Szakértők szerint a január az év legnehezebben átvészelhető hónapja: minden csendes, véget értek a nagy, szórakoztató összejövetelek, csak a hétköznapok köszönnek vissza, és a hidegben hajlamosak vagyunk kevésbé élénk színben látni a világot. Pedig éppen emiatt alkalmas ez az időszak arra, hogy a nagy pörgést megelőző átmeneti hetekben átértékeljük az eddigi szokásainkat – és ha kell, váltsunk. Lassabb tempóra, ahol a külvilág helyett jobban figyelünk önmagunkra.
„Annyi bizonyos, hogy az állandó rohanás és a folyamatos zaj nem kedvez sem a testnek, sem a léleknek – mondja Márfi Gyula érsek, amikor arról kérdezem, az egyházban milyen jelentősége van a csendnek. – Figyeljük csak meg, hogy a nagyon lényeges dolgok mind csendben történnek! Jézus fogantatása, születése, halálból való feltámadása, amelyek hitünk szerint az emberiség legfontosabb eseményei, mind zajmentesen történtek. Nem követték őket díszlövések, ünnepségek. De ugyanez elmondható a természet esetében is. A magvak kicsíráznak és szárba szökkennek, virágot és termést hoznak – csendben.
Érdekes egyébként, hogy 30-40 évvel ezelőtt még ismertünk olyan dalokat, amelyek ugyan a popkultúra részét képezték, mégis csendre intettek, arra, hogy okosabban éljünk. A ma embere viszont abban a tévedésben él, hogy azt hiszi, minél színesebb és hangosabb valami, annál fontosabb. Pedig ez nem így van.”
Márfi Gyula szerint ezt az egyházi embereknek is szem előtt kell tartaniuk.„Nagyon fontos, hogy a csendben egy kicsit elmélkedjünk, imádkozzunk, lelki köteteket olvassunk. Így tudunk együtt lenni Jézussal, így tudjuk érezni őt. Mert a tanítás sem azt mondja, hogy Jézus csak magához hívta és kiadta az ukázt a tanítványoknak, hogy hirdessék az Evangéliumot, aztán útjára engedte őket. Először együtt, közösségben voltak, a tanítványok figyelték a mesterüket, tanultak tőle, majd azt adták tovább. Erre kell törekednünk nekünk is. Ezért készülődünk 6 évig a papságra, és ebben a 6 évben igen gyakoriak a szilenciumok, a csöndek. Régen a 3-4 napos lelki gyakorlat akár teljes csendben telt. Sajnos ma már ezt magunk sem tartjuk meg, de azt hiszem, érdemes lenne feleleveníteni a csend tiszteletét” – mondja az érsek.
A karthauzi szerzetesek mélyen tisztelték a csendet
Ma már ritkán, inkább csak egzotikus tájak kapcsán hallunk a némaságot fogadó remetékről, Városlődön azonban még fellelhetők az egykori karthauzi szerzetesrend kolostorának romjai. Az ún. szemlélődő rend tagjai külön házikókban laktak és csak akkor beszéltek, ha összejövetelt tartottak. Mások még szigorúbbak voltak magukhoz, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezek a közösségek soha nem voltak nagyon népszerűek. Akad példa azonban ennek ellenkezőjére is.
Svájc védőszentje, Nicolaus von Flüe 18 évig maga is remete volt, az emberek azonban gyakran meglátogatták, hogy ügyes-bajos dolgaikat megbeszéljék vele. A vélekedés szerint az ő bölcsessége nélkül Svájc még ma is egymással veszekedő kantonok halmaza lenne – idézi fel a történetet Márfi Gyula, rávilágítva, hogy a csend soha nem öncélú. Meghitt, bizalmas kapcsolatot kell kialakítani a csendben, hogy aztán abból kiindulva súlyosabb és értelmesebb szavakat tudjunk mondani embertársainknak.
Úgy látja, ezen a téren még van hova építkezni. „Önkritikusan be kell vallanom, nekem is jobban meg kellene becsülnöm az egyedüllétet, mint ahogy ténylegesen teszem, és több időt tölteni a termékeny csendben.”
De ott van a másik oldal is. Folyamatosan zúdul ránk az információ, az állandó rohanás, a külsőségekben való gondolkodás miatt nem látjuk a lényeget, az embereknek nincs idejük egymásra. A meghitt, bizalmas beszélgetések nagyon hiányoznak az életünkből. A szülők nem foglalkoznak a gyerekkel, de egymásnak sem adják úgy oda magukat, inkább helyettesítik valamilyen tárggyal. Ez mind-mind visszavezethető a csend hiányára.
Pedig az egyensúly megtartásához ez éppen ugyanolyan fontos. „Sokszor elfelejtjük, hogy a szeretetben, a szerelemben a lélek is egy. Ha test és lélek szétválik, mindkettő elerőtlenedik.” Hogy ez ne így legyen, meg kell tanulnunk a csend jótékony erejét kihasználni.
Márfi Gyula szerint ugyanakkor a mérték megtartása ebben az esetben is fontos. „Nem kell mindannyiunknak remetének lenni, de a szavaink igenis súlytalanná válnak, ha nincs mögöttük a csend.”
