Pedig a divat a környezetszennyezők nem túl dicsőséges listáján bizony előkelő helyet foglal el: rögvest a kőolajipar után a második helyen zár, tekintve, hogy a világ szén-dioxid kibocsátásának 10%-áért a textilipar felel. És akkor ez csak a levegőbe kerülő üvegházhatású gázok aránya, a műszálas ruhákból származó mikroműanyag-szennyezésről (34,8%) vagy az egy-egy ruhadarab előállításához szükséges tetemes vízfogyasztásról még nem is beszéltünk. Utóbbi egészen elképesztő: egy sima, fehér pamutpóló legyártásához összesen 2720 liter víz szükséges – csak hogy érzékeltessük, hogy ez pontosan mekkora mennyiség: nagyjából épp ennyi folyadékot iszik meg egy ember 3 év alatt. Egy farmer már ennek a számnak háromszorosa is lehet, mintegy 11 ezer liter, és akkor megint csak tegyük hozzá, hogy ez csupán egy-egy ruhadarab. A cégek viszont nem egy-egy ruhadarabot állítanak elő évente, hanem 150 milliárdot.
A divatipar az elmúlt évtizedben óriási gyorsuláson ment át. Míg a 2000-es évek elején egy-egy divatház évente maximum 3-4 kollekcióval rukkolt elő, az internet térnyerésével ez a képlet döbbenetesen átalakult. A nagyobb üzletláncok már nem szezonokban gondolkodnak, hanem aktuális trendekben, így egy év alatt akár 15-25 új kollekció is elárasztja az olyan fast fashion üzletek polcait, mint a Zara, a H&M vagy a Tescoból ismerős F&F. Az átlagos vásárlók persze szívesen válogatnak ezekből a ruhákból, hiszen egy-egy trendi darabot gyakorlatilag fillérekből meg lehet venni, így aztán annyira az sem túl nagy érvágás, ha az egyébként nem olyan jó minőségű ruha fél év múlva tönkremegy – meg hát ha folyamatosan a trendeket követjük, úgyis tökmindegy.
A bökkenő az, hogy ezek a ruhák nem véletlenül olyan olcsóak: a készítőik – főleg 18-24 év közötti, ázsiai nők, de gyakran gyerekek is – gyakorlatilag éhbérért dolgoznak, ráadásul borzalmas körülmények között: fűtetlen, szűkös, sötét, omladozó gyárakban.
Illusztráció: Takács Éva
Ártatlannak sajnos a nagy, tradicionális divatházak se mondhatók. Tavaly szeptemberben óriási botrány tört ki, miután a Burberry bejelentette, hogy többé nem égeti el megmaradt ruháit – a többség számára ugyanis ekkor derült ki, hogy a luxusmárkáknál bizony ez bevett gyakorlat. Egy ruha elkészítése valójában itt sem kerül többe mondjuk 100 dollárnál, az 1200 dolláros vételárat a marketingért és a ruha jelentette presztízsért kell megfizetnünk. Márpedig egy luxuscég számára a presztízs a legfontosabb, ez a megmaradt áru elégetésével nem veszik el, csupán a fizikai termék.
Etikus divat – eljött a te időd?
A szarostalicska kiborulásával, pardon, az igazság felszínre kerülésével és az ökotudatosság népszerűvé válásával szerencsére az utóbbi időben a divat területén is elindultak a pozitív változások, bár a zöldítés még nagyon gyerekcipőben jár. A hírhedt, 1133 emberéletet követelő 2013-as bangladesi Rana Plaza ruhagyár összeomlása után több divatcég kijelentette, hogy nem alkalmaz többé gyerekmunkásokat és jobban megfizeti alkalmazottait, ez ugyanakkor egyáltalán nem olyan könnyen garantálható, a divatipar ugyanis hatalmas és bonyolult, borzasztó nehéz ellenőrizni a termelés minden folyamatát, az alapvető probléma pedig sokszor a közeg, ami a filléres munkára kényszeríti a szegényeket.
Ennél egy fokkal talán előrébb jár a környezetbarát anyagok használatának bevezetése, amivel nemcsak olyan híres tervezők kísérleteznek, mint Stella McCartney, de a fast fashion üzletláncok is. A H&M már többször is dobott piacra ökotudatos kollekciót, a napokban pedig a Zara jelentette be, hogy 2025-ig teljesen átáll a fenntarthatóságra többek között megújuló energiák használatával és a vegyszerek elhagyásával.
Szigorúan véve mindez persze csak a jéghegy csúcsának kapargatása, az igazi megoldás a tömegtermelés visszavétele, de minimum a cirkuláris modell alkalmazása lenne. Az új technológiák használata egyelőre ugyanis meglehetősen drága, amelyek megfizetésére az átlag vásárlónak nincs lehetősége. Az újrahasznosítás viszont semmibe sem kerülne számunkra, a számok azonban arról árulkodnak, egyelőre a lustaságunk nagyobb: csak az EU-ban évente 6 millió tonna textil- és ruhahulladék képződik a lakossági felhasználás után, amelynek mindössze 25%-a kerül újrahasznosításra vagy újrahasználatra, és mindössze 1%-ából lesz újra ruhanemű.
Illusztráció: Perger Zsófia
A bolygónk és önmagunk érdekében is érdemesebb lenne pedig mihamarabb elsajátítanunk egy etikusabb és tudatosabb vásárlói attitűdöt, hiszen a klímaváltozás már most tetten érhető, ahogy a vízkészleteink is rohamosan apadnak. És lehet, hogy gyorsan kopó farmersortban fesztiválozni trendi, de szomjan halni nem.
Ahhoz, hogy csökkentsük az ipar okozta károkat, ráadásul nem is kell megszakadni és visszatérni az őskorba, amikor a ruha csupán funkcionális darabként, a testünk eltakarására és melegítésére szolgált. A divat lehet jó is, és élvezhetjük is a művészethez hasonló lélekmelengető hatását, ha okosan csináljuk.
Visszatérve az újrahasznosításra, ma már például egyre több remek kezdeményezés van erre is. Az én egyik kedvencem például a Meyer-Eszter Virág által létrehozott Y Konszept márka, amelynek keretében Eszter vintage farmerkabátokat alakít át kézzel festett és varrt mintákkal, versrészletekkel, a végeredmény pedig gyönyörű és teljesen egyedi. De jó példáért nem kell még csak Veszprémből sem kilépnünk: Plank János, az Old Blue megálmodója egykor szórólapok terjesztésével foglalkozott, ma pedig használt farmerokból készít táskát, párnahuzatot vagy éppen virágszirmot.
Gyönyörű, újrahasznosított kabátok /Fotó: Y Konszept FB
A fenntarthatóság felé tett jó lépés lehet garázsvásár rendezése is, a használt ruhák bizományi boltba adása, ha magyar tervezőktől veszünk, amivel legalább a szállítás költségeit megspóroljuk, vagy az is, ha eleve turkálóban vásárolunk. Persze a mértékletesség itt is fontos, hiszen ha olcsón veszünk impulzusból egy bálányi ruhát, amit aztán nem használunk, megint csak egy pofont adtunk annak a mondásbeli bizonyosnak. A divat végső soron az önkifejezésről szól – azzal, ha megismerjük magunkat és hogy mi áll jól nekünk, ennek fejében vásárolunk így már kevesebbet, de valóban tetszőt, nemcsak a személyiségünket tudjuk megmutatni a ruháinkon keresztül, de a környezetünket is kicsit óvjuk.
