2020. október 22.
//
Előd névnap

Az önmegvalósítás öltöztet: új veszprémi ruhamárka

2019. augusztus 18. 2:30
Vannak akik egyik reggel felkelnek szinte megálmodva a nagy tervet, ám soha nem tesznek érte semmit. Olyanok is akadnak, akik cselekednének, de nem tudják pontosan mihez is kezdjenek. Ujhelyi Balázs nem szokványos hobbiként egy saját ruhamárkát hozott létre.

Hogyan született meg a Get Clothing ötlete?

Három évvel ezelőtt a feleségemmel úgy gondoltuk, hogy érdemes lenne a félretett pénzünkkel valami újba kezdeni. Mindketten irodai munkát végzünk: én az egyik csomagküldő vállalat központjában, ezért nap mint nap láthattam, hogy mennyire pörög az online kereskeledem. Eldöntöttük, ha ennyire jól működik a webshopok világa mindenképpen az interneten keresztül szeretnénk forgalmazni a termékeinket. Azt is tudtuk, hogy nem más ötletét szeretnénk eladni, hanem valami sajátot létrehozni: már csak az volt a kérdés mi lehetne az, amit szívből, hitelesen tudunk átadni.

Honnan jött az inspiráció?

Egy baráti társaságban az egyik haverom asztalán megláttam egy matricát, aminek tetszett a grafikája. Megkérdeztem honnan származik és ő egy pesti srácot említett, aki egy holland lemezkiadónak a grafikusa és sok más tervezési feladattal is foglalkozik, például a Marvel képregények grafikai munkáiba is besegített. Mondhatjuk, hogy ez adta az ihletet, majd találkoztunk és fokozatosan alakult a történet.

A történet, ami ekkor még csak álomnak tűnt. Nem sokan mondhatják el, hogy saját ruhamárkát indítottak. Hogyan jutottatok el mégis a megvalósításig?

Nekünk ez egy teljesen szűz terület volt, így minden apró lépcsőfokot végig kellett járnunk, ki kellett tapasztalnunk a megvalósításig: a feleségem nélkül biztosan nem sikerült volna eljutni a célig.

Felállítottunk egy költségvetést, hogy a félretett pénzünk mire lehet elég a hobbink megvalósításában: természetesen nem volt elég, de belevágtunk.

Sokat gondolkodtunk a néven: fontos volt, hogy egy rövid, angol, könnyen megjegyezhető szó legyen. A “Get”-tel talán az egyik leggyakrabban és legsokrétűbben használt angol kifejezést választottuk. Amikor megvolt a szlogen, a név szükség volt egy logóra. Egy régi ismerettségből adódóan felkerestem Kráml Dávidot a Hester’s Life cég tulajdonosát, akivel pár hét ötletelés és próbálkozás után megtaláltuk a végleges verziót. Volt olyan időszak, hogy le is kellett álnunk, szüneteltetni a projektet. De annyi biztatást és segítséget kaptunk a családjainktól, hogy végül idén májusban elindulhatott a webshop: a rengeteg támogatás több mélyponton is átsegített minket.

Bevallom elsőre szokatlannak tűnt, hogy egy férfit annyira érdekeljen az öltözködés és a ruhák világa, hogy saját ruhamárkát indítva lépjen ki az átlagos ruha felhasználók és a térhódító, tömeg termékeket forgalmazó “fast fashion” boltok uralta világból. Mi a célod a márkával?

Egy olyan szubkultúrát szeretnék elérni, akik nem a mainstream irányt követik, hanem fogékonyabbak az élet minden területén az egyediségre. Azt hiszem én is ilyen voltam: mindent megkérdőjeleztem, zenében és öltözködésben sem tartoztam azok közé, akik az átlagot követték.

Talán erre szokták mondani: kicsit lázadó voltam.

1982-ben, amikor bemutatták a Birodalom visszavágot és olyan együttesek zenéi dübörögtek a szobámban, amiket annyira nem ismert a nagyközönség: 16-17 évesen mondhatjuk erre, hogy megszűnt a külvilág és teljesen megváltozott a gondolkodásom, stílusom.

Magyarországon lassan kibontakozott a gördeszkás kultúra: megváltozott az öltözködés, kinyitottak olyan boltok, ahol itthon eddig nem kapható darabokat lehetett beszerezni. Ezzel kialakult egy olyan szubkultúra, amely egy teljesen új irányba mutatott. Nagyon sokáig bő nadrágot hordtam, bő polóval én is. Koncertekre jártam diszkó helyett, majd 14 évig egy olyan helyen dolgoztam, ahol zenét és filmeket árultam. Ezek nagyban meghatározták azt, hogy ki is vagyok most és mit szeretnék képviselni a márkával.

