2021. december 7.
//
Ambrus névnap

Folyamatábrákban írtam le az emberi viszonyokat

Gaál Attila Csaba a Veszprémi Petőfi Színház színész-rendezője, immáron két éve társulati tag. A közönség elsőként a Kincskereső kisködmönben láthatta, s még ugyanabban az évben a nagy sikerű Holt költők társaságában is „felbukkant”, Charlie Dalton szerepében. A tavaly bemutatott Nyitott ablak című előadásban nyújtott alakításáért, a legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést érdemelte ki a Magyar Teátrumi Nyári Fesztiválon. Idén nemcsak színészként, de rendezőként is megmutatkozik a teátrumban. Nézzük, hogyan került a matematika világából „hirtelen” a világot jelentő deszkákra…

Biztos vagyok benne, hogy még rengetegen fel fogják tenni ezt a kérdést: hogy lettél színész? Milyen utakat kellett végig járnod, hogy most estéről-estére a színpadon állhass?

Ez egy elég hosszú folyamat volt, engem nem talált meg egy bizonyos nagy pillanat, ami után rögtön tudtam, hogy ez lesz az utam. Középiskolás éveimben programozó informatikus szakra jártam – és bár reálos szakközép voltunk –, az irodalomtanár kitalálta, hogy legyen egy színjátszó körünk. Tizenhét évesen a buli részét is megláttam a dologban, illetve elég sok pozitív visszajelzést kaptam: szerették, ahogy felszabadultan és őszintén próbálom az adott szerepet. A programozásban végül nem találtam meg a boldogságomat, de a tanáraim miatt nagyon ragaszkodtam ahhoz az iskolához. Tizenkettedikben főszerepet is kaptam: A szecsuáni jólélekben, akkor még nem tudtam semmit a mélységéről, ráadásul azt éreztem, hogy rajtam kívül mindenki nagyon művelt. Ebben az időben semmi más nem érdekelt, csak maga az ember.

Egyfolytában az emberi lélek foglalkoztatott, illetve az emberi viszonyok.

És hát, nem erről szól a színház? Amikor hozzányúlsz egy darabhoz, akkor elsőnek ezeket kell kielemezned, méghozzá a saját szereped szempontjából. Tehát, elkezdtem élvezni a dolgokat, és mivel ekkor még nem tudtam, hogy az adott darab mennyire komoly, vagy mennyire nem, hihetetlen felszabadultan tudtam játszani.

Tehát az ember iránti kíváncsiságod vezetett erre az útra?

Egyrészt igen, hiszen a másokhoz fűződő viszonyomat mindig is túlságosan kielemeztem, emellett pedig figyeltem a többi ember viszonyát is. Közben felfedeztem egy adottságomat: van egy stand up comedy-s, akit elkezdtem utánozni, és feltűnt, hogy akiket ő utánoz, azokat én is elég jól tudom. Elkezdtem saját szövegeket írni, elindultam a Ki mit tudon, ahol jó eredményeket értem el. Politikusokat, színészeket, humoristákat utánoztam…

Mit adtak neked a stand up-os évek?

Ekkor még elég görcsös voltam; Litkai Gergely humorista volt az, aki egybegyűjtötte a tehetségesebbeket, így a Dumaszínházban volt alkalmam fellépni. Amikor eljött az idő, hogy beadjam a jelentkezésemet valamely felsőoktatási intézménybe, akkor még mindenhez eléggé matekosan álltam: például folyamatábrákban írtam le az emberi viszonyokat. Felvettek az ELTE matematika-szakára, azon belül pénzügyi elemzőnek tanultam, élveztem is, egyébként ott is megtalált az egyetemi színjátszókör.

Amikor beadtad a matek szakra a jelentkezésedet, eszedbe sem jutott, hogy színésznek tanulj?

Elkezdtem ugyan kacérkodni a gondolattal, de olyan nevelést kaptam, aminek ez nem felelt volna meg. Otthon azt mondták, ne áldozzak fel mindent a művészetre, hanem amellett, hogy foglalkozom vele, legyen egy olyan szakmám, amiből meg tudok élni.

Egyébként mennyire volt támogató a közeg, ahonnan jössz?

A féltésből fakadó terelgetés és óvás jelen volt, de nagy konfliktusokat nem okozott. Az akkori barátnőm is épp színésznek készült, közös cél lett belőle, ami érzelmileg nagyon összekötött bennünket. Egyszer, amikor még matekra jártam az ELTÉ-n, elnéztem az épület egyik ablakát, és arra gondoltam, hogy egy ilyen ablak mögött fogom eltölteni az életemet, miközben pénzügyi kérdéseken rágódom? Rossz érzés fogott el, tudtam, hogy hamar felrúgnám, tehát két év után ott hagytam.

Mi történt ezután?

