Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 8. Mihály
Veszprém
14°C
2024. május 8. Mihály
Veszprém
14°C

Mocsai nem teszi le a fegyvert

2014. január 25. 22:23 // Forrás: MTI
Ugyanolyan fontosnak tartja a keddi, Izland elleni összecsapást, mint a norvégok elleni, csütörtöki mérkőzést Mocsai Lajos, a dániai Európa-bajnokságon szereplő magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

 "Az utolsó pillanatig küzdeni fogunk, ezen a világversenyen sem fogjuk a lábunkhoz rakni a fegyvert" - nyilatkozta a hétfői edzést követően a szakember, aki szerint a spanyoloktól vasárnap elszenvedett hétgólos vereségen már túltette magát az együttes és úgy fog küzdeni az izlandiak ellen, ahogyan az elvárható.

"Az első és legfontosabb, hogy a védőjátékban azt a ritmust, azt a tempót, azt az összeszokottságot el kell érni, amelyet eddig még nem tudtunk. Ez egy nagyobb rizikóval járó védekezés, de ha ez javul, akkor meglepetést lehet okozni" - mondta Mocsai hozzátéve, hogy a legnagyobb probléma továbbra is az, hogy az Ilyés-Schuch belső védőpárosnak nincs alternatívája, ugyanakkor megjegyezte, mindkét játékos - óriási teherrel a vállán - keményen küzd.

Mocsai Tamás, Nagy Kornél, Iváncsik Gergő és Szalafai Gábor (b-j) a dániai Európa-bajnokságon részt vevő magyar férfi kézilabda-válogatott edzésén az aalborgi Gigantium arénában 2014. január 13-án. A játékosok legközelebb Izland ellen lépnek pályára január 14-én. MTI Fotó: Kovács TamásMocsai Tamás, Nagy Kornél, Iváncsik Gergő és Szalafai Gábor (b-j) a dániai Európa-bajnokságon részt vevő magyar férfi kézilabda-válogatott edzésén az aalborgi Gigantium arénában 2014. január 13-án. A játékosok legközelebb Izland ellen lépnek pályára január 14-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

A szakember elárulta, a mostani tréningen három-négy olyan taktikai elemet vettek át, amely azt a célt szolgálja, hogy megakadályozzák az izlandiak lerohanásait.

"Két hatalmas, két méter feletti belső védőjük van, akik agresszívak és robosztusak, ha a spanyol meccshez hasonlóan húsz százalék körüli teljesítményt nyújtanak az átlövőink, akkor nem lehet őket visszafogni. Hatékony támadójátékkal, széles és tudatos játékkal kell visszatartani őket" - mondta a magyar szakember.

A kapus Mikler Roland szerint is nagyon fontos, hogy a gárda túltegye magát a spanyolok elleni összecsapáson. Kijelentette, nem néznek hátra, a vasárnapi mérkőzést el kell felejteni.

A hálóőr úgy vélte, az izlandi együttes rendkívül koncentrált és agresszív, ugyanakkor egy csupa szív játékkal és a taktikai utasítások százszázalékos betartásával lehet esélye a magyar csapatnak.  

Ilyés Ferenc csapatkapitány kapura dob, mögötte Varsandán Milán a dániai Európa-bajnokságon részt vevő magyar férfi kézilabda-válogatott edzésén az aalborgi Gigantium arénában 2014. január 13-án. A játékosok legközelebb Izland ellen lépnek pályára január 14-én. MTI Fotó: Kovács Tamás Ilyés Ferenc csapatkapitány kapura dob, mögötte Varsandán Milán a dániai Európa-bajnokságon részt vevő magyar férfi kézilabda-válogatott edzésén az aalborgi Gigantium arénában 2014. január 13-án. A játékosok legközelebb Izland ellen lépnek pályára január 14-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

"Meg kell állítanunk őket, hogy ne kapjunk annyi gólt lerohanásból, mint a spanyolok ellen. Három-négy extra teljesítményre van szükség ahhoz, hogy elől és hátul is egy nagyon kemény, kompakt csapatot alkossunk" - mondta a szegedi játékos.

A magyar csapat vasárnap hétgólos vereséget szenvedett a világbajnok spanyol csapattól, kedden azzal az izlandi együttessel találkozik, amelyet a londoni olimpia negyeddöntőjében elképesztő izgalmak után, kétszeri hosszabbítást követően győzött le. Mocsai Lajos tanítványai a csütörtöki zárófordulóban majd a norvégokkal találkoznak, a kvartettből az első három jut a középdöntőbe, amelynek összecsapásait Herningben rendezik.

vehirsport.hu
további cikkek
Férfi kézilabda vb-selejtező: Litvánia ellen kezdődik az olimpiai felkészülés férfi kézilabda-válogatott Férfi kézilabda vb-selejtező: Litvánia ellen kezdődik az olimpiai felkészülés A magyar férfi kézilabda-válogatott csütörtökön és vasárnap Litvániával játszik a jövő évi világbajnokság selejtezőjében, amely egyben az olimpiai felkészülés "nulladik" állomása. ma 9:06 Kézilabda BL: az Esbjerggel játszik a Győr a női elődöntőben női kézilabda BL Kézilabda BL: az Esbjerggel játszik a Győr a női elődöntőben A Győri Audi ETO KC a dán Team Esbjerggel találkozik a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében. tegnap 22:09 A minőségi játékoskeret mellé minőségi edzőket szeretnének a szurkolók Telekom Veszprém A minőségi játékoskeret mellé minőségi edzőket szeretnének a szurkolók A Veszprémi Szurkolói Egyesület felhívására több százan gyűltek össze kedd este az aréna előtti téren. A végig békés hangulatú eseményen Gyurákovics István vezérszurkoló és Pardi Károly korábbi játékos is kritikát fogalmazott a Telekom Veszprém edzői párosának és dr. Csík Zoltán vezérigazgató munkájával szemben. tegnap 20:41 „Sosem nyerjük meg a BL-t!” Erről jut eszembe… „Sosem nyerjük meg a BL-t!” Kedvenc férfi kézilabdacsapatuk kudarca mély apátiába sodorta a Telekom Veszprém szurkolóit. Idén titkon Bajnokok Ligája-győzelmet vártak a drukkerek, ehhez képest óriási csalódásként élték meg, hogy a világválogatottal felérő együttes a Final4-ba sem tudott eljutni – sorozatban immár másodszor. tegnap 6:02

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.