Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

sport

MKB-MVM: a cél a továbbjutás MKB-MVM: a cél a továbbjutás A férfi kézilabda Bajnokok Ligájában az MKB-MVM Veszprémnek, az EHF Kupában pedig a Pick Szegednek és a Csurgónak a továbbjutásról határozó mérkőzés következik a hétvégén. 2014. március 28. 8:22 Elődöntőt ért a hajrá! Elődöntőt ért a hajrá! Az 1. Futsal Club Veszprém 6-4-re nyert a MAFC BME vendégeként és bejutott a legjobb négy közé az első osztályú bajnokságban. 2014. március 27. 22:14 Viszonozzák a vendégszeretetet Viszonozzák a vendégszeretetet Az MKB-MVM Veszprém vendégül látja a Wisla Plock szurkolóit, valamint a Lengyelországba kilátogató hazai drukkereket a szombati BL-nyolcaddöntő visszavágó után. 2014. március 27. 17:11 Füredi közlemény Zdolik „levadászása” miatt Füredi közlemény Zdolik „levadászása” miatt Az NB I-es Balatonfüredi KSE a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) illetékeseihez fordult Zdolik Bence sérülésének kivizsgálása ügyében. 2014. március 27. 16:46 Egy lépés az elődöntő Egy lépés az elődöntő Amennyiben az 1. Futsal Club Veszprém csütörtökön nyer a MAFC BME vendégeként, bejut az első osztályú bajnokság rájátszásának elődöntőjébe. 2014. március 26. 21:45 Mocsai Székelyt is behívta Mocsai Székelyt is behívta A Balatonfüredi KSE honlapjának tájékoztatása szerint Mocsai Lajos szövetségi kapitány meghívta a kézilabda-válogatott keretbe az együttes kapusát, Székely Mártont. 2014. március 26. 21:23 Sikerek a tatamikon Sikerek a tatamikon A veszprémi dzsúdó sportegyesület március 22-én hetedik alkalommal rendezte meg a Domonkos László emlékversenyt, amely egyben az észak-dunántúli régiónak az első rangsorversenye is volt. 2014. március 26. 21:11 Egyenlített a Gyöngyös Egyenlített a Gyöngyös A B.Braun Gyöngyös legyőzte a vendég Balatonfüredet a férfi kézilabda NB I-ben, így 1-1-re áll a két csapat elődöntőbe jutásért zajló párharca. 2014. március 26. 20:22 Nyerje meg Fazekas Nándor dedikált mezét! Nyerje meg Fazekas Nándor dedikált mezét! A vehirsport.hu jóvoltából megnyerheti az MKB-MVM Veszprém klasszis kapusának dedikált mezét. Játsszon velünk és nyerjen! 2014. március 26. 19:29 „Nem tudom elképzelni, hogy kiessünk” „Nem tudom elképzelni, hogy kiessünk” Az MKB-MVM Veszprém kőkemény védőspecialistája, Schuch Timuzsin töretlenül bízik csapata BL-továbbjutásában, s reméli, hogy a visszavágón több lehetőséghez jut. 2014. március 26. 19:07 Mocsai fővárosi csapatot építene Mocsai fővárosi csapatot építene Mocsai Lajos, a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a Sportklub televízió Dodzsem Plusz műsorában beszélt arról, hogy Budapesten szeretne létrehozni egy nemzetközi szintű, magyar játékosokból álló együttest. 2014. március 25. 17:40 Kupadöntő ebédidőben Kupadöntő ebédidőben A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) keddi tájékoztatása alapján véglegessé vált a férfi Magyar Kupa programja. 2014. március 25. 17:10 Telt ház várható a budapesti négyes döntőn Telt ház várható a budapesti négyes döntőn Szinte biztos, hogy telt ház, 10 ezer néző előtt rendezik majd a női kézilabda Bajnokok Ligája történetének első négyes döntőjét, május első hétvégéjén, a budapesti Papp László Arénában. 2014. március 25. 16:35 Megvédte bajnoki címét a Lizards FT Megvédte bajnoki címét a Lizards FT A veszprémiek a hétvégén hazai környezetben nyerték meg a 13 éven aluliak számára kiírt unihoki magyar bajnokság négyes döntőjét. 2014. március 24. 19:53
... 1463 1464 1465 1466 1467 ...
