Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ki veszi át a stafétabotot?

2015. december 19. 23:26 // Forrás: Ecoport
Egy vállalkozónak három titkos énje létezik. A vállalkozás sikere múlik azon, hogy az egyén éppen melyik alteregója kerül fölénybe a másik kettővel szemben.

Az egyik én a vállalkozó, aki megálmodja a tervet. A második a szakember, aki a megálmodottakat formába önti. Ő birtokolja a tudást, övé a realitás, és ő a minőségi munka garanciája. Végül, de nem utolsó sorban ott az igazgató, aki felel a gazdaságos működésért, ügyel a takarékosságra, kordában tartja az álmodozót, és megteremti a szakember én számára a működési feltételeket. Azonban, ha valakiben nincsenek meg, vagy csak hiányosan léteznek a fenti tulajdonságok, akkor nehézségek fognak fellépni a vállalkozás életében. Ekkor döntenie kell arról, hogy a hiányzó képességeket miképpen pótolja, ellensúlyozza. Továbbá akadnak olyan vállalkozók, akik számára fontos a létrehozás, az ötletek és a kreativitás, ám a menedzseri feladatokkal nehezen birkóznak meg. Ahhoz, hogy a fenti kihívásoknak megfeleljenek, külső, és sokszor professzionális segítségre van szükségük. Ekkor a vállalkozás vezetője fel fogja tenni magának a kérdést: „Ki vagy kik és miképpen fognak irányítani, vezetni, támogatni engem?” Ilyenkor válik központi problémává a vezetés átadása, és ezen belül is lényeges ponttá az utódlás kérdése.

Az FBN-H felmérései alapján a magyarországi családi vállalatok és vállalkozások a GDP mintegy 50‒60 százalékát adják, miközben a foglalkoztatottak közel fele tartozik ehhez a körhöz. A sikeres családi vállalatok több szempontból is hagyományosan az átlag fölött teljesítenek, tőkeerejükhöz mért jószolgálati tevékenységük és munkaerő-megtartó képességük is jellemzően erősebb, mint más jellegű vállalkozásoké.

Az elkövetkező 5 évben a hazai családi vállalkozások 30 százaléka generációváltáson fog keresztül menni. A rendelkezésre álló adatok szerint erre a váltásra a kkv szektor vállalkozásainak több mint 60 százaléka nincs felkészülve. És ami még aggasztóbb, nincsenek is tisztában azzal, hogy mire is kell felkészülniük. Pedig óriási a kihívás, mivel a statisztika szerint az első generációváltást a családi vállalkozások mindössze egyharmada éli túl.

A 2016. január 15-én, pénteken 9 órakor, a Kereskedelmi és Iparkamrában (Veszprém, Radnóti tér 1.) megrendezendő Ecoport Workshopon kiderül, hogy mire is kell felkészülni.

Szeretettel várjuk ingyenes workshopunkra!

A korlátozott számú férőhelyek miatt a részvétel regisztrációhoz kötött.
A jelentkezést a workshop@ecoportmagazin.hu címen tehetik meg!

Ecoport

vehir.hu
további cikkek
Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni gazdaság Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben. 2026. február 2. 10:45 Először előzte meg a szél- és a napenergia a fosszilis forrásokat az EU áramtermelésében 2025-ben közélet Először előzte meg a szél- és a napenergia a fosszilis forrásokat az EU áramtermelésében 2025-ben A szél- és a napenergia együtt 2025-ben termelt első alkalommal több villamos energiát az Európai Unióban, mint a fosszilis tüzelőanyagok. A fordulatot elsősorban a napenergia gyors bővülése hozta, miközben a szén szerepe történelmi mélypontra esett, az EU ugyanakkor továbbra is jelentős mértékben támaszkodik a földgázra - derül ki az Ember energetikai agytröszt honlapján csütörtökön publikált elemzésből. 2026. január 22. 12:51 Objektív számok igazolják a veszprémi modellt MCC Objektív számok igazolják a veszprémi modellt Objektív statisztikák és a sajátos veszprémi életérzés találkozott szerda este az Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában, ahol feketén-fehéren kiderült, hogy nem lokálpatrióta túlzás a térség kiemelkedő teljesítményéről beszélni. Ovádi Péter országgyűlési képviselő és Sebestyén Géza gazdaságpolitikai szakember beszélgetéséből kirajzolódott, hogyan lett Veszprém vármegye az elmúlt évtizedben az egy főre eső GDP-növekedés országos bajnoka, miért elégedettek a cégek a helyi munkaerővel, és hogyan cáfolják a száraz tények a pesszimista hangokat. 2026. január 22. 9:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.