Az eseményre a Szalon létrehívója, Márkusné Vörös Hajnalka beszélgetőpartnereinek a Püspökkert korábbi dolgozóit és leszármazottaikat, Strenner József kertészmérnököt, Veszprém nyugalmazott főkertészét; Boda Magdolna, az utolsó püspöki főkertész lányát valamint Fábián Pált, az eseménynek helyet adó Veszprémi Petőfi Színház egykori gondnokának fiát hívta meg, hogy idézzék fel a város régi kertjeivel kapcsolatos emlékeiket. A beszélgetésen részt vett továbbá Lakatos Orsolya zongoraművész, aki Fák és virágok című zongorasorozatával alapozta meg a rendezvény hangulatát.
Strenner József elmondta, Veszprém növényzetét, kertkultúráját elsősorban két tényező alakítja és alakította: a környék éghajlata, mely eredendően a tölgyeseknek kedvez, s amelyekből szép számmal akad még ma is, s a keresztül-kasul keringő Séd, amely kiváló termőtalajjal szolgál. A török hódoltság idején ugyan még valódi kertészkedésre nem nagyon volt lehetőség, jórészt csak szőlőt termeltek elődeink, a felszabadulás után, a gazdaság megélénkülésével azonban megjelenhettek az első tudatosan kialakítottan kertek. A barokk stílus kései folytatásaként, pici klasszicista behatással rendkívül szabályos, merev kertek épültek sok nyírott sövénnyel és virágágyással. Ez hívatott reprezentálni a földesúri mivolt kiváltságait is.
Később a város északi részén alakultak ki a püspöki kertek, a délin pedig a káptalani kertek, melyek elsősorban a rekreációt szolgálták. Megjelentek a veteményeskertek is az árutermelésre alkalmas nagybirtokok környékén, a 19. század végén pedig már a püspökségtől független, vegyestermesztéssel foglalkozó kertekre is lehetett bukkanni: ilyen volt például az Angeli major melletti. A közkertekben ezzel szemben elsősorban a dísznövényekre specializálódtak, amelyek a komfortérzet megteremtését szolgálták.
A legnagyobb kert aztán a 20. század elején jött létre a mai Veszprémi Petőfi Színházat körülölelő területen. A pozsonyi mintára kialakított Püspökkert sokáig megőrizte funkcióját: a város első számú díszkertje volt. Hatalmas területén rododendronok, fikuszok nőttek, az üvegházakban a legkülönlegesebb növények voltak megtalálhatóak, amelyeket nyáron filagóriákba ültettek ki, a mai színház helyén pedig egy külön kis vadregényes táj volt, ahol az ott dolgozók gyerekei szabadidejükben fára másztak és az ágakon ülve olvastak – emlékezett vissza Boda Magdolna.
A városi kert létrehozásáig a Püspökkert látta el a várost is virágokkal, területére azonban csak az ott dolgozók léphettek be. Az 1908-as évtől kezdett nyitottabbá válni, amikor Medgyaszay István tervei alapján felépült a színház. A színielőadások, filmvetítések és bálok helyszíneként szolgáló teátrum azonban nem csak a közösségi szórakozás helyszíne volt: a korban bevett szokás volt épületekkel gazdagítani a kerteket – mondta el Fábián Pál.
Nem sokkal ezután a püspökkert népszerűségét látva, az első közterület fejlesztések is lezajlottak: a '20-as években egyre több park, kert jött létre városszerte, a '30-as évektől kezdve pedig megépültek az első panorámasétányok. Nagyirányú fejlesztések történtek a centrumtól kicsit távolabb is: önkéntesekkel több ezer fát ültettek el – hársakat, juharokat, vadgesztenyéket.
Mindez nemcsak a város képének színesedését hozta magával, de az időközben felduzzadó lakosság életének megkönnyítéséhez is hozzájárult: ma már a kertjeink, fáink, zöldövezeteink elsődleges funkciója, hogy élhetővé tegyék a környezetünket, hiszen mind a testi, mind a lelki egészség megőrzésében fontos szerepet játszanak.
