Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A kockázatokat is mérlegelni kell

2014. december 2. 19:01
Második alkalommal ültek le egy asztalhoz az önkormányzat, a Pannon Egyetem, valamint a város kiemelkedő gazdasági szereplői. A pozitív mutatók mellett a veszélyekről is beszélgettek. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Barták Péter, a Pannon Lapok Társasága központi lapigazgatója a találkozót szorgalmazóként köszöntőjében emlékeztett: 2012 tavaszán ültek le első alkalommal a felek ebben az összetételben, és reményét fejezte ki, hogy ismét élő párbeszéd alakul ki a jelenlévők között. 

Az eseménynek otthont adó Pannon Egyetem rektora, dr. Friedler Ferenc bevezető beszédében hangsúlyozta: a nyolc telephellyel rendelkező, közel ezer alkalmazottat foglalkoztató intézmény a fenntarthatóság érdekében újfajta működést alakított ki, az oktatás mellett fontos hangsúlyt kapott a kutatás és az innováció, ennek eredménye, hogy a bevételek kétharmadát a projektek biztosítják. A működés sikerességét mutatja az is, hogy az egyetemek hazai rangsorában a hatodik helyen szerepel a veszprémi, valamint adóssággal sem rendelkezik.

Porga Gyula és dr. Friedler FerencPorga Gyula és dr. Friedler Ferenc

Porga Gyula polgármester vitaindítójában Veszprém jelenlegi gazdasági állapotáról beszélt. Kiemelte: a járási fejlettségmutató jelentős javulást mutat a 2007-es adatokhoz képest, a megyei jogú városok közül pedig egyedül Győr előz meg minket. A vásárlóerő-index tekintetében a fővárost nem számítva városunk az előkelő 5. helyen szerepel. A személyi jövedelemadó arányszám is jóval az országos átlag feletti, a teljes lakosság körében az emberek 44,3 %-a fizet adót, addig városunkban ez a szám 50,3 %. Rámutatott még, a munkanélküliség 4 % alatti megyeszékhelyünkön. “Meg kell őriznünk ezeket az értékeket” - húzta alá a polgármester. “Néhány kiemelt foglalkoztató mellett a kis- és középvállalkozások biztosítják a legtöbb munkát” - jegyezte meg. Ennek fennmaradása érdekében a jövőben felülvizsgálják az őket érintő adóterheket és adócsökkentést javasolnak. Jelenleg éves szinten iparűzési adóból 3,8 milliárd, építményadóból pedig 1,1 milliárd forintot szed be a város. “Az a célunk, hogy Veszprém ipari környezete minél kedvezőbb legyen.”

Dr. Markovszky GyörgyDr. Markovszky György

“A pozitív eredmények mellett a kockázatokat is mérlegelni kell” - reagált az elhangzottakra dr. Markovszky György, a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Figyelmeztetett, a kis- és nagyvállalkozások mellett nem feledkezhetünk el a városban működő erős vállaltokról sem, amelyek működésük sikere érdekében komoly kihívásokkal kell szembenézniük. Hiány mutatkozik képzett mérnökből, melyet nem tud kiszolgálni a jelenlegi felsőoktatás, emellett a szakképzés is tragikusnak mondható, de képzettség nélküli operátorokból is több kellene. “Veszprém nem állhat meg a jelenlegi 60 ezer fős lakosságszámnál, a vállalati igények kielégítése érdekében 1000-1500 dolgozóra lenne szükség, amit munkásszállások létesítésével lehetne elősegíteni” - javasolta. A kamara elnöke a magas adókat is megemlítette. “Az itt működő nagyvállalatok versenyképessége érdekében mindezekre figyelni kell” - zárta gondolatát. 

A kerekasztal beszélgetésen a szervező Napló mellett Veszprém legnagyobb foglalkoztatói képviseltették magukat: városi önkormányzat, Pannon Egyetem, Continental, Maxon Motor, Schiedel Kéménygyár, Balluf Elektronik, Beurer-Hungária, valamint a vállalkozókat tömörítő érdekképviseleti szervezetek. 

 

Cseh Zoltán
Domján Attila
további cikkek
A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. tegnap 16:45 Már 93 forinttal drágább a gázolaj, mint a benzin, tovább nőtt a különbség a hazai kutakon közélet Már 93 forinttal drágább a gázolaj, mint a benzin, tovább nőtt a különbség a hazai kutakon Egyre nagyobb a különbség a benzin és a gázolaj ára között Magyarországon. Miközben a 95-ös benzin az elmúlt napokban olcsóbb lett, a dízel ára továbbra is magas, egy literért már átlagosan 726 forintot kell fizetni. A háttérben a nemzetközi olajpiac bizonytalansága, a közel-keleti konfliktusok és az európai gázolajhiány áll. Megnéztük, hogyan változtak az üzemanyagárak november első napjaiban, és mire számíthatnak az autósok a következő időszakban. 2026. november 4. 10:34 Mennyit keresnek valójában a Veszprém megyeiek? Megnéztük, mit mutatnak a KSH számai közélet Mennyit keresnek valójában a Veszprém megyeiek? Megnéztük, mit mutatnak a KSH számai Havi bruttó 683 ezer, nettó 482 ezer forint. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint ennyi volt az átlagkereset Veszprém megyében 2026 első félévében. A számok elsőre kedvezőnek tűnhetnek, az országos összehasonlítás viszont már kevésbé. Ráadásul az átlagfizetés nem feltétlenül mutatja meg, mennyit visz haza a legtöbb dolgozó. Megnéztük a legfrissebb béradatokat és azt is, mekkora különbségek vannak a megye települései között. 2026. november 2. 16:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.