Definíció szerint a „tökéletes élmény” alapja a flow, vagyis az a jelenség amikor annyira feloldódunk egy tevékenységben, hogy minden más eltörpül mellette, az élmény maga olyan élvezetes, hogy a tevékenységet bármi áron folytatni akarjuk, pusztán saját magáért.
Éreztél már ilyet?
A jelenséget először, az Egyesült Államokban élő, de magyar származású pszichológus, Csíkszentmihályi Mihály (1934-) vizsgálta részletesen.
Tőle származik a flow elnevezés is, amit leginkább áramlásnak lehet fordítani.
A Csíkszentmihályi által vezetett kísérletek résztvevői legtöbbje a víz áramlásához tudta hasonlítani az átélt állapotot. Ahogy a víz ellenállás nélkül halad előre, elöntve, körbefolyva minden útjába kerülő akadályt, a résztvevők is úgy érezték, a feladatokat könnyedén, mindenféle nehézség nélkül teljesítették.
Csíkszentmihályi Mihály pszichológus ezt írta: „Amikor folyóparton ülünk és figyeljük az elhaladó vizet, megláthatjuk a Flow szépségét működés közben.
A legjobb pillanatok általában akkor következnek be, amikor egy ember teste és tudata önként vállalt erőfeszítésben végső határáig megfeszült, hogy valami nehezet és érdemlegeset alkosson.
A vizsgálatok alapján a flow élmény kialakulásához a feladatnak megfelelő nehézségűnek kell lennie.
Nem lehet se túl nehéz, se túl könnyű az egyén észlelt képességeihez képest(kettlebell edzés..?).
Olyan célokat kell kitűzni, amelyekben bízunk, hogy képesek vagyunk elérni.
Ha túl alacsonyra rakjuk a mércét, a teljesítés nem okoz sikerélményt, ha túl magasra, akkor a nagy valószínűséggel bekövetkező kudarc veszi el a kedvünket.
Amikor pontosan lőjük be, hogy mire vagyunk képesek, akkor maga a célhoz vezető út is örömmel tölt el és extra energiákat szabadít fel.
A tökéletes élmény tehát nem olyasmi, ami csak úgy megtörténik velünk, hanem sokkal inkább mi hozzuk szándékosan létre.
Egy kisgyerek számára ilyen lehet az, mikor a nagy gonddal épített torony tetejére, amilyen magasat eddig még sosem sikerült építenie, remegő ujjakkal felteszi az utolsó kockát; egy úszónak az, mikor megpróbálja megjavítani saját rekordját, egy hegedűsnek, amikor hibátlanul játszik le egy nagy technikai tudást igénylő darabot.
Minden ember előtt ezerszámra nyílnak ilyen lehetőségek – kihívások arra, hogy meghaladja önmagát.
A flow a komplexitás evolúciójának motorja, hiszen arra ösztönöz, hogy a saját határainkat meghaladva fejlődjünk!
Az ilyen élmények nem feltétlenül kellemesek abban a pillanatban, amikor átéljük őket.
Lehet, hogy az úszó izmai fájtak a legemlékezetesebb versenye közben, úgy érezte, szétrobban a tüdeje és szédült a fáradtságtól – ám mégis ezek voltak élete legszebb percei. Soha nem könnyű úrrá lenni életünk felett, néha pedig határozottan fájdalmas is lehet.
Hosszú távon azonban a tökéletes élmények összeadódnak, és egyre inkább az lesz az érzésünk, hogy teljesen uraljuk életünket, sőt tevékenyen részt veszünk irányításában is.
Ez az érzés pedig olyan közel áll ahhoz, amit az emberek általában boldogságnak neveznek.
A különböző foglalkozásokat kutatva Csíkszentmihályi felfedezte, hogy amikor az emberek optimális vagy csúcsteljesítményt nyújtanak, megfeledkeznek magukról, az időről, a problémákról.
A flow érzése a szabadság jele.
