Azt persze eddig is tudta minden nagyjából 10 év feletti egyén, hogy a Télapó mesebeli formájában valójában nem létezik, és hogy az egész északi-sarki birodalom Télanyóval meg a cserfes manókkal csupán a képzeletünk szüleménye, hiába próbálta Hollywood 3 Télapu-filmen keresztül lenyomni a torkunkon az ellenkezőjét. A Mikulás-bizniszt éltető gyár azonban a valóságban is működik, még ha némi deficittel is.
A Guardian cikke szerint Kínában (hol máshol ugyebár) egy egész város épült erre az üzletre: a Shanghai-tól mintegy 300 km-re fekvő Yiwu 600 gyárával a világ első számú karácsonyi dekoráció felelőse – az itt készült termékek összesen 60%-át teszik ki a teljes árukészletnek. Egy-egy gyárban naponta 5000 darab hungarocell hópehely készül, és akkor a csillogó-villogó Mikulás sapkákról, a műfenyőkről és az egyéb haszontalan kacatokról nem is beszéltünk.
Hogy hogy lehet ezt bírni? Elég nehezen. Yiwu gyárainak dolgozói többnyire bevándorlók, akik napi 12 órát robotolnak havi 200-300 fontos fizetésért (azaz kb. a magyar minimálbérnek megfelelő összegért), miközben még azzal sincsenek tisztában, mit jelent a nyugati világ számára a Mikulás vagy a karácsony. Az egész hercehurcából mindössze a folyamatosan szálló piros port észlelik, amellyel az egyes tárgyakat kell bevonniuk. Piros Mikulás sapkájukat nem az ünnep szellemében hordják, hanem hogy ne lepje be a hajukat is por, naponta pedig 10 arcmaszkot használnak el.
Kemény munka és vezető cím ide vagy oda, Yiwu jövője nem túl kecsegtető. Bár a város egy hatalmas, utcákkal és körzetekkel jelölt városrésznek is megfelelő hipermarkettel rendelkezik, ahova befut az összes termék, a nemzetközi eladások nem a legjobbak: az utóbbi években a vásárlók inkább az olyan internetes webáruházakat részesítették előnyben, mint az Alibaba vagy a Made in China, amelyek még Yiwunál is többféle terméket bocsátanak ki. Cai Qingliang, a karácsonyi termékeket kibocsátó ipari szövetség alelnöke azonban nem aggódik: szerinte a téli csodaországban való ücsörgésnél nincs is jobb hangulatfokozó a világon. A gyárak dolgozói valószínűleg már kevésbé osztoznak az örömében: ők inkább arról álmodoznak, hogy egy nap felállnak és még csak vissza se nézve örökre otthagyják a gyárat.
