Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 9. Gergely
Veszprém
14°C
2024. május 9. Gergely
Veszprém
14°C

Célegyenesben a VFC felkészülése

2011. március 1. 17:27
Leitold Tamás beszámolója a labdarúgócsapat tavaszi felkészülésének utolsó időszakáról a Honvéd II elleni bajnoki rajt előtt.

Célegyenesbe ért a felkészülésünk, amelynek utolsó hetében két edzőmérkőzést játszottunk. Hétfőn és kedden a megszokott menetrend szerint edzettünk, szerdán pedig a Füreden vívtunk felkészülési mérkőzést. A találkozón mi játszottunk fölényben, többet birtokoltuk a labdát ellenfelünknél, azonban előrefelé még mindig nagyon pontatlanok voltunk. Ezen a bajnokság során mindenképp javítanunk kell. Ugyanakkor örömteli, hogy két szép támadás után szereztünk két gólt, emellett pedig voltak biztató dolgok az „előre” játékunkban, azzal együtt, hogy a befejezéseknél sok esetben rosszul döntöttünk. De, mint mondtam, azon dolgozunk minden edzésen, hogy a hibákat javítsuk és a bajnokságokban minél jobb eredményt tudjunk elérni.


Leitold Tamás

Csütörtökön és pénteken ismét edzésen bizonyítottunk, utóbbi foglalkozáson végre füves pályán is tudtunk gyakorolni. Szombaton volt a főpróbánk az első bajnoki előtt. Ekkor füvön tudtunk játszani, ami sokat jelenthet az első bajnoki előtt. Egy megye első osztályú csapat volt az ellenfelünk, így főleg a támadásvezetést tudtuk gyakorolni, ami a hét rúgott gól tekintetében biztató lehet. Egy biztos, tudtunk egy kis önbizalmat szerezni, s már alig várjuk, hogy bajnoki mérkőzésen tudjunk bizonyítani a szurkolóinknak.

Egy hét múlva pedig már ez is bekövetkezik, addig viszont még csiszolódunk és dolgozunk, hogy minél jobb formában tudjuk fogadni a Honvéd II együttesét. Bízunk a sikeres rajtban, amely megalapozhatja a tavaszunkat. Úgy érezzük, sikeres felkészülés áll mögöttünk, de ezt csak az első bajnokin tudjuk igazán lemérni.

Leitold Tamás

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.