közélet
A 'repülő emberre' emlékeztek Veszprémben Koszorúzással emlékeztek meg pénteken Verancsics Faustusról a veszprémi várban, a polihisztort ábrázoló domborműves emléktáblánál. Az eseményen a Magyar Lélek Alapítvány képviselői mellett Porga Gyula polgármester is részt vett. A szervezők idén Verancsics sokoldalú életművét szeretnék közelebb hozni a veszprémiekhez, nemcsak történelmi alak, hanem olyan újító gondolkodóként is, akinek munkái évszázadokkal később is figyelemre méltók. Hatalmas küzdelmek, ősi tradíciók: Megmutatjuk a veszprémi szumó Eb első napját! Szombaton megkezdődött, és vasárnap is izgalmas összecsapásokkal várja az érdeklődőket az U15-U18-as szumó Európa-bajnokság a One Veszprém Arénában. A nagyszabású nemzetközi sporteseményen közel egytucat ország képviseli magát, a mérkőzések mellett pedig remek kísérőprogramok várják a családokat. Cikkünkben megmutatjuk az első nap képeit! Az autópályák átvételéről és a megyék státuszáról is beszélt Magyar Péter országjárásnak pécsi állomásán Az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részének elengedéséről, a megyék a korszerű közigazgatásban betöltött szerepéről és egy lehetséges békemenet megszervezéséről is beszélt a miniszterelnök országjárásának szombati, pécsi állomásán. Magyar Péter az eseményen Mészáros Lőrincet is megszólította: arra figyelmeztette a vállalkozót, ne merészeljék akadályozni az autópályák és az azokat fenntartó gépek és emberek átvételét. Így köszöntötték az őszt a veszprémi borkedvelők Decemberben jubilál a Veszprémi Borszalon, amikor már a tizedik alkalommal hirdetik meg a térség egyik legkedveltebb borkulturális eseményét. Előtte viszont pénteken sikeresen lezajlott az idénnyitó, "őszköszöntő" borszalon a Dubniczay-palotában, aminek mutatjuk legjobb pillanatait. Ilyen, amikor Veszprém iskolásai egyszerre mozdulnak meg Legyen szó precíz mozdulatokról, komoly fizikai erőt igénylő feladatokról, ügyességről, egyensúly-, vagy labdaérzékről, az idei Sportágválasztón nem volt olyan gyerek, aki ne találta volna meg azt a sportot, amiben valóban sikerélményei lehetnek. Mutatjuk a pénteki mozgalmas nap legjobb pillanatait. Több klubelnököt, szövetségi vezetőt érinthet a kormány tervezett összeférhetetlenségi szabályozása Több klubelnököt, szövetségi vezetőt érinthet az az összeférhetetlenségi jogszabály, amelyet a miniszterelnök bejelentése szerint a sportban vezet be a kormány. 'A falak már nem hallgatnak' – Magyar Emlékpont lett a veszprémi Várbörtön Újabb országos jelentőségű elismerést kapott a veszprémi Várbörtön. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság Magyar Emlékponttá nyilvánította az egykori büntetés-végrehajtási intézetet, az ezt jelző emléktáblát pénteken avatták fel a Várbörtön Látogatóközpontban. Az ünnepségen Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézet főigazgatója, Markovits Alíz, a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója és Muraközy Péter alpolgármester idézte fel, miért jóval több ez az épület egy régi börtönnél. Országos borpremier a Veszprémi Borszalonon Most pénteken újabb fejezetéhez érkezik a Veszprémi Borszalon A veszprémi Vár szívében, a Dubniczay-palotában megrendezett Őszköszöntő sétálókóstoló ezúttal egy igazi különlegességgel várja a borbarátokat Magyarországon itt debütálnak a legendás toszkán birtok, a Tenuta San Guido legújabb évjáratai. Franciaországban hagytak nyolc diákot egy iskolai kirándulás után Nyolc szlovákiai magyar gimnazista az iskolai kiránduláson rosszul viselkedett és Franciaországban hagyták őket, a többiek pedig hazautaztak. Kinizsi vára a zsebünkben A Magyar Nemzeti Bank népszerű, hazai erődítményeket bemutató sorozatának legújabb, kilencedik elemeként a nagyvázsonyi vár került fel az újonnan vert pénzérmékre.
kézilabda
Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól Rennes-ben Hanusz Egon három góllal és kilenc gólpasszal járult hozzá a Cesson-Rennes 29-28-as hazai győzelméhez a Pays d'Aix Université Club ellen a francia férfi kézilabda-bajnokság szombati játéknapján. Európai kézilabdaligák: Leimeter Csaba hét gólt lőtt a Bundesligában Leimeter Csaba hét gólja ellenére az újonc Balingen-Weilstetten hazai pályán 29-28-ra kikapott a TVB Stuttgarttól a német férfi kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. A német után a magyar fővárosban nyert a Veszprém A címvédő One Veszprém 42–26-ra nyert a Ferencváros vendégeként az első osztályú férfi kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. A Plock legyőzte a Melsungent a BL-ben Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, a lengyel Orlen Wisla Plock házigazdaként 25-24-re legyőzte a Sipos Adriánt és Palasics Kristófot foglalkoztató német MT Melsungent a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének második fordulójában, csütörtökön. Férfi kézilabda BL: a Szeged két góllal kikapott a GOG otthonában A Szeged 36-34-re kikapott a dán GOG otthonában szerdán, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének második fordulójában. Magabiztos győzelmet aratott Berlinben a Veszprém a BL-csoportrangadón Magabiztos, hatgólos győzelmet aratott a Füchse Berlin vendégeként a One Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája A csoportjának szerda esti rangadóján. Sótonyi versenyképes, szerethető, taktikus, motivált, szenvedélyes válogatottat ígér Versenyképes, szerethető, taktikus, motivált, szenvedélyes csapatot ígér Sótonyi László, a magyar férfi kézilabda-válogatott új szövetségi kapitánya. Első olimpiai érmes válogatottját köszöntötte a Magyar Kézilabda Szövetség Az ötven évvel ezelőtti montreali olimpián bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott tagjait köszöntötte szerdán a magyar szövetség (MKSZ). Berlinben jöhet az első igazán nagy erőpróba a Veszprémnek Az idény eddigi legnehezebb mérkőzése vár szerdán a One Veszprémre: a bakonyiak 20.45-kor a Füchse Berlin otthonában lépnek pályára a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. A két csapat tavaly a negyeddöntőben találkozott, akkor a németek hétméteresek után jutottak tovább. Mindkét együttes győzelemmel kezdte az új sorozatot, a szerdai összecsapásnak a presztízsen túl a később továbbvitt pontok szempontjából is komoly jelentősége van. Bodó: ez volt a legnehezebb meccs számomra Bodó Richárd 140-szeres válogatott kézilabdázó számára a legnehezebb mérkőzés volt a vasárnapi Tatabánya-Szeged bajnoki rangadó, hiszen tíz év után idén nyáron tért vissza a csongrádiaktól a korábbi bányászváros csapatához.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.