‒ Ön pszichológusként különböző korosztályokkal foglalkozik. Tudományosan kit tekintünk fiatal korú embernek?
‒ Nem létezik egységes korosztály-besorolás, régebben, néhány évtizeddel ezelőtt a 18 és 35 év közötti személyeket soroltuk a fiatalok közé, az utóbbi időben ez is átalakulóban van, és a felső korhatár kitolódik egészen a 40 éves korig ‒ azaz a pályáján intenzíven fejlődő személyt is fiatalnak soroljuk.
‒ Ön szerint miért tolódik ki a fiatal kor felső határa?
‒ Az elmúlt évtizedek alatt jelentős változások történtek: számos 30 éves fiatal gyakran gyerek szerepben él, ez az úgynevezett mama-panzió állapot, amelyről már rengetegen írtak. A helyzet jellemzője, hogy ezek a fiatalok nehezen tudnak leválni a szülőkről. Ennek több oka is lehet: elsősorban az anyagit szokták említeni, miszerint egyedül nem tudnák kifizetni az albérletet, és emellett megélni a fizetésből, de a háttérben más pszichés történések is fellelhetők. Például sok fiatal nehezen tud elköteleződni, és önálló életet élni. Nem képesek felvállalni az érett felnőtt szerepet, amelyhez hozzátartozna az, hogy párkapcsolatban élnek, amelynek a végállomása a család lehetne.
‒ Ez miből fakadhat?
‒ Gyakran találkozni önbizalomhiánnyal, sokan kételkednek abban, hogy jó szülőkké válnak, és hogy képesek lesznek biztosítani a gyermekek számára a szükséges egzisztenciális hátteret. A férfi családfő szerep bizony sok feszültséggel és szorongással jár, ugyanis keveseknek adatik meg, hogy normál munkaidőben annyi pénzt tudjanak keresni, amellyel biztonságos anyagi hátteret nyújtanak családjuknak. Így három, négy vagy akár öt helyen is dolgoznak, széttöredezik az életük, nagyon fáradtak, és amikorra hazaérnek, már nem mindig tudnak türelmes és odaadó szülők lenni. Emiatt persze rosszul érzik magukat, és végül egy sajátos folyamatba kerülnek bele: a munka is nagyon sok, és emiatt feszültek, ugyanakkor a családi szerepeket sem tudják megfelelően ellátni, emiatt is idegesek, és ez számtalan konfliktus forrása lehet. Emellett nagyon gyakran lehet látni azt a problémát, hogy a feleség két dolgot kér egyszerre a férjtől: legyen otthon, és hozzon haza pénzt. A férfiak számos esetben lelkileg megszenvedik ezt a helyzetet. Akik pedig még nincsenek benne, mindezt látják azokon, akik bevállalták a szerepet, és nem biztos, hogy nagyon vonzó mindez számukra, nem biztos, hogy feltétlenül bele akarnak ugrani. A nőknél pedig az a helyzet, hogy a gyermekvállalás, az anya-szerep felvállalása tíz évvel későbbre tolódott.
‒ A szülők is felelősek lehetnek azért, hogy nehezebben önállósodnak a fiatalok?
‒ A szülő főleg akkor ereszti el nehezebben a gyereket, ha azt érzi, hogy amikor a gyermeknek szüksége lett volna rá, nem tudta megadni neki azt a támogatást, amire szüksége lett volna, mert éppen építette a saját karrierjét, vagy kétségbeesetten próbált jó anyagi hátteret létrehozni. Számos esetben az a furcsa helyzet alakul ki, hogy a felnőtt gyerekeinkkel úgy bánunk, mintha kisgyerekek lennének, mert most adódik rá lehetőség. Sok sok szülő így próbál segíteni a gyereknek, pedig tudnunk kellene, hogy ez nem helyes, a gyermeket arra kellene megtanítani, hogy tudjon megoldani problémákat, és nem kellene helyette megoldani. A szülőknek minél több lehetőséget kellene mutatniuk a gyerekeiknek, és nem szabad azt elvárniuk, hogy a gyerek valósítsa meg azt, amit ők nem értek el. Úgy érzem, összességében manapság nehezebben válnak le a fiatalok, és a szülők is nehezebben engedik el őket. Pedig elszakadás helyett el kell tudni elengedni a gyerekeket, mert éppen az elengedés következményeként maradhat nagyon pozitív tartalmú, érzelmileg telített kapcsolat szülő és gyermek között.
‒ Melyek a legfontosabb sajátosságai ennek a kornak, valójában mitől fiatal egy fiatal?
‒ Dinamikusabban él, ki mer próbálni különböző dolgokat ‒ néha veszélyesebbeket is ‒, igénye van arra, hogy megtapasztalja a határait. A személyiség fiatalabb korban rugalmasabb, és a fejlődésre óriási lehetőség adódik. Ám persze mindez relatív, akadnak 70 éves fiatalok és 25 éves öregek is. Mindemellett a fiatalok nagyon érzékenyen reagálnak a külső hatásokra – és mivel nagyon jelentős időt töltenek a neten, ki vannak szolgáltatva az ott megjelenő torzításoknak.
‒ Ha már problémát fogalmazott meg, kifejtené, mely nehézségek a legjellemzőbbek erre az életszakaszra?
