Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Takarék közel áll az ügyfelekhez

2017. február 11. 9:51
A takarékszövetkezetek integrációjáról, szolgáltatásairól beszélgettünk Debreczeni Csabával, a B3 Takarék régióvezetőjével.

Debreczeni Csaba a '90-es évek közepe óta dolgozik a szektorban, már akkor is takarékszövetkezetnél helyezkedett el: előbb Budapesten, majd Veszprémben foglalkozott hitelezéssel. Szerzett tapasztalatot kereskedelmi banknál, és belekóstolt az építőiparba is, mielőtt végül visszatért az – akkor még – Forrás Takarékhoz. 2015 óta a B3 Takarék régióvezetője, feladata jelenleg a Veszprémi régióhoz tartozó fiókok működtetése, az értékesítés irányítása, számonkérése.

Mint mondja, a takarékszövetkezetek magánemberek tulajdonaként, szövetkezeti formában jöttek létre. Szlogenjük („Takarék - Több mint bank”) is jelzi, hogy rendelkeznek a bankok teljes termékpalettájával, azonban ügyfélközpontúbb kiszolgálásukkal, családias légkörükkel közelebb állnak az ügyfelekhez – a szó fizikai értelmében is, hiszen fiókjaik számos olyan kisebb településen is megtalálhatók, ahol más pénzintézet nem.

Arra a kérdésünkre válaszolva, miszerint mit is jelent a takarékszövetkezeti integráció, elmondja, hogy takarékszövetkezetek az elmúlt években egy kiterjedt racionalizációs folyamaton mentek keresztül, melynek részeként alapos vizsgálatnak vetették alá őket szakmai és piaci szempontok alapján. Az így kialakul elvárásoknak megfelelő 110 takarékszövetkezet végül létrehozta a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetét, amelynek központi irányító bankja a Takarékbank Zrt. lett.

Magyarázatképpen a szakember annyit jegyzett meg, hogy a kis, önálló takarékok a mai globalizált és fejlett technikai alapokon működő piaci környezetben sajnos nem lettek volna képesek hosszú távon fennmaradni, szükség van egy központilag irányított szabályzásra, termékfejlesztésre, egységes megjelenésre. Ennek következményeképpen egyre többet találkozhatunk az új arculattal rendelkező takarékszövetkezetekkel, reklámokkal, média megjelenésekkel országszerte.

A B3 Takarék Szövetkezet 2015 szeptemberében tíz jogelőd takarékszövetkezet összeolvadásával jött létre, így a működési területe jelenleg négy megyére terjed ki (Pest, Fejér, Tolna és Veszprém megye), közel 100 fiókkal. Termékeik célcsoportját képezi az üzleti és a lakossági ügyfélkör egyaránt.

Egyik előnyük a piacon, hogy az uniós források egy részét MFB-pontokon keresztül lehet elérni, országosan 440 fiókban. A MFB Pontokat működtető konzorcium egyik tagjaként a B3 Takarék 0%-os hitellehetőséges is kínál a vállalkozásoknak, kimondottan vállalkozásfejlesztési céllal. Az igénybevehető uniós források köre februártól tíz további termékkel bővül majd, így az új csomagban már lesz lehetőség a kamatmentes hitel mellett – vissza nem térítendő támogatás igénybevételére is.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni gazdaság Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben. 2026. február 2. 10:45 Először előzte meg a szél- és a napenergia a fosszilis forrásokat az EU áramtermelésében 2025-ben közélet Először előzte meg a szél- és a napenergia a fosszilis forrásokat az EU áramtermelésében 2025-ben A szél- és a napenergia együtt 2025-ben termelt első alkalommal több villamos energiát az Európai Unióban, mint a fosszilis tüzelőanyagok. A fordulatot elsősorban a napenergia gyors bővülése hozta, miközben a szén szerepe történelmi mélypontra esett, az EU ugyanakkor továbbra is jelentős mértékben támaszkodik a földgázra - derül ki az Ember energetikai agytröszt honlapján csütörtökön publikált elemzésből. 2026. január 22. 12:51 Objektív számok igazolják a veszprémi modellt MCC Objektív számok igazolják a veszprémi modellt Objektív statisztikák és a sajátos veszprémi életérzés találkozott szerda este az Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában, ahol feketén-fehéren kiderült, hogy nem lokálpatrióta túlzás a térség kiemelkedő teljesítményéről beszélni. Ovádi Péter országgyűlési képviselő és Sebestyén Géza gazdaságpolitikai szakember beszélgetéséből kirajzolódott, hogyan lett Veszprém vármegye az elmúlt évtizedben az egy főre eső GDP-növekedés országos bajnoka, miért elégedettek a cégek a helyi munkaerővel, és hogyan cáfolják a száraz tények a pesszimista hangokat. 2026. január 22. 9:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.