Ahogy néztem a webshopot jelenleg polók és pulóverek közül választhatunk több színben. Miért döntöttél kizárólag a felsőruházat mellett a kínálat tekintetében?

A BP Shop tulajdonosával olvastam korábban egy interjút, amelyben elmondta, hogy ő valójában összesen egy baseball sapkát tervezett. Így indult az egész koncepció: egy terv, a Budapest logó, és egy sapka. Az ö története adta a végső lökést arra, hogy egy jó ötlettel, néha a kevesebb is több lehet és mégis működhet.

Nem arra mentünk rá, hogy valami tucat dolgot szeretnénk csinálni, ezért tudtuk azt is, hogy nem fogunk nagy választékkal indulni. Női és férfi polók és pulóverek vannak a kínálatban, de később tervezem bővíteni a profilt. Az alapanyagokat egy katalógusból mintapéldányt rendelve szabás, súlly, vastagság és szín alapján választottuk. A nyomás, cimkézés és még a csomagolás minőségében is az igényességre törekedve, hiszen magammal szemben is nagyok az elvárásaim és kizárólag

olyat szeretnék nyújtani, amit én is elfogadnék.

Azt mondtad szeretnél több terméket a jövőben. Mi lenne a nagy álom? Mindenki ismerje a márkát vagy eljutni külföldre?

Vannak nagy magyarországi márkák, akik hasonló felfogásban kezdték, de mostanra más irányt vettek, amit én nem biztos, hogy szeretnék követni. Nem akarok a vevőréteg bővítése érdekében tömegcikket kínálni, inkább egy kisebb rétegnek tervezek egyedit nyújtani, akár az adott szubkultúrának külföldön is anélkül, hogy feladnám magamat.

Sulyok Georgina
Domján Attila

További cikkek

Szólista alkat vagyok – interjú Ókovács Szilveszterrel
Szólista alkat vagyok – interjú Ókovács Szilveszterrel
Veszprémi származású, operaénekes, televíziós szakember, a Magyar Állami Operaház főigazgatója. Bennünket az Opera új művészeti központjában, az Eiffel Műhelyházban fogad, és rögtön az öthajós csarnokot reprezentáló maketthez kalauzol, hogy megmutassa, hogyan is néz ki a 6,7 hektáros objektum, amely az Opera próba-, gyártó- és raktárközpontja lesz, termekkel, zenekari stúdióval, háziszínpaddal.
Anyagvizsgáló laboratóriummal bővült a Csatári Plast
Anyagvizsgáló laboratóriummal bővült a Csatári Plast
A Csatári Plast Kft. anyagvizsgáló laboratóriumot avatott pénteken Herenden.
Helytállni városvezetőként, családanyaként és nagyszülőként
Helytállni városvezetőként, családanyaként és nagyszülőként
Első női alpolgármesterként 10 évvel ezelőtt kapta meg a megbízatását Brányi Mária, akinek az íróasztalán megfordult az összes jelentősebb városi fejlesztés tervrajza. A jubileum alkalmából beszélgettünk a 10 év tapasztalatáról, családról és az eltérő szerepekben való helytállásról.
Mentalistaként harcolni a győzelemért
Mentalistaként harcolni a győzelemért
Legenda övezi Veszprémben, pedig karrierje nagy részét Spanyolországban töltötte. Sterbik Árpád, a Telekom Veszprém kapusa idén januárban jelentette be visszavonulását a profi sporttól, de a kézilabdától nem tudott elszakadni. Borászatról, családról, csapattársakról és szurkolókról, valamint egy éjszakai telefonhívásról is beszélgettünk, aminek egyik legnagyobb sikerét köszönheti.
Porga Gyula: Európába álmodtuk Veszprémet
Porga Gyula: Európába álmodtuk Veszprémet
Napra pontosan 10 évvel ezelőtt, 2010. október 7-én vette át a városvezetői stafétát Porga Gyula. Azóta eltelt egy évtized, a veszprémi polgármestert pedig a mai napig így hívják. Az elmúlt évtized sikereiről, botlásairól, valamint a közel egy évszázaddal ezelőtt megfogalmazott jó tanács megfogadásáról is beszélgettünk.