból mintegy 330 versenyző érkezik Veszprémbe szeptember 19-én és 20-án, hogy részt vegyen a szumó Európa-bajnokságon. A rangos sporteseménynek a Veszprém Aréna ad otthont, a bajnokságot pedig egész hétvégés sport- és kulturális programsorozat egészíti ki. Mozaikok, lakomák és császárgyilkos gombák – római titkok Veszprém mellett Hogyan élhetett a római elit közel kétezer évvel ezelőtt, mit ettek egy lakomán, és hogyan válhatott egy kedvelt gomba akár gyilkos fegyverré? A Veszprémtől alig tíz kilométerre fekvő Villa Romana Balácán jártunk, ahol Magyarország legnagyobb látogatható római kori villagazdaságát fedeztük fel.
sport
Fölényes sikerrel rajtolt a Szeged a BL-ben A Szeged házigazdaként 42-31-re verte a svéd IFK Kristianstad csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének első fordulójában, csütörtökön. Marco Rossi elégedett a válogatottak nyári klubváltásával Marco Rossi szövetségi kapitány "összességében elégedett" a válogatott futballisták nyári klubváltását illetően. Női kosárlabda-vb: a címvédő amerikaiak ellen búcsúzott a magyar válogatott A magyar női kosárlabda-válogatott 108-56-ra kikapott a címvédő amerikaiaktól a csütörtöki negyeddöntőben, ezzel befejezte szereplését a berlini világbajnokságon. Bajnokok Ligája: Szoboszlai góllal, a Liverpool győzelemmel kezdett Szoboszlai Dominik góllal, csapata, a Liverpool pedig az Atlético Madrid 2-1-es legyőzésével kezdett a labdarúgó Bajnokok Ligája nyitófordulójának szerdai játéknapján. Nyolcgólos győzelemmel kezdte a BL-idényt a Veszprém Emil Nielsen parádés kapusteljesítménnyel mutatkozott be a One Veszprém színeiben a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. A több jó egyéni teljesítményt felvonultató magyar bajnok az első csoportkör szerdai nyitómeccsén 36–28-ra nyert a Porto ellen.   Női kosárlabda-vb: az amerikai kapitány szerint csapata nemcsak Juhász Dorkára készül Kara Lawson, a címvédő amerikai női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint csapata nemcsak Juhász Dorkára készül a berlini világbajnokság csütörtöki negyeddöntője előtt. Közel 60 milliós fejlesztés Balatonfüreden, megnyílt a komplex bringapark Kerékpáros szakosztály alakult a közelmúltban Balatonfüreden, ahol egy közel 60 milliós fejlesztés eredményeképpen az országban egyedülálló, multifunkciós bringaparkot adtak át. A létesítmény kiváló lehetőséget nyújt a kerékpározás technikai elemeinek elsajátítására, illetve gyakorlására, sőt, versenyek rendezésre is alkalmas. Atlétikai Világdöntő: hat magyar és két váltó a háromszor háromórás versenyen Háromszor háromórás showszerű műsort kínál péntektől vasárnapig az első alkalommal sorra kerülő, 10 millió dollár összdíjazású atlétikai Világdöntő (Ultimate Championship) a Zsivotzky Gyula Nemzeti Atlétikai Központban. „Mindent meg fogunk tenni, hogy megnehezítsük az amerikaiak dolgát” Egy kis ország nagy sikert aratott - mondta Völgyi Péter szövetségi kapitány, miután a magyar női kosárlabda-válogatott 84-63-ra legyőzte Japánt kedden a berlini világbajnokság rájátszásában, ezzel bejutott a negyeddöntőbe, melyben csütörtökön a címvédő amerikai csapattal találkozik. Megjegyezte, világsztárok ellen fognak játszani, ahol nem a mieink lesznek az esélyesek. Mindent meg fognak azonban tenni, hogy megnehezítsük az amerikaiak dolgát. Sipos Regina kvalifikációs versenyt nyert Tatán Győzelemmel zárta a tatai kvalifikációs versenyt Sipos Regina. A VESC-Weapon Group kick-boxolója az 52 kilogrammosok K1-es mezőnyében a hajrában fordította meg a mérkőzést budapesti ellenfelével szemben.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.