Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Már nem a nyolcvanas évek a Balaton célja

2014. január 9. 11:39
Európai desztináció-marketing konferenciát tartanak csütörtökön és pénteken Balatonfüreden. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Válaszút elé érkezett a hazai TDM-rendszer, megoldást kell találni a desztinációs szintek közötti együttműködésre. Ezzel a felütéssel kezdődött meg a kétnapos konferencia az egyik balatonfüredi szállodában csütörtök reggel.

Dr. Bóka IstvánDr. Bóka István

A konferencia célja, hogy a TDM-rendszer eddigi fejlődését górcső alá vegyék, és megtalálják a kibontakozás irányait – derült ki dr. Bóka István füredi polgármester köszöntőjéből. Kialakult egy majdnem az egész országot lefedő hálózat, amely jól tudta hasznosítani a kiírt pályázatokat. Önmagában azonban a TDM-rendszer nem csodafegyver, azt tartalommal kell megtölteni, ehhez pedig mind a kis- és nagyvállalkozásoknak, mind az önkormányzati és civil szereplőknek tudati változásra van szüksége. Az önkormányzatoknak forrásokat és kompetenciákat kell átadniuk a turisztikai szakembereknek – hangsúlyozta a polgármester.

Dr. Navracsics TiborDr. Navracsics Tibor

Sokat változott a turizmus az elmúlt negyed században. Míg sokáig az volt a cél, hogy a nyolcvanas évek aranykorát visszahozzuk, mára annyira átalakult a világ és a szakma, hogy új célokat kell találni, új kérdéseket kell feltenni – fogalmazott dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes. Szerinte a helyes kérdés az: milyen Balatont akarunk mutatni? Úgy látja, hogy önmagában a Balaton nem piacképes, szükség van az együttműködésre a környező térségekkel, elsősorban a Bakonnyal és a Balaton-felvidékkel; együtt ugyanis az év tizenkét hónapjában képesek tartalmas időtöltést nyújtani a turistáknak. A miniszterelnök-helyettes azt is fontos változásnak tartja, hogy a fogyasztói réteg igényesebbé vált az elmúlt évtizedekben.

Kontrát KárolyKontrát Károly

A már említett változásokhoz most igazán kedvezőek a feltételek – világított rá Kontrát Károly államtitkár –, hiszen Magyarország gazdasága emelkedő pályán van, az idei évre két százalékos növekedést prognosztizálnak. Így több pénz jut a turizmusra, nagyobbakat lehet álmodni. Fontos tényezőnek nevezte a biztonságot, amely a turizmus sikerének egyik kulcsa: 2020-ig a Balatont Európa legbiztonságosabb üdülőterületévé szeretnék fejleszteni.

A szakmai programban többek között az osztrák turizmustörvénnyel és hatásaival ismerkedhettek meg a résztvevők. A külföldi előadók elsősorban Ausztriából illetve Olaszországból érkeztek, és a helyi valamint regionális szintű desztinációs marketing megoldások mellett arról is beszámolnak, hogyan tudnak egymással is együttműködni.

A hazai előadók között Vászolyiné Dobrosi Ágnes Teodóra a Balatonfüredi Turisztikai Egyesületet, Semsei Sándor a Balaton Riviéra Turisztikai Egyesületet képviseli, de pénteken Balogh Károly, a Magyar TDM Szövetség elnöke is felszólal.

Schöngrundtner Tamás
Cseh Zoltán
további cikkek
A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. tegnap 16:45 Már 93 forinttal drágább a gázolaj, mint a benzin, tovább nőtt a különbség a hazai kutakon közélet Már 93 forinttal drágább a gázolaj, mint a benzin, tovább nőtt a különbség a hazai kutakon Egyre nagyobb a különbség a benzin és a gázolaj ára között Magyarországon. Miközben a 95-ös benzin az elmúlt napokban olcsóbb lett, a dízel ára továbbra is magas, egy literért már átlagosan 726 forintot kell fizetni. A háttérben a nemzetközi olajpiac bizonytalansága, a közel-keleti konfliktusok és az európai gázolajhiány áll. Megnéztük, hogyan változtak az üzemanyagárak november első napjaiban, és mire számíthatnak az autósok a következő időszakban. 2026. november 4. 10:34 Mennyit keresnek valójában a Veszprém megyeiek? Megnéztük, mit mutatnak a KSH számai közélet Mennyit keresnek valójában a Veszprém megyeiek? Megnéztük, mit mutatnak a KSH számai Havi bruttó 683 ezer, nettó 482 ezer forint. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint ennyi volt az átlagkereset Veszprém megyében 2026 első félévében. A számok elsőre kedvezőnek tűnhetnek, az országos összehasonlítás viszont már kevésbé. Ráadásul az átlagfizetés nem feltétlenül mutatja meg, mennyit visz haza a legtöbb dolgozó. Megnéztük a legfrissebb béradatokat és azt is, mekkora különbségek vannak a megye települései között. 2026. november 2. 16:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.