Sok más állattal együtt a tapírokat is mókásnak tartom. Elszórakoztatott a minap az állatkertben, ahogy le-föl rohangáltak Suzi helyén. Győrben pedig volt egy „Tapír papír bolt”. Azon, hogy hogyan passzintották össze a két dolgot, máig gondolkodom. Mindenesetre a tapír szó él a köztudatban, de lehet, hogy ha megkérnénk 10 embert a tapír bemutatására, csúfondáros végeredményt kapnánk. Azért, hogy önök ne süljenek be egy tapír-teszten, tartsanak velem, én összeboronálom önöket az „eleven fosszíliákkal”!
Tapírokkal valószínűleg az amerikai kontinens „bekebelezése” után nyomban találkoztak felfedezőink, ám mivel nem ismerték, furcsa vízilónak nézték, vagy valami másnak. Csak a XVIII. században jelenhettek meg a nagyérdemű Európa előtt teljes tapír voltukban (Marcgrav von Liebstad ismertette őket először). Az indiai, kecsesebb és nemesebb megjelenésű tapírokról csak a XIX. században értesültek a lelkes európai állatbarátok.
A tapírok meg vannak elégedve magukkal, és nem sürgetik a megújulást, hiszen mióta tapírok léteznek – kb. 35 millió éve –, jóformán semmiben sem változtak, ezért sokan „eleven fosszíliák”-nak is nevezik őket. És akár hiszik, akár nem, Európában is honosak voltak, ma már azonban csak Délkelet-Ázsiában és Közép- valamint Dél-Amerikában botorkálnak. (Négy tapírfajt ismerünk, ezek közül egy él Délkelet-Ázsiában.)
A Braziliában „anta”, Guyanában „tapirete” néven elhíresült tapírok a disznónál kicsit nagyobbak, esetlen megjelenésűek. Kis, ormányszerű képződmény fityeg fejükön, mely az orrukat és felső ajkukat foglalja magában, és rendkívül mozgékony, valamint sokoldalú tapintóeszköz. Kosztümjük egyszerű és egyszínű (feketés-szürkésbarna), némi sörénnyel megspékelve. Oldalukon négy sorban világos színű foltokat és sávokat lát a tapírleső, azonban ezeket egy öreg tapír már nem hordja magán.
Ami a legfurcsább számomra ebben az állatban, hogy szereti a vizet. És ez alatt ne csak az ivásra gondoljanak. A vízinövényeket előszeretettel fogyasztja, naponta fürdik, úszik és dagonyázik (bőrápolás gyanánt), és ha megijed, és teheti, a vízbe menekül. Egy tapír-étlap alapvetően vegetáriánus. Lombok, gyümölcsök, miegyebek. Az éhség néha az ültetvényekre űzi, ahol dinnyét, mangót, cukornádat csemegézik. Állatkánk nem a bátorságáról híres, mondhatni gyáva, mindentől fél, ami mozog, és ami egy csöppnyi veszélyt is sugall neki. Azonban, ha minden tapír-ideg szakad, szembeszáll ellenfelével, ráront, megpróbálja leteperni, és harapja, ahol éri. Így, ha teheti a kedves Olvasó, kerülje az éjszakai esőerdőben a kölykes tapíranyákkal való affért! Amúgy magányosan él, az esőerdő sűrűjében, ahol ösvényeket tapos ki, amelyekhez ragaszkodik.
Alapvetően alkonyati, éjszakai állatok (nappal heverésznek, éjszaka botorkálnak), de ha kellően sűrű és sötét az erdő, akkor nappal is akcióba lép(het)nek. Általában magányos állatok, csak ha a jósors úgy dönt, akkor verődnek össze pár egyedből álló alkalmi tapír-bandák az élelemben gazdagabb vadászmezőkön. (Területüket, mint minden „őrző-védő” állat, vizeletükkel és a hím-tapírfejeken lévő illatmirigyekkel jelölik.)
Társaságot családalapításkor keresnek a hímek. Azonban akkor is csak a párzás röpke idejére tartanak igényt a nőstényre. (Ki gondolná, gyakran a vízben történik az utódnemzés) Mintegy 335–439 nap után születik meg a tapírbébi, aki addig él a tapírtejen, amíg az el nem apad. Mint minden állatkölyök, a kis tapírok is aranyosak a maguk kis pöttyeivel és csíkjaival, ami természetesen a rejtőzködés funkcióját segíti. A tapírgyerek 18 hónapos korára eléri felnőtt méretét, a tapírlányok pedig 28 hónaposan válnak igazi tapír nővé.
A tapírok igen érzékeny lelkű állatok. Amellett, hogy gyávák, szeretik, ha szeretik őket, de azt még jobban, ha ezt egy kis vakargatással hozzák a tudomásukra. Ha a tapírok gyerekkorukban kerülnek ember közelébe, mondhatni gazdájuk kerekedik, akkor bizony olyanok lesznek, mint a kutyák. Engedelmesek lesznek, voltaképpen azt csinál velük az ember, amit akar, lehet hempergetni, forgatni őket, és nem kell tőlük félni, teljesen jószándékúak, békések. Ideális családi állat válhatna a tapírból, ha nem állna védelem alatt, és könnyen beszerezhető lenne.
Talán a fenti sorokból is kirajzolódik, hogy nem egy iq-bajnok állattal állunk szemben. Ennek ellenére, a fogságban lévő tapírok már bizonyítottak. Ápolójukat meg tudják különböztetni a többi embertől, hűségesen követik őket, és ha nem találkoznak velük pár napig, keresni is képesek. Fogságban a biológiai órájukat is át tudják állítani, képesek nappali üzemmódban élni, és képessé válnak minden élelem (akár hús) elfogyasztására is. Így küzdheti fel magát a tapír egy állatkert legszívósabb állatai közé.
Nos, így, a tapír gyorstalpaló végén, szót kell ejteni az emberiség tapír elleni bűntetteiről is. Mint mondottam már, a tapírok védett állatok, hiszen eleget üldözték már őket húsukért és bőrükért. Vadászata kicsit komplikált, hiszen kutyákkal a vízbe kell kergetni, majd a csónakból golyóval vagy szúróeszközökkel halálra kell sebezni. Azonban bízom abban, hogy az index-olvasók nem vágynak tapírkolbászra és tapírbőrből készült ostorra sem, így nem kell sokat győzködnöm Önöket arról, hogy milyen édes állat is ez az eleven fosszília.
Németh Viktória