Amellett, hogy felszabadított ez a helyzet, felvettek az Újszínházba segédszínésznek. Hirtelen belecsöppentem egy olyan világba, ahol folyamatosan nézi valaki a munkádat, javítanak téged, állandóan próbára vagy téve, nem utolsó sorban pedig terítékre került az én kicsi lelkem, a viselkedésem, a mozgásom, a félelmeim, vagyis a titkaim szépen felszínre jöttek. Sokat tanultam az Újszínházas időszakból, de elég sok rosszat kellett akkor megtapasztalnom. Gosztonyi János vett fel, az osztályfőnököm pedig Huszár Zsolt volt, aki az első találkozásunkat követő estén meghalt. Nagyon megviselt, ráadásul utána alig fogta valaki a kezünket. Ekkor jött még az igazgatóváltás is, sorra tüntetések…

hatalmas felfordulás volt, eléggé lenyomtak ezek az évek.

Megváltozott a városhoz fűződő viszonyom is, azt éreztem, hogy el kell mennem. Marosvásárhelyen több rokonom is él, így elmentem oda felvételizni. Ahogy beléptem a városba, elfogott egy érzés, akkor már tudtam, most itt a helyem. A nagynéném jött értem Zsigulival, közvetlen és barátságos környezet vett körül, ükapám kúriájában laktam, vastag falakkal, a pincében mesebeli kiskonyha, tehát belecsöppentem egy igazi idilli kis világba. Megtaláltam a jó értelemben vett bolondériámat.

Tehát Marosvásárhelyen színésznek tanultál. De hol csatlakozik be a rendezői szál?

Azt diktálta a szívem, hogy jelentkezzek rendezőire, így a színészképzéssel a rendező mesterit párhuzamosan végeztem. Bele akartam kóstolni, gondoltam hátha jól megy. Amit színészként nem tudok megcsinálni, az rettenetesen bánt. Amit rendezőként nem tudok megcsinálni, annak örülök. Ha színészként kapok egy negatív kritikát, nagyon bánt. Ha rendezőként, akkor örülök neki. A Marosvásárhelyen eltöltött öt évemet tartom életem legszebb öt évének. De mivel nem tanultam meg románul, meg egyébként is ekkor már vissza akartam jönni, úgy döntöttem: nincs annál szebb, ha vége van, és az ember vissza tud tekinteni, hogy gyönyörködjön benne.

Egy laikus azt gondolná, egy színész-rendezőt jobban bánt, ha a rendezésre kap kritikát, nagyobb felelősséget, így nagyobb súlyt gondolnék e mögé, hiszen akkor egy egész csapatot kell összetartani…

Érdekes, nekem ezzel nem volt gondom. Először is rengeteg szakirodalmat olvastam a színháztörténetről, illetve még az egyetemi évek alatt kitaláltam az úgynevezett MASZIDI-t, ami Magyar Színházi Diáktalálkozót jelent, az is egy nagy „rendezés” volt, persze nem olyan, mintha egy darabot vinnék színre. Hihetetlen jó érzés volt, hogy az iskola mellém állt ebben, és támogatott anyagilag. A lényege az volt, hogy az erdélyi, a felvidéki és a szerbiai magyarok, és a magyar egyetemek találkozzanak egymással, egy színházi fesztivál keretein belül. Szoros barátságok köttettek, nagy dolog volt mindent összefogni, tehát nem tartom szenvedésnek egy csapat kézbentartását.

Jelenleg a Petőfi Színházban játszol és rendezel. Hogyan megy a kettő összeegyeztetése?

Most a Spenót Pannát rendezem, és direkt úgy kértem a próbákat, hogy még akár este beleférjen egy előadás is. Lassan elkezdjük próbálni Rátóti Zoltánnal a Nagyvizitet, akkor majd nyakig benne leszek a dolgokban. A Spenót Pannának eddig négy próbája volt, egy kicsit féltem a kezdettől, hiszen már két éve nem rendeztem. Ráadásul érdekes helyzet ez, hiszen olyan művészeket rendezek, akik régebben vannak a pályán, mint ahány éves vagyok. Nagy a felelősség, de nagyon igyekszem.

Hogy megy a Spenót Panna? Mennyire nehézség az, hogy gyerekelőadást rendezel?

Akár gyerekelőadásról van szó, akár nem, mindenképpen meg kell keresni a dolgok mélységét, mert csak úgy találhatunk rá az igazságra. Egy előadás kapcsán nem állítani szeretek, hanem inkább szemtelenül kacsintva egyet, kérdőjelet hagyok a nézőnek. Már az első alkalomnál felvázoltam a koncepciót, majd egyből elkezdtük próbálni. Elsőként kidolgoztam elméletben az egészet, nagyon sok információval láttam el őket, megmondom őszintén pozitívan csalódtam magamban. Az más kérdés, hogy a színészek majd mit szólnak ahhoz, hogy szinte kezdőként rendezem őket, ezt csak azért mondom, hogy ne higgye mindenki azt, hogy a próbák csak tökéletesen folyhatnak.

