Az ünnepségen felszólalt Némethné Károlyi Jolán önkormányzati képviselő is, aki ünnepi beszédében elmondta: nemzeti ünnepünkre való készülődés része, hogy elővesszük a szépen elrakott kokárdát, hiszen viselésével emlékezünk az 1848. március 15-ei forradalmárokra, ezzel jelezzük a magyar nemzethez való tartozásunkat. Százhatvanhat évvel ezelőtt bátor cselekedet volt a vörös és fekete színt piros, fehér és zöldre cserélni.
Ennek a jelképes tettnek voltak előzményei is. Széchenyi István 1825-ben kezdeményezte a Magyar Tudományos Akadémia létrehozását, az ezt követő években a haladó nemesség alkotmányos eszközökkel próbálta elérni hazánk polgári átalakulását, növelni függetlenségét. A konzervatív nemesség és a császári udvar ellenállása miatt nem érték el a várt eredményt, azonban 1848 tavasza a valóságban és átvitt értelemben is fényt hozott az életünkbe.
"Ez tavasz számunkra nem csak a megújulás és újjászületés jelképe, hanem a szabadságé is, hiszen annak tényét és a társadalmi felemelkedés reményét hozta a nemzetnek."
Némethné Károlyi Jolán
Petőfi Sándor 1848. március 5-én valószínűleg Veszprémben értesült a párizsi forradalomról. Innen sietett Pestre, hogy a márciusi ifjakkal előkészítse és győzelemre vigye a magyar forradalmat. Ezen a napon Kossuth Lajos az országgyűlési küldöttség élén Bécsbe vitte a végre elfogadott törvényjavaslatokat, melyek az uralkodó aláírása után áprilisi törvények néven váltak ismertté.
Megvalósult a polgári átalakulás és a függetlenség. Örömmámorban élt az ország, Veszprém is.
Nemzeti lobogó lengett a Városházán és a Tűztornyon, azonban pár hónappal később már világossá vált, hogy meg kell védenünk - akár fegyverrel is – a forradalom eredményeit. Kossuth Lajos hívó szavára ezrek álltak a magyar honvédségbe és a nemzetőrségbe. Nem történt ez másképp Veszprémben se. Felállították a 6. Honvéd Gyalogezredet és megszervezték a megyei nemzetőrséget. Sokan tizenhat évesen önkéntesként, szülői beleegyezés nélkül jelentkeztek a honvédseregbe, ahol ezrekkel együtt tettek tanúbizonyságot a haza iránti szeretetükről, tisztességükről és bátorságukról.
Némethné Károlyi Jolán szerint a szabadságharc alatt a magyarság igazi nemzetté kovácsolódott, és egyként küzdött a függetlenségért, de a túlerő felülkerekedett. Az önkényuralom idejében még beszélni sem volt szabad a '48-49-es eseményekről, de a nemzet nem felejtett. Nem felejtette el a hősöket, akik életüket áldozták a harcok alatt és azokat sem, akiket a császári önkény ítélt halálra, fogságra vagy éppen kényszerű emigrációra. Nem lehetett kitűzni a nemzeti színű kokárdát, de a magyarság megtalálta a módot az emlékezésre.
1867 után aztán újra lehetett ünnepelni, sőt emlékművet is emeltek a hősöknek. Némelyiken csak annyi olvasható: Szabadság vagy halál? Ma már nem állítanak bennünket ilyen súlyos választás elé, szerencsére már nem így kell kimutatni hazaszeretetünket. Az előttünk járók példáját követve elvégezzük napi feladatunkat, megértéssel, nyitott szívvel fordulunk egymás felé. Saját érdekeink mellett a közösség érdekeit is szem előtt tartjuk.
Az ünnepség végén Némethné Károlyi Jolán és a Kossuth Lajos Általános Iskola diákjai koszorúzták meg Kossuth Lajos szobrát. A megemlékezésen közreműködtek az iskola diákjai és Kiss T. István színművész.
