Ha valaki a semmiből előállna azzal a kérdéssel, hogy mi az első gyerekkori emléketek? Ugye, Ti sem tudnátok hova tenni ezt a kérdést. És időt kérnétek, de nem lehet tudni, mennyi időre van szükségünk ahhoz, hogy elővadásszuk az agyunk rejtett zugaiból azt az egyet, amit első emléknek kiálthatunk ki.
Rengeteg emlékünk van gyerekkorunkból mégis nehéz felidézni azt, amire teljes egészében emlékszünk. Van sok olyan, amik ködösen jelennek meg előttünk. Milyen is volt a karácsony kicsiként, vagy mikor megkaptuk az első biciklinket, és arra is, amikor az volt a legnagyobb problémánk, hogy Apa elfújta a kártyavárat, amit épphogy összeraktunk két kicsi kacsónkkal.
„A fénykép emlékprotézis.” – mondta egykor Susan Sontag, amerikai író, filmrendező. A képek segítenek minket az emlékezésben. Talán az első előtti gyerekkori emlékeinket is fel tudjuk ezáltal idézni. Mert ugye megvan egy bizonyos kor mindenkinek, ami előtt nem emlékszik gyerekkorára. De ettől nem kell megijedni.
Sigmund Freud vizsgálatai alapján a 3-4 éves korunk előtt történt eseményeket képtelenek vagyunk előhívni, illetve hogy hétéves korunk előttről csak halvány emlékképeink vannak. ezt nevezik gyerekkori amnéziának. A mai nap is vizsgálják azt, hogy ezek az emlékek valóban elvesztek, kitörlődtek, vagy csak egyszerűen máshol tárolja az agyunk. Már gyerekkorban elveszítjük a legkorábbi emlékeinket. Sok mindennel próbálták már az emlékvesztésnek az okát magyarázni – szexuális trauma, az agy fejletlensége a csecsemő és kisgyerekkorban, valamint, hogy a 3-4 éves kor alatti gyerekeknek nincs meg a kognitív és nyelvi képessége az emlékek kialakítására. Ám ezek mind csak tévhitek.
Felmerülhet a kérdés, hogy min múlik az, hogy egy emlék megy vagy marad a fejünkben? A válasz abban rejlik, hogy az emlékekben az érzelem mennyire jelenik meg. Különösen erős érzelmi töltetű emlék esetén két év elteltével a gyerekek háromszor olyan mértékben voltak hajlamosak emlékezni arra, mint az érzelmileg semlegesebb élményekre. Azon emlékeket, melyekre több kérdés is feltehető – ki, mikor, hol, miért – sokkal nagyobb valószínűséggel tárolja az agyunk.
Hosszú távon is fennmaradó emlékek kialakításához a biológiai és pszichológiai funkcióknak összhangban kell lenniük, ám a kisgyerekeknél még nem teljesül ez a feltétel. az Életünk során tapasztalt látványok, hangok, illatok, ízek és taktilis érzékelések teszik ki az emlék egészét.
Az életkor előrehaladtával azonban egyre kevésbé érzékenyek, illetve megzavarhatók ezek az emlékek. A szilárd emlékek legjava – amelyeket életünk végéig megtartunk – 15 és 30 éves korunk között jön létre. Az ebben az időszakban lezajló fontos események velünk maradnak és még idős korunkban is elő tudjuk hívni azokat.
Még ha nem is emlékszünk a korai éveinkre, azok nyomot hagynak bennünk, hiszen meghatározzák, hogy hogyan vélekedünk magunkról, másokról és az egész világról. De nem kizárólag az emlékeink, hanem azoknak a történeteknek az összessége is vagyunk, amiket magunkról tudunk. Egy személyes narratíva, ami értelmezi és hozzárendeli a jelentést azokhoz a dolgokhoz, amikre emlékezünk, illetve azokhoz, amelyeket mások mesélnek nekünk - rólunk.
Úgy tartják, hogy az embernek élete minden egyes eseményéből marad fenn emléke, az elveszettnek hitteket csak azért nem tudjuk felidézni, mert olyan ingerekhez kötődnek, melyeket esetleg soha életünkben nem érzünk többé. Így végső soron nem maga az emlék, hanem az azt előhívni képes tényező vész el.
Biztos sokan láttátok az Agymanók című Disney mesét. Ez éppen erről szól. A főszereplő életét néhány érdekes figura irányítja, amik a főbb érzelmeket - Derű, Undor, Bánat és Harag - testesítik meg. Az emlékeket kis fényes gömbökben raktározták el, voltak főemlékek, amik kiemelkedően fontosak voltak, de a többi emlék a hosszú távú memóriába került, majd végleg elfelejtődött. De azok a főemlékek csak úgy ragyogtak, és csakis azokat a pillanatokat rögzítették, amik mérföldkőnek számítottak a kislány életében.
Még az is lehet, hogy ha egy érzést idézünk fel, akkor az első emlékünk megváltozik, és egy korábbi emlékünk veszi át az első helyet. Reméljük mindenkinek pozitív élmény az első emlék, és még mindig jó feleleveníteni ezeket. Ne hagyjuk emlékeinket elveszni!
