2023. június 10.
//
Margit névnap

Rajki Tamás

Parkoló készült az adományból
Parkoló készült az adományból
A VEDAC által szervezett jótékonysági súlylökés eredményeként a Fenyveserdő Otthon parkolási lehetőségeit sikerült bővíteni.
Négy csapat, de egy család
Négy csapat, de egy család
Ovádi Péter országgyűlési képviselő kezdeményezésére városunk négy kiemelt sportegyesülete – a Telekom Veszprém mellett az 1. FCV, a HOYA-PE, valamint a VLS – összefogott egy nemes célért, hogy szeretett szurkolóikkal karöltve támogassák a Fenyveserdő Otthon gyermekeit.
Új focipályát kaptak a veszprémi utánpótlás ovisai
Új focipályát kaptak a veszprémi utánpótlás ovisai
Az ún. ovifoci pályán garantáltan biztonságos körülmények között sportolhatnak a Veszprémi Foci Centrum Utánpótlás SE legkisebbjei.
Vereséggel rajtoltak a futsalosok
Vereséggel rajtoltak a futsalosok
Vendég mesterhármas és kapusgól, Tatai-dupla és számtalan elpuskázott veszprémi lehetőség mellett egy-egy piros lap is villant a futsal NB I hétfői nyitányán, amelyen a szervezett, szívós Debrecen mindhárom bajnoki pontot elvitte a bakonyi megyeszékhelyről.
Új(ra) parketten a futsalosok
Új(ra) parketten a futsalosok
Az előző kiírásban bronzérmet szerző 1. Futsal Club Veszprém is megkezdi bajnoki szereplését. Frank Tamás legénysége augusztus 26-án, hétfőn (18.30) a Debrecent látja vendégül az új parkettaborítással ellátott Március 15. utcai csarnokban.
Edzőmeccsel hangolnak
Edzőmeccsel hangolnak
Edzőmérkőzéssel folytatja felkészülését a megyeszékhely NB I-es futsalcsapata: április 3-án (szerdán) 20 órakor az Aramis látogat a Március 15. utcai sportcsarnokba.
1 2 3 4 5