Nagy valószínűséggel igen. Néhány évvel ezelőtt a burnout szindróma, magyarán a kiégés kifejezését jobbára csak a negyvenesek és a 14-16 órában pörgő topmenedzserek kapcsán használták, ma azonban a korhatár egyre inkább lecsúszik, akár a 20-as évekig. Dolgozol két-három évet, és hirtelen ott találod magad, hogy állandóan csak hajtasz, semmihez sincs kedved, és a kreativitásod a béka feneke alatt, miközben nosztalgiával gondolsz vissza arra, amikor gyerekként egy doboz gyufából és egy zacskó puffasztott kukoricából képes voltál várat építeni.
Mi lehet a megoldás? Ajánlom megkeresni azt az egykori kisgyereket!
És nem csak én. Az elmúlt években egész kis piaca lett a felnőtteknek szóló színezőknek és az olyan ötletes naplóknak, mint Keri Smith Nyírd ki ezt a naplót! sorozatának. Én nemrégiben utóbbiba ruháztam be, és bár az elején sokat morfondíroztam rajta, megéri-e ez nekem, ma a válaszom egyértelműen igen.
Miért? Mert a kreativitásom határainak feszegetésére, alkotásra, nyitottságra buzdít, arra, hogy nyugodtan legyek merész és felszabadult, a maximalizmusomat pedig vágjam sutba időnként. A könyvben ugyanis olyan, elsőre akár teljesen őrültnek tűnő feladatok szerepelnek, minthogy másszak fel magasra és ejtsem le a naplót, öntsem le, írjak rejtett üzenetet és dugjam el egy ismeretlen zsebébe, vagy akasszam ki valahova, hogy mások megrongálhassák.
Lehet így is tenni, szó szerint értelmezni az utasításokat, még ha értelmetlennek is tűnik. Valójában nem az, amennyiben segít annak a téves nézetnek a leküzdésében, hogy állandóan meg kell feszülnünk és a tökéletességre törekednünk, amitől mellesleg egy idő után csak szürkének és unalmasnak érezzük magunkat. Igenis van abban valami, hogy miközben cincálsz, vágsz, hasítasz, karmolsz, festesz, kensz, rajzolsz, ragasztasz, levezeted a feszültséget.
De lehet elvontan is kezelni az utasításokat és mondjuk lerajzolni az adott kérés megvalósítását. Engem inkább utóbbi izgatott, amikor megvettem a könyvet, egyrészt, mert lenyűgöz a művészet és a kreatív megoldások, másrészt szívesen rajzolok és festek, az utóbbi időben viszont eléggé háttérbe szorult ez a hobbim. Pedig még ha a munka és az ezer egyéb szeretett tevékenység mellett nehéz is időt szakítani rá, egyáltalán nem lehetetlen küldetés: azokban az esti órákban, amikor például ihletkeresés gyanánt fotókat böngészek, akár nyugodtan alkothatok is valamit a naplóba, és garantáltan sokkal boldogabb leszek tőle.
Gyerekes? Haszontalan? Lehet. És mégsem. Ne gondoljuk azt, hogy attól, mert folyamatosan hajtunk és csak a munkának élünk, a kötelességeinket mindennél előrébb soroljuk, majd eredményesebbek leszünk. Ferenczi Sándor, neves magyar pszichoanalitikus már az 1910-es években rájött, hogy ha állandóan csak a feladataink teljesítésére koncentrálunk, elménk a pihenő napokon hirtelen szétesik, szervezetlenné és kezelhetetlenné válik, képtelen lesz a kikapcsolódásra. Hosszú távon pedig ez odáig vezet, hogy hiába haladnánk előre, folyton kettőt lépünk hátra.
Időnként igenis felejtsük el a kötelességeinket és tegyük inkább magunkévá azt a talán közhelyes, de mégis igaz szemléletet, hogy igazán akkor kezdesz el élni, ha megtanultad, hogyan tölts el semmittevéssel egy egész napot, anélkül, hogy estére úgy éreznéd, súlyos bűnt követtél el. Persze nem kell egyből naplopóvá és infantilis gyerekké válni, de néha igenis megengedhetjük magunknak azt a kis luxust, hogy önfeledten elmerüljünk valamiben. Abban ugyanis a pszichológusok is egyetértenek, hogy a legjobb ötleteink akkor érkeznek, amikor egyszerűen csak kikapcsoljuk az agyunkat. Éppen ezek azok a pillanatok, amikor fel tudunk töltődni annyira, hogy utána a mindennapi dolgainkat, a munkánkat is jól el tudjuk végezni. És ez nem csak a kreatív iparban dolgozóknak fontos, hanem bárki másnak is.