Már megtapasztaltam, hogy a való életben nem szabad nagyot hibázni, mert nem biztos, hogy lesz lehetőséged kijavítani.

Teljesen más diákként létezni, a felnőtt élet egészen más. Már látom, hogy milyen gyermekien néztem a felnőtt létre, de rá kellett jönnöm, hogy bizony elég későn érő típus vagyok. A felelősségteljes élet egyfajta önkorlátozást igényel, amit a magamfajta izgága ember nagyon nehezen tud tartani. Ez a természet a művészeknél elfogadott, de persze nem szeretnék általánosítani, nem mindenki ilyen.

Olyan, mintha minden történetnek, amit mesélsz, megmutatnád mindig az árnyaltabb és a fényesebb oldalát is…

Igen, és ez a fajta mentalitás jellemez akkor is, amikor rendezek. Bagossy László rendező mondta nekem egy monológom után, hogy nem tudja eldönteni, ki vagyok, de abban biztos, hogy a színház két emblémája megvan bennem: a vigyorgó és a szomorú is. Igyekszem a dolgokat mindig több szempontból megvizsgálni.

Ez mégiscsak felelősségteljes gondolkodás, nem igaz?

Igen, viszont nem tanulok a hibáimból. Vehemens vagyok és figyelmetlen, nem írom fel magamnak a dolgokat, nem tartom be legközelebb, amit megfogadok, hanem újra és újra elkövetem ugyanazokat a hibákat, amikből hatalmas problémák szoktak kerekedni.

Pedig felismered magadban…

Igen, és már valamit tennem is kellene, hogy életben maradjak. Kell mellém egy ember, aki vigyáz rám: most természetesen viccelek, de valóban oda kell figyelnem. Bizonyos dolgokban komolyan állok az élethez, de a gyerekkoromban kialakult énemből nem tudtam elhalványítani a már kifejtett személyiségjegyeket.

Hogy érzed, otthonra leltél a Veszprémi Petőfi Színházban?

Nagyon jól érzem magam a társulatban, a várost is megszoktam már, ami hiányként él bennem, hogy a helyi egyetemistákkal még nem tudtam kapcsolatot teremteni, pedig érdekelne, hogyan zajlik itt az élet.

Tudsz említeni olyan pontot az eddigi pályádon, ami már most mérföldkőnek számíthat?

Nemrég a fővárosban fellépési lehetőséget kaptam egy angol nyelvű produkcióban, melynek címe ANT STREET. A premier Budapesten volt, és felléptünk Cannesban, Dublinban, sőt, Dánia egyik legnagyobb nemzetközi színházi fesztiválján is. Hatalmas élmény volt!

Szabó Eszter
Domján Attila

További cikkek

Kialakult a VeszprémSztár döntős mezőnye a táncosok között is
Kialakult a VeszprémSztár döntős mezőnye a táncosok között is
Szombaton a Március 15. utcai sportcsarnokban rendezték a VeszprémSztár tehetségkutató táncos előválogatóját. A közel 200 indulóból végül 12 egyéni és páros versenyző jutott a december 11-ei döntőbe.
Hostel, kávézó és múzeumi fogadótér lesz az egykori kereskedőházból 2023-ra
Hostel, kávézó és múzeumi fogadótér lesz az egykori kereskedőházból 2023-ra
Újabb ikonikus épület alakul át és kap új funkciót Veszprém belvárosában a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében. A Jókai 8. szám alatt álló egykori Ruttner-ház egyszerre lesz hostel, kávézó és a várbörtön-múzeum fogadóközpontja.
A stábbal együtt érkezett a Nagykarácsony Veszprémbe
A stábbal együtt érkezett a Nagykarácsony Veszprémbe
Vasárnap este közönségtalálkozós vetítést tartottak a Balaton Moziban, Tiszeker Dániel legújabb nagyjátékfilmjét láthatták a nézők, a stábtagokkal közösen.
Művészek életútját mutatja be a balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Házában nyílt kiállítás
Művészek életútját mutatja be a balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Házában nyílt kiállítás
Több mint száz művész életútját mutatja be a balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Házában nyílt digitális tárlat. A Zsidók és művészetek, Chagalltól Spielbergig című kiállítást vasárnap este nyitották meg.
A két Lotti története a Petőfi Színház színpadán
A két Lotti története a Petőfi Színház színpadán
A Veszprémi Petőfi Színház vasárnap mutatja be az Erich KÄstner regényéből íródott történet színpadi változatát, A két Lottit.