Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

sport

Ott folytatták, ahol abbahagyták Ott folytatták, ahol abbahagyták Idegenbeli bravúrt elérve, az új évben is folytatta jó sorozatát a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém az NB I/B Nyugati csoportban; a derbiről-derbire javuló kosárlabdázóink főként remek védekezésüknek köszönhetik, hogy zsinórban a kilencedik sikerüknél járnak. 2017. január 7. 10:33 Magyar siker Izland ellen Magyar siker Izland ellen A magyar válogatott 30-27-re legyőzte Izland csapatát a férfi kézilabda Bygma Kupa felkészülési torna második, pénteki fordulójában. 2017. január 6. 19:59 Négy játékos hosszabbított a Győri Audi ETO-nál Négy játékos hosszabbított a Győri Audi ETO-nál Nycke Groot, Yvette Broch, Bódi Bernadett és Jana Knedlikova is meghosszabbította szerződését a Győri Audi ETO KC női kézilabdaklubbal pénteken. 2017. január 6. 11:48 Három-négyezer versenyzőt várnak, január 17-én indul a nevezés Három-négyezer versenyzőt várnak, január 17-én indul a nevezés Három-négyezer versenyzőt várnak a szervezők a júliusi vizes világbajnokságra, amelyre a résztvevők január 17-étől küldhetik el nevezésüket. 2017. január 6. 8:57 Vizes vb 2017: Nagy az érdeklődés a jegyek iránt Vizes vb 2017: Nagy az érdeklődés a jegyek iránt Bő egy hónap alatt majdnem 34 ezer jegyet adtak el a Budapesten és Balatonfüreden július 14. és 30. között sorra kerülő vizes világbajnokságra. 2017. január 5. 22:27 Megszorították az olimpiai bajnokot a magyarok Megszorították az olimpiai bajnokot a magyarok A magyar válogatott 24-21-re kikapott az olimpiai címvédő és házigazda Dánia csapatától a férfi kézilabda Bygma Kupa felkészülési torna első fordulójában, csütörtökön. 2017. január 5. 22:08 Zácsik Szandra január végén visszatérne Zácsik Szandra január végén visszatérne Január végén visszatérne a pályára Zácsik Szandra, a Ferencváros válogatott kézilabdázója, akinek szeptember közepén operálták meg a jobb karját. 2017. január 5. 18:56 Ötös sebességből kettesbe Ötös sebességből kettesbe Az 1. Futsal Club Veszprém vezetőedzője, Madarász János blogjában összegezte az idény eddigi tapasztalatait. 2017. január 5. 15:33 Budapest 2024: Lenyűgöző látványtervek Budapest 2024: Lenyűgöző látványtervek A Budapest 2024 által 2017. január 4-én közölt legfrissebb aktuális látványtervek a magyar fővárosba tervezett olimpia helyszíncsoportjairól. 2017. január 5. 9:11 Ezer futballpálya épült TAO-ból az elmúlt öt évben Ezer futballpálya épült TAO-ból az elmúlt öt évben Nagyjából ezer pálya épült társaságiadó-kedvezményből (TAO) az elmúlt öt évben, a versenyengedéllyel rendelkező játékosok száma pedig megduplázódott - mondta Gudra Tamás, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) gazdasági igazgatója csütörtökön, az M4 Sport Sportreggeli című műsorában. 2017. január 5. 9:02 Kónya Ádám történelmi tettet hajtott végre Kónya Ádám történelmi tettet hajtott végre A Veszprémi Sí Egylet versenyzője nemrégiben kiharcolta a részvételt a 2018-as téli olimpiai játékokra. Városunk első téli olimpikonja mesélt a Phjongcshangba vezető útról. 2017. január 4. 19:45 Idegenbeli bravúrra vágynak Idegenbeli bravúrra vágynak Kemény összecsapásra számít a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém január 6-án (péntek, 19 óra) az Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC otthonában, kosarasaink a derbin a jó védekezéssel állítanák meg a hazaiakat. 2017. január 4. 16:52 Új év, új élet! Új sport? Új év, új élet! Új sport? Itt az új év, sokan ilyenkor kezdenek rendszeresebben sportolni, akár egy újévi fogadalom, akár egy karácsonyra kapott edzőtermi bérlet miatt. 2017. január 4. 12:32 Bartha Csaba: befejeződött az átszervezés a MOB-ban Bartha Csaba: befejeződött az átszervezés a MOB-ban Gyakorlatilag befejeződött az átszervezés a Magyar Olimpiai Bizottságban (MOB) annak nyomán, hogy a sporttörvény módosításával január elsejétől a sportirányítás szervezeti rendszere megváltozott formában működik tovább. 2017. január 4. 10:05
... 1166 1167 1168 1169 1170 ...
