Bizonyára a nagy többség hallott a kistarcsai apuka esetéről, aki azzal hálálta meg a kislányát kezelő orvosok és nővérek lelkiismeretes munkáját, hogy saját pénzből kifestette a gyerekosztály egyik helyiségét. Az akciót pedig később is folytatta: egy festékboltossal összefogva vállalják, hogy segítenek, ahol csak tudnak.
Lakatos Norbert esete nemcsak azért példaértékű, mert gyakorlatilag a társadalmi felelősségvállalásból ismert pro bono tevékenységet valósítja meg (akit mélyebben érdekel a téma, az Ecoport magazin legfrissebb számában olvashat róla), de arra is rámutat, hogy nem csak azzal köszönhetjük meg a segítséget, ha a kórházból való távozás előtt finoman odacsúsztatunk egy borítékot az orvos kezébe.
Hanem mondjuk azzal, hogy azt mondom, én most egy kicsit teszek azért, hogy a következő alkalommal, ha esetleg ismét kórházba kerülnék - vagy egy szerettem -, akkor ne lepusztult falakat kelljen bámulnom a lábadozás ideje alatt, vagy azon cidriznem, hogy nincs elég ágy, vagy rosszabb esetben megfelelő eszköz a kezelésemhez. Mindenki panaszkodik az egészségügy helyzetére, az embertelen körülményekre, de csak igen kevesek tesznek ellene valamit is.
Persze teljesen jogos az a kritika is, hogy nem feltétlenül a kisemberek feladata javítani a katasztrofális állapotokon. Az is, hogy a fennálló körülményeket nem is lehet ezen a szinten megoldani. De ha éppenséggel mi is tehetünk valamit, akkor ne tagadjuk meg a segítséget!
A hálapénz intézménye olyasvalami, amiről az orvosok egy része is kijelenti, hogy törvényellenes, etikátlan, megalázó, és rombolja a bizalmat orvos és beteg között. Ráadásul sajnos többen elég komolyan vissza is élnek vele, és gond nélkül elkérnek 50-80 ezer forintot egy műtétért vagy az előnyben részesítésért. Ugyanakkor jelen helyzetben a betiltása csak azt eredményezné, hogy az egész rendszer bedőlne, és még többen vándorolnának ki külföldre dolgozni. Szóval egyelőre – nincs mit tenni, az egészség minden pénzt megér alapon – fizetünk.
És ezek után talán naiv és idealista gondolat is arra buzdítani, hogy keressünk alternatívát a paraszolvencia helyett – most mégis ezt mondom. Mert ha valaki megteheti, hogy 80 ezret csúsztat az orvos zsebébe, akkor azt is megteheti, hogy helyette – vagy legalább egy részéből – vesz két vödör festéket, és kifest egy kórtermet. Vagy megkéri a hozzáértő ismerősét, hogy adja a projekthez a tudástőkéjét. Vagy éppen keres egy civil szervezetet, amelyik könnyen megvásárolható egészségügyi eszközökre, műszerekre költ, és nekik adományozza a pénzt, hogy aztán az visszaforgatódjon.
Igaz, abból nem fog tudni az orvos rezsit fizetni (nyilván azt is kell) vagy márkás cipőt venni, de hosszú távon lehet mindenki jobban jár, ha normális környezetben, nem elavult gépparkkal és fogyóban lévő eszközökkel kell dolgoznia vagy épp lábadoznia. A kistarcsai apuka esetét nézve úgy tűnik, azért akad, aki ezt is értékeli.
