Életútját folyamatos tragédiák övezték, 1998-ban életét vesztette felesége, Zofia, egy évre rá pedig ő talált rá egyetlen fia holttestére. A fiú öngyilkosságot követett el, tettének oka máig ismeretlen.
Beksinski meglehetősen visszahúzódó és antiszociális személyiség volt, aki amennyire csak tudta, kerülte az emberek közelségét. Így nem csoda, hogy a legtöbb kiállításán nem is volt jelen. Nem volt tagja semmiféle képzőművészeti szövetségnek és első hivatalos elismerését is élete alkonyán kapta.
Műve egytől egyig precízek és a végletekig kidolgozottak, habár soha nem tanulta a festészetet. Emellett közös tulajdonságuk még a képeknek a szürrealisztikus, poszt-apokaliptikus témák, és a halál, illetve a hanyatlás jegyei.
Állítólag egész életében az őrültséggel küzdött, állandó rémálmok gyötörték, festményei legnagyobb részét ezek a szörnyű víziók ihlették. Beksinski gyűlölte a saját festményeit, egynek sem adott címet és egyetlen kiállítást sem szervezett önszántából.
Hogy a lényét körbelengő misztikumból és borzalmakból mennyi igaz és mennyi kiszínezett, talán örökké rejtély marad, de a képeket látva én nem kétlem, hogy valami súlyos kattanás volt az agyában.