közélet
Világrekordot döntött a magyar íjász Alig találták meg a rekordot jelentő nyílvesszőt, amely végül 1063,59 méterre ért földet. Mónus József mindössze 80 centiméterrel javította meg a 29 éve fennálló világrekordot. Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra Újra lehet magyar versenyző az Eurovíziós Dalfesztiválon. A közmédia átmeneti vezetése kedvezőbb nevezési feltételekről állapodott meg a verseny szervezőivel, így hét év kihagyás után megnyílhat az út Magyarország visszatérése előtt. Döntés még nincs, arra december elejéig várni kell. Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat Szeptemberben ismét a sporté lesz a főszerep Veszprémben: két különleges, ingyenes és Ötpróba‑pontszerző esemény várja a családokat, a szabadidősportolókat és a tapasztalt versenyzőket. A Valeo Határok nélkül Úszónap és az I. Kiskuti Csárda Veszprém Sportrégió Terepduatlon Fesztivál célja, hogy a mozgás örömét mindenki számára elérhetővé tegye – korhatár és határok nélkül. Új érsek a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye élén Őszentsége XIV. Leó pápa elfogadta excellenciás és főtisztelendő Bábel Balázs érsek úr lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte excellenciás és főtisztelendő Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből. Megint nagyot ugrottak az üzemanyagárak: a dízel már közelít a 700 forinthoz Újabb drágulással indult a csütörtök a hazai benzinkutakon. A 95-ös benzin országos átlagára egyetlen nap alatt 7 forinttal, a gázolajé pedig 10 forinttal emelkedett. Szeptember 3-án így már átlagosan 609 forintot kérnek egy liter benzinért, a dízel ára pedig 688 forintra nőtt. Motoros rendőrök segítették a mentők útját az M0-son Különleges segítséget kaptak a Pesterzsébeti Mentőállomás munkatársai az M0-s autóúton, miközben egy sürgős esethez vonultak. A megkülönböztető jelzést használó mentőegységre három motoros rendőr figyelt fel, akik azonnal a mentő elé és mögé soroltak. Veszprém az ország második legfejlettebb megyeszékhelye A 2026-os Településindex szerint Veszprém már Magyarország második legfejlettebb megyeszékhelye, Balatonfüred pedig a saját településkategóriájában országosan is az első helyet szerezte meg. A vármegye több települése is kiemelkedő fejlődést mutatott az elmúlt években. Gourmet burgerek és chill Veszprémben Van az a hely, ahová nem csak azért érkezik az ember, hogy egyen valamit, hanem ahol szívesen marad még egy kicsit. A Patent Grill & Chill éppen ilyen helyet álmodott meg a veszprémi Kolostorok és Kertekben, ahol a street food, a természet és a nyugodt kikapcsolódás találkozik. A helyet most a vehir.hu-n megjelenő hirdetésben is megismerhetik az olvasók. Palacsintát rendeltek vacsoraidőben, mégis elküldték őket egy Krk-szigeti étteremből Heves vita alakult ki a közösségi médiában egy magyar család beszámolója nyomán, amely szerint négy magyar fiatalt elküldtek egy Krk szigetén található, zsúfolt étteremből, miután kiderült, hogy főétel helyett csupán palacsintát rendelnének. Ajkára érkezik a Légy jó mindhalálig – szeptember 16-án a Pannon Várszínház előadását láthatjuk Móricz Zsigmond egyik legismertebb története, a Légy jó mindhalálig elevenedik meg szeptember 16-án Ajkán, a Pannon Várszínház előadásában. A musical 18 órakor kezdődik a Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtárban.
kézilabda
Nielsen tíz védéssel, Imre hat góllal debütált az NB I-ben Két nap leforgása alatt a második bajnokiján is könnyedén nyert a One Veszprém, amely péntek este egy híján húsz góllal verte a vendég NEKA együttesét a férfi kézilabda élvonalban. Női kézilabda BL: két magyar csapat a mezőnyben, a Győr a favorit Az elmúlt szezonban három magyar csapat indult a női kézilabda Bajnokok Ligájában, a szombaton rajtoló új idényében csak a Ferencváros és a legutóbb döntős Győr szerepel. Palasics Kristóf 18 védése a Bundesligában A válogatott Palasics Kristóf 18 védéssel járult hozzá az MT Melsungen 31-18-as hazai győzelméhez a Göppingen ellen a német férfi kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Tízgólos győzelemmel rajtolt az NB I-ben a címvédő Veszprém Sokáig jól tartotta magát az ETO University Handball Team a vendéglátó One Veszprémmel szemben. A címvédő azonban a szerdai találkozó második felvonásában felőrölte ellenfelét, így sikerrel zárta idénybeli első élvonalbeli bajnokiját. Ismét Horváth Pétert és Marton Balázst választották az év játékvezetőinek Újabb rangos elismeréssel gazdagodott Horváth Péter és Marton Balázs pályafutása – a Magyar Kézilabda Szövetség a 2025/2026-os idényben ismét a veszprémi párost választotta az év játékvezetőinek. Női kézilabda NB I: újabb Győr-Ferencváros párharc következhet az aranyéremért A címvédő Győr és a NEKA keddi mérkőzésével kezdődik a női kézilabda NB I 2026/27-es idénye, amelyben az előző kiírásokhoz hasonlóan a kisalföldi csapat és a Ferencváros versenyfutása várható a bajnoki címért. Férfi kézilabda NB I: két csapat az arany-, kettő a bronzéremért, több a túlélésért küzdhet A Veszprém és a Szeged várhatóan ismét az arany-, a Tatabánya és a győri ETO University HT a bronzéremért, több klub viszont a túlélésért küzdhet a férfi kézilabda NB I kedden kezdődő 2026/27-es idényében. Szuperkupát érő Szeged-veréssel kezdte az idényt a Veszprém A One Veszprém férfi kézilabdacsapata története során negyedszer nyerte meg a Szuperkupát, miután a vasárnapi székesfehérvári találkozón végig vezetve, két góllal legyőzte az OTP-Bank Pick Szeged együttesét. Női kézilabda Szuperkupa: harmadszor is a Győr nyerte a trófeát A Győri Audi ETO KC 30-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron. Európai kézilabdaligák: a Plock nyerte a lengyel Szuperkupát Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, az Orlen Wisla Plock nyerte a lengyel férfi kézilabda Szuperkupa-mérkőzést.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.