Holnap lesz a Black Friday és a webshopok meg az igaziak már napok óta ontják ránk hihetetlen ajánlatainkat, hogy minél nagyobb kedvezménnyel vehessük meg a tökéletes karácsonyi ajándékot – lehetőleg valami csúcskategóriás technikai vívmányt. Ezzel együtt egyre inkább kezd felpörögni az adventi őrület, és lassan annak is bűntudata és pánikrohama kezd lenni az át nem gondolt, be nem szerzett ajándékok és a Grincset idéző gondolatok miatt, aki eddig szentül megfogadta, hogy tesz az egészre és idegeskedés helyett igazán élvezni fogja az ünnepeket és az azt megelőző időszakot.
Holott mind tudjuk, hogy az ünnep szellemiségének valójában egyáltalán nem erről kellene szólnia, valahogy mégsem tudunk nemet mondani a fogyasztói társadalom csábításának és elvárásának. De mi lenne, ha idén mégis így tennénk?
Épp a napokban jött velem szembe egy nagyszerű kezdeményezés egy bloggerina, a from panka with love oldal szerzőjének javaslatára, aki úgy döntött, 24 napos szeretetprojektbe kezd, amely során valamilyen aprósággal minden nap kifejezi a háláját egy-egy személynek, akinek szeretne köszönetet mondani egész egyszerűen azért, mert jelen van az életében. A kezdeményezéshez bárki csatlakozhat, aki szimpatikusnak találja a gondolatot. Ehhez mindössze egy 24 főt számláló listára van szükség azokról az emberekről, akik mély nyomot hagytak az életünkben, és akiket aztán például egy kedves üzenetet tartalmazó képeslappal, egy teameghívással, közös emlékeket idéző ajándékkal meglepünk.
Fotó: from panka with love
Elsőre persze nehéznek tűnhet összegyűjteni 24 különböző személyt, de egy kis önvizsgálattal talán már nem is olyan bonyolult. Minden bizonnyal mindannyian ismerünk olyan embereket – régi osztálytársak, egykori kollégák, gyerekkori barátok – akikkel annak idején jó kapcsolatot ápoltunk, de időközben az élet más-más vágányra terelt bennünket, megváltoztunk, elmaradoztak a találkozók, a beszélgetések, mégis időnként eszünkbe jutnak és szeretettel gondolunk rájuk. Miért ne mondhatnánk ezt el nekik is? Miért kellene mindenképpen befejezett történetként tekintenünk a megszakadt barátságokra? Félelemből? Mert kínosnak éreznénk? Mert tudjuk, hogy úgysem hozható már vissza az, ami régen volt? Nem baj. Talán nem fogunk hollywoodi jelenetbe illően könnyezve összeborulni, miután ráírunk egy régi barátra és elmondjuk neki, hogy örülünk, amiért egyszer az életünk része volt, és talán nem is vágyunk erre, de attól még szebbé tehetjük a napját azzal, hogy elmondjuk, számított. Aztán ha ideális a csillagok állása, ő is hasonlóan reagál.
De a hálánkat akár egy idegennek is kifejezhetjük. Valakinek, aki talán nem is ismer minket, de titokban csodáljuk a tevékenységét, akinek a szavai erőt adtak nekünk nehéz helyzetben. Írtam már róla, milyen pozitív hatása lehet annak, ha nyitunk idegenek felé, és nem is ismételném magam, csak annyit jegyeznék meg: merjünk kapcsolódni ismeretlenekhez, csak pár percre is! A legtöbb ember pozitívan fogadja a kedves megnyilvánulásokat, aki meg nem, azzal úgyse kell törődni.
És persze visszakanyarodva a karácsonyi őrülethez: ahelyett, hogy öljük magunkat a tökéletes ajándék felkutatásán, amit meglehet, a megajándékozott fél óra múlva érdektelenül félretesz, inkább elgondolkodhatnánk azon, mire vágyik valójában. Talán csak egy kis odafigyelésre, törődésre.
Fotó: Anna Cull
Szóval mi lenne, ha idén 24 napos őrült hajsza helyett inkább 24 napos szeretetprojektbe kezdenénk? Vagy bármibe, ami hozzánk illik? Mert a karácsonyi hercehurcának nem kell hónapokig elhúzódnia, de hálásak egész évben lehetünk.
Panka említett kezdeményezéséhez ITT lehet csatlakozni.
