Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 7. Ambrus
Veszprém
7°C
2025. december 7. Ambrus
Veszprém
7°C

Nagy László: van keresnivalónk a középdöntőben

2014. január 25. 18:18 // Forrás: MTI
A sérülése után lábadozó Nagy László szerint a magyar válogatottnak elsősorban Macedónia és Ausztria ellen van keresnivalója a dániai férfi kézilabda Európa-bajnokság szombaton rajtoló középdöntőjében.

Az MKB-MVM Veszprém világklasszis átlövője pénteken az MTI érdeklődésére elmondta: az Eb előtt az volt a megérzése, hogy a csapat két győzelmet arat majd a csoportkörben.

"Ha nem is nyertünk, de az izlandiak és a norvégok elleni két döntetlen két győzelemmel ér fel, hiszen elértük a minimális célt, és továbbjutottunk a középdöntőbe" - fogalmazott a sípcsontrepedéssel kezelt Nagy László.    

Hozzátette: a macedónok és az osztrákok elleni mérkőzés "fogható", ám a címvédő dánok ellen - akik hazai pályán játszanak - nehéz lesz.    

"Koncentráljunk arra a két meccsre..." - jegyezte meg.    

Nagy László még novemberben szenvedett sérülést. Állapota azóta javult, és bízik benne, hogy a Cegléd elleni Magyar Kupa-negyeddöntő január 28-i első összecsapásán már játszhat.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.