Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Munkát, lakást a fogyatékkal élőknek!

2014. március 12. 15:32
A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásáról tartottak konferenciát szerdán Veszprémben, a Gizella Hotelban. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Néhány fontos szám

  • Országosan 11 milliárdot fordítanak a fogyatékkal élők foglalkoztatásának elősegítésére.
  • Országszerte nagyságrendileg hatvanezer megváltozott munkaképességűt foglalkoztatnak.
  • Veszprém megyében eddig 54 millió forintot kötöttek le a célra.
  • A megyében még mindig rendelkezésre áll 61 millió forint.
  • Több mint 70 foglalkoztató és érdekvédelmi képviselet vett részt a konferencián.

A konferenciát követően dr. Navracsics Tibor közigazgatási- és igazságügyi miniszter, Porga Gyula polgármester és dr. Pósfai Gábor, a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal főigazgatója sajtótájékoztatón foglalták össze az elhangzottakat. 

dr. Navracsics Tibor és Porga Gyuladr. Navracsics Tibor és Porga Gyula

Dr. Navracsics Tibor mindenek előtt kijelentette: az elmúlt négy évben sok olyan lépést tett a kormány, ami a munkaalapú társadalom elérését célozza. Ezt nem egyszerű megteremteni, hiszen Magyarországon egyre növekvő mértékben hódított teret a "nem munkából megélés" kultúrája.

  • Az elmúlt időszak kormányzati lépései igyekeznek minél több embert visszavezetni – és aztán bent tartani – a munka világába.

Különös szegmenst képez azon emberek csoportja, akik magukon kívül álló okokból nem képesek hagyományos munkát vállalni. A közigazgatás átalakításakor az volt a cél, hogy a rendszer a polgárok érdekeit szolgálja, áttekinthető legyen, az ügyfelek magukénak érezzék. Aki egy államigazgatási eljárás keretében találkozik az illetékes szervekkel, az ne csak egy adat, egy számsor legyen, hanem az ügyintézők érzékenyen, empatikusan tudjanak reagálni a felmerülő helyzetekre, az egyedi sorsokat és élethelyzeteket figyelembe véve tudjanak segíteni.

A kormányablakok fizikai kialakításánál odafigyeltek a speciális igényekkel rendelkező ügyfelekre. Éppen ezért általánosan alkalmazott gyakorlat a vezetősáv a látássérülteknek, akiket az információs tábláknál hangostérkép is segít a tájékozódásban, a siket-némák minden kormányablakban legalább egy munkaállomáson virtuális videokapcsolaton át jeltolmács segítségével is intézhetik ügyeiket; ezeket az intézményeket pedig úgy alakították ki, hogy mozgássérültek is meg tudják őket közelíteni.

  • A jövő szakembereinek képzésénél a tananyag része az érzékenyítő képzés, amit fogyatékkal élő fiatalemberek tartanak. Fontos, hogy mindenki, aki a közigazgatásban dolgozik, átessen egy ilyen érzékenyítésen. 

dr. Pósfai Gábordr. Pósfai Gábor

Dr. Pósfai Gábor szerint az új szemlélet legfontosabb eleme, hogy a megváltozott munkaképességűek esetében felmérjék a meglévő képességeket, és azokra építve határozzák meg a lehetséges utakat a munka világába. A rendszer átalakításának markáns eleme volt a foglalkoztatás támogatásának megváltozása, ami kibővítette a foglalkoztatói kört. Jelenleg 30 ezernél is több megváltozott munkaképességű foglalkoztatását támogatják, és további húszezer fő a nyílt munkaerőpiacon dolgozhat. 2010 óta több mint tizenötezerrel nőtt a foglalkoztatott fogyatékkal élők száma, ma már hatvanezernél járunk.

  • A konferencia célja a nyílt munkaerőpiac szereplőinek felhívása volt a fogyatékkal élők alkalmazására. 

Porga Gyula kijelentette: az önkormányzat foglalkoztatóként csatlakozik a kezdeményezéshez, de a lehetőségeihez mérten két másik területen is segítséget nyújtanak a fogyatékkal élőknek.

Veszprémben nagy a társadalmi befogadás, már tíz éve rendezik meg a Jótékony mozgás című rendezvényt, ahol fogyatékkal élő és ép gyermekek vesznek részt egy sportnapon. Erre a programra nagyon büszkék vagyunk – mondta a polgármester –, és kézzel fogható eredményeink is vannak, hiszen a gyerekek ebben az életkorban sokkal könnyebben fogadják el a másságot. A nyár elején egy speciális összművészeti fesztiválnak ad otthont a város, ahol fogyatékkal élő művészeket látunk vendégül. 

Az életminőség javításában is sok lehetősége van egy önkormányzatnak. A belváros-rehabilitáció tervezésekor a fogyatékkal élők szervezeteit is megkérdezték, hogyan lehetne számukra is élhetővé tenni a közterületeket.

  • "Nem csak a jogszabályoknak akartunk megfelelni, hanem a ténylegesen létező igényeknek is."

Az önkormányzat csatlakozik a Kulcs programhoz is. Ez arról szól, hogy olyan fogyatékkal élő fiatalok számára biztosítanak lakást, akik az intézményi keretek közül kilépve önálló életet kezdenek. A projektnek már vannak Veszprém megyei eredményei: a tapolcai tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek a fiatalok ténylegesen képesek önálló életet kezdeni, munkát vállalni.

  • Veszprém belvárosában három lakást készítenek fel a célra. A költségvetés biztosítja a felújításhoz szükséges forrásokat, a munkálatokkal várhatóan nyárra készülhetnek el.
Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. tegnap 16:45 Már 93 forinttal drágább a gázolaj, mint a benzin, tovább nőtt a különbség a hazai kutakon közélet Már 93 forinttal drágább a gázolaj, mint a benzin, tovább nőtt a különbség a hazai kutakon Egyre nagyobb a különbség a benzin és a gázolaj ára között Magyarországon. Miközben a 95-ös benzin az elmúlt napokban olcsóbb lett, a dízel ára továbbra is magas, egy literért már átlagosan 726 forintot kell fizetni. A háttérben a nemzetközi olajpiac bizonytalansága, a közel-keleti konfliktusok és az európai gázolajhiány áll. Megnéztük, hogyan változtak az üzemanyagárak november első napjaiban, és mire számíthatnak az autósok a következő időszakban. 2026. november 4. 10:34 Mennyit keresnek valójában a Veszprém megyeiek? Megnéztük, mit mutatnak a KSH számai közélet Mennyit keresnek valójában a Veszprém megyeiek? Megnéztük, mit mutatnak a KSH számai Havi bruttó 683 ezer, nettó 482 ezer forint. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint ennyi volt az átlagkereset Veszprém megyében 2026 első félévében. A számok elsőre kedvezőnek tűnhetnek, az országos összehasonlítás viszont már kevésbé. Ráadásul az átlagfizetés nem feltétlenül mutatja meg, mennyit visz haza a legtöbb dolgozó. Megnéztük a legfrissebb béradatokat és azt is, mekkora különbségek vannak a megye települései között. 2026. november 2. 16:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.