A flow azonban mégsem tudatos cselekvés, hanem inkább olyan tudatállapot, amelyet hagyunk, hogy megtörténjen. Tudatosságunk megzavarhatja a flow-t. Mihelyt eltávolítjuk az akadályokat, felismerhetjük, amikor bekövetkezik.
Ehhez mindig szükséges a pillanatban való jelenlét.
Ha a múltban élünk, vagy a jövőben, nem éljük át a tevékenység örömét.
Tanuljuk meg szeretni a jelent, mondj igen-t rá, bármi legyen is az, és értékeld az élet szépségét, bárhol is vagy.
A brazil futball-legenda, Pelé így írta le azokat a napokat, amikor minden “szokatlanul” rendben ment:
„Furcsa nyugalmat éreztem, amilyet azelőtt nem tapasztaltam semmilyen más játékban. Egyfajta eufória volt.
Úgy éreztem, egész nap tudnék futni anélkül, hogy elfáradnék, hogy végig tudnám cselezni bármelyik csapatot, vagy akár az összeset, hogy fizikailag át tudnék hatolni rajtuk.
Úgy éreztem sebezhetetlen vagyok.”
Flow az az állapot, „amelybe az emberek annyira beleolvadnak, hogy úgy tűnik, hogy semmi nem tudja őket kizökkenteni”.
A flow nem azonos a csúcsteljesítménnyel.
Valaki lehet flowban, de ez nem szükségszerűen jár együtt csúcsteljesítménnyel, azonban ha egy sportoló a legjobban teljesít, akkor úgy tűnik, hogy flow- állapotban van.
A flow állapot 9 dimenzióját írták le.
Amikor egy sportoló flowban van, a következőket éli át:
- A helyzet által támasztott kihívások összhangban vannak a sportoló képességeivel, és ez az összhang a sportoló személyét tekintve maga valósul meg.
- A tevékenység és a tudatosság egybeolvad, ezáltal a mozdulatot erőfeszítés nélkülinek érzékeli, és a sportoló nem tekinti magát különállónak a tevékenységtől.
- A célok teljesen világosak: tisztán látják, hogy kinek mit kell tennie
- Egyértelmű visszajelzést kap arról, hogy jó amit csinált
- Kizárólag csak az adott feladatra koncentrál
- Egyfajta paradox kontrollérzés jellemző, hiszen anélkül képes a kontrollra, hogy aktívan próbálná a kontrollérzést elérni. Teljesen tisztában van a teljes kontrollal, amit gyakorol, és erőfeszítések nélkül és a hibától való félelem nélkül cselekszik.
- Az öntudatosság hiánya, miáltal tudatában van ugyan a teljesítményének, mégsem értékeli önmagát folyamatosan.
- Az időélmény megváltozik: úgy tűnik, mintha teljesen le- vagy felgyorsulna.
- Egy teljesen öncélú állapot, amelyben a tevékenység élvezhető, és a részvétel önmagában is jutalmazó jellegű.
A flow élményt mindenki megélheti, aki a sportolás közben megpróbálja átlépni a saját korlátait.
Ehhez persze meg kell tanulnunk helyesen értékelni szervezetünk visszajelzéseit, nehogy túllőjünk a célon.
Ez egy sok edzéssel járó folyamat, de amikor tisztába kerülünk lehetőségeinkkel és képesek vagyunk meghaladni saját magunkat, az olyan felszabadító érzés, amely bőven kárpótol a kevésbé jól sikerült edzésekért.
Én gyakran éreztem kettlebell edzés alatt a leírt állapotot, esetleg csak később tudatosult bennem.
Neked volt már ilyen élményed??
Flow passzív szabadidős tevékenységeknél NEM jelentkezik.
"A legtöbben annyira várják, hogy otthon lehessenek és lazítsanak. Aztán hazaérnek és nem tudják, mit csináljanak. Nincs előttük nehézség, ezért a TV előtt ülnek és depressziósak”.
- írta Csíkszentmihályi Mihály pszichológus.