‒ A fiatalok előtt rengeteg lehetőség áll, de ezt a jelentős részük nem tudja. Munkám során fantasztikus rácsodálkozásokat lehet látni, amikor egy szakember arról beszél egy fiatallal, hogy milyen alternatívák léteznek számára. Pedig szerintem annál magabiztosabb valaki, és annál nagyobb esélye van arra, hogy sikeres legyen, ha minél több lehetőséget lát, és meg is próbál. Egyszerű dolgot mondok. Azért, mert valakinek bejön a biciklizés, mint feszültségoldó mozgás, nem jelenti azt, hogy mindenkinek biciklizni kell. Ha valaki egyensúlyzavarral küzd, akkor számára ez a sport szorongást szül. Úgy gondolom, minél több ajtót kellene magunkban megnyitni, és megtalálni azt, ami személyesen, konkrétan saját magunk számára a legoptimálisabb.
‒ Ki tud abban segíteni, hogy egy fiatal rácsodálkozzon, ráébredjen a lehetőségeire?
‒ Szerintem a leghatásosabb az lenne, ha fiatal, tehetséges emberekkel ismerkedhetnének meg. Sokkal inkább előtérbe kellene őket helyezni, mert óriási a mintakövetés jelentősége. Amikor drogos fiatalokkal foglalkoztam, és kortársaiktól hallgattak előadásokat, sokkal nagyobb hatást értünk el, mintha idősebb szakemberektől hallották volna a gondolatokat.
‒ Valóban ennyire meghatározó a mintakövetés 18 év fölött is?
‒ Minden korcsoportban meghatározó a jó minta ‒ pláne akkor, ha a bizonyos illető úgy kommunikálja, hogy az érthető és elérhető. El kell mondani az esetleges buktatókat is, valamint azt, hogy milyen nehézségek árán jutott el oda, ahol most tart. Az őt hallgató emberek pedig fokozatosan hinni kezdenek majd magukban, miszerint ezt akár ők is képesek lennének megcsinálni. És ez a kezdet, hiszen az már pozitív dolog, ha valaki erőfeszítéseket tesz azért, hogy jobban érezze magát a bőrében.
‒ Ön szerint van olyan specifikum, amely kimondott jellemzője napjaink fiatalságának?
‒ Azt látom, hogy a külsődleges dolgok fontosságának felerősödése fokozódik, a belső értékek iránti érdeklődés csappan, lohad. Az internettel „óriási tér” nyílt meg a fiatalok számára, amely egyrészről rendkívül pozitív, másrészről viszont rengeteg veszélyt rejt, mert az érzelmek, az emberi kapcsolatok megélése sokkal kevesebb területen tud érvényesülni. Sajátos probléma a kommunikáció témaköre. Igaz, hogy a fiatalok a neten folyamatosan kommunikálnak, de éppen ezáltal válik szegényessé, felszínessé a kommunikáció. A legapróbb történéseket is közlik magukról, látszólag vannak, de semmi érdemlegeset nem lehet megtudni róluk, és olyan dolgokat tartanak fontosnak, amelyeknek a világon semmi jelentőségük nincsen. Meglátásom szerint a személyes kapcsolatokat kellene szorgalmazni, és ott gyakorolni, ott sikereket elérni, mert azok a sikerek mindent visznek.
‒ Hogyan válasszanak pályát a fiatalok? Mire érdemes figyelni?
‒ A legnagyobb problémának azt látom, hogy a fiatalok nem tudnak előre menni a jövőben, és elképzelni magukat azon a szakterületen, amelyre készülnek, és így nagyon sokan csalódnak. Sokan a felvételi ponthatár alapján választanak szakmát, és abba nem gondolnak bele, hogy öt év múlva, amikor végeznek, azzal a végzettséggel mit fognak tudni csinálni.
‒ Hogyan, miként lehet ezen segíteni?
‒ Ha ilyen esetben találkozom munkám során egy fiatallal, megpróbálok részletes jövőképet kidolgozni, felvázoljuk, miként képzeli el magát öt-hat év múlva az általa választott szerepben: mit gondol, milyen érzés, megfelel-e neki a helyzet? Meglátásom szerint érdemes keresni egy olyan felnőttet, aki azon a szakterületen dolgozik, amely őt érdekli, és ha van rá lehetőség, kérjen tőle egy fél órát, és beszélgessenek arról, hogy milyen a munka valójában.
‒ Ön szerint mi adhat komoly sikerélményt egy fiatalnak?
‒ Akkor érzi jól magát egy fiatal, ha ki tudja hozni magából azt, ami benne van – és lehetőleg ne csak egy területen! Fontos, hogy az élet több szegmensében leljenek örömforrást, amely akár alkotó munka is lehet. Véleményem szerint mindegy, hogy valaki miben teljesedik ki. Ha valaki fantasztikus szinten tud árkot ásni, ugyanolyan sikeresnek érezheti magát, mint egy tudós, aki csodákat tesz az emberiség megmentéséért. Mindig egyénileg kell eldönteni és megítélni, hogy ki mennyire tudta kihozni magából azt, ami van benne. Minden ember jó valamiben, és ha azt megtalálja, és segítséget kap a környezetétől is, akkor boldog lesz. Ez nagyon egyszerűnek tűnik, de működik.
Szaksz Balázs
Fotó: Babják Tamás
