Hajnali fél ötkor csörög az óra, kikászálódok az ágyból. Berakom a mikróba a tegnap estéről megmaradt kávét, majd miután kicsit langyosabb lett gyorsan felhörpintem. Felöltözök olyan ruhákba, amiket nem sajnálok, és kicsoszogok az udvarra. A pulóvert persze rögtön félre is dobom, hiszen jóval melegebb van annál, mint amit remélni mertem volna ilyen korai órában.
Összegyűlik a család, előkerülnek a szerszámok. Kampók, perzselő, kések, fogók, és az elektromos sokkoló. Ennek az utóbbi eszköznek rendkívül örülök. A disznó halála sokkal gyorsabb és kíméletesebb így, legfeljebb az ijedtségtől visít egy darabig, de a fájdalomtól már nem. Bár a magam részéről szívesebben venném, ha a sertés tisztában lenne a sorsával, és a hurkává és kolbásszá válást a lehető legnagyobb megtiszteltetésként fogná fel. Csak bedobnánk neki a kést az ólba, ő pedig boldogan, egy nyikkanás nélkül dőlne bele. Lehet sokakat megijesztene egy ilyen tudatos viselkedés egy disznótól. Én a magam részéről viszont sokkal szívesebben ennék meg egy olyan állatot, ami azt akarja hogy megegyem, mint egy olyat, ami nem akarja.
A szerszámok előkészítése után odamegyünk az ólhoz. A disznó lábára rátesszük a fogót, és kezdődik is az irtózatos visítás, amitől legszívesebben kifutnék a világból. Szerencsére nem sokáig tart, mert a sokkoló egy másodperc alatt leteríti a hatalmas állatot - a disznó megmerevedik és megnémul. Nem rugdos, így nem száll mindenfelé a vérrel kevert sár.
Sváb szokás szerint a perzselés előtt leforrázzuk az áldozatot, és lekaparjuk róla a szőrt. Ettől a művelettől aztán napokig disznószagú lesz a kezem, és nincs az a szappan, krém, vagy körömkefe amivel tudnék akármit is tenni ez ellen. Ha másnap randevúja van az embernek, ügyelnie kell, hogy ne simogassa szíve választottjának az arcát.
Az elhunyt disznó aztán felkerül a rendfára. Ott levágjuk a fejét, és felbontjuk a hasát. A belek kipakolását tisztes távolságból figyelem. Nem részletezném, hogy mik folyik, vagy adott esetben fröcsög ott, ha egy óvatlan mozdulattól kiszakad a bél. Ha pedig ez megtörténik, akkor gyaníthatóan az én gyomrom tartalma is hamar távozik a szervezetemből. Részegen hányni rossz dolog, józanul még rosszabb. Ezért aztán az udvar túlsó végéből várom a művelet befejezését, miközben hálát adok az égnek, hogy a hurka és kolbász töltéséhez már műbelet használunk, és nem az igazit kell kiüríteni és kitisztítani.
A disznó maradékának feldarabolása gyorsan zajlik. Versenyt futunk az idővel, mivel nem akarjuk, hogy munka közben kapjon el minket a hőhullám. Mire a hőmérő higanyszála igazán magasra futna, a szerszámok már rég visszakerültek a helyükre, a hús pedig a fagyasztóban pihen.
Ember vs. természet: 1-0
