Tom Stafford pszichológus az ajtó-effektusról írt cikket a BBC számára, amiben azt a jelenséget fejtegeti, hogy miért felejtünk el dolgokat, amikor átlépünk egy ajtón? Stafford szerint a jelenség legalább annyit mond az emberi agy erősségeiről, mint amennyit a gyenge pontjairól.
Mindannyiunkkal előfordult már, hogy felrohantunk a lépcsőn a kulcsainkért, de amikor beléptük a szobánkba, már nem emlékeztünk rá, mit is keresünk. Vagy kinyitjuk a hűtőt, lenyúlunk a középső polcra, de ekkor már fogalmunk sincs, mit akartunk kivenni. Talán azt is mindenki átélte már, amikor egy beszélgetés közben valami nagyon fontosat akarunk mondani, de mire sor kerülne rá, már elfelejtjük, hol is tartottunk.
Ez az ajtó-effektus.
A jelenség elárulja agyunk működésének néhány fontos tulajdonságát.
A helyzet megértését egy tanmese segítheti. Találkozunk három építőmunkással, és megkérdezzük őket, mit csinálnak aznap. Az első azt feleli: téglákat pakol egymásra. A második így felel: felhúz egy falat. A harmadik azt mondja: épít egy katedrálist.
A három építőmunkás ugyanazt a feladatot három különböző szinten értelmezte, és agyunk is hasonlóan működik, különböző értelmezési szintek között vált az éppen aktuális feladatoknak megfelelően: távlati terveket, stratégiát alkot, megtervezi a célhoz vezető utat és menedzseli a konkrét lépéseket. Ha a konkrét tennivalók nem igényelnek nagy odafigyelést, agyunk inkább a stratégiára és a célok meghatározására koncentrál. A célfeladat szempontjából mondhatjuk úgy is: ha nincs szükség szellemi erőfeszítésekre, elkalandoznak a gondolataink.
A gondolatmenetünk asszociációkon alapul, amire a környezetünk is hatással van. Az ajtó-hatás akkor következik be, amikor az agyunk épp vált két értelmezési szint között, és ugyanabban a pillanatban a külső környezetünk is megváltozik - például mert egyik helyiségből a másikba lépünk.
