Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Meghalt a győri női kosárcsapat klubigazgatója és vezetőedzője

2014. január 30. 13:45 // Forrás: MTI
Súlyos közúti balesetet szenvedett a HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabdacsapatát szállító autóbusz szombaton Kapuvár és Vitnyéd között. A szerencsétlenségben Tapodi Péter klubigazgató és Fűzy Ákos vezetőedző életét vesztette.

A balesetben egy személyautó ütközött össze a győri együttest szállító busszal, s a kisalfold.hu beszámolója szerint Tapodi a helyszínen belehalt sérüléseibe. Fűzyt a helyszínen újra kellett éleszteni, majd mentőhelikopterrel szállították kórházba, de annyi vért vesztett, hogy az orvosok nem tudták megmenteni az életét.

A kisalfold.hu úgy tudja, hogy Natasa Kovacevicnek, a győri együttes szerb játékosának a lábát amputálni kellett, a kórházban pedig további három sérültet látnak el, de az ő állapotuk nem életveszélyes.

MTI Fotó: MTI HírcentrumMTI Fotó: MTI Hírcentrum

Tapodi Péter korábban a női válogatottnál Rátgéber László szövetségi kapitány mellett másodedző volt, de Győrben vezetőedzőként is dolgozott.

Fűzy hosszú évekig Pécsen dolgozott, előbb Rátgéber László segítője volt, majd már vezetőedzőként 2010-ben bajnokságot nyert a Pécs 2010-zel. Az aranyérem megszerzése után szerződött Győrbe, ahol 2012-ben ért a csúcsra, miután a Magyar Kupát és az NB I-et is megnyerte csapatával. A legutóbbi szezonban mindkét sorozatban ezüstérmes lett irányításával a csapat.

"Ákos 13 évig volt a segédedzőm, és egy évet a válogatottnál is együtt dolgoztunk, Péter pedig három évig volt mellettem a válogatottnál" - nyilatkozta az MTI-nek Rátgéber László. "Olyan, mintha a testvéreimet vesztettem volna el, együtt jártunk nyaralni, teljesen összenőttünk. Nem tudom felfogni ezt a tragédiát."

Borkai Zsolt, Győr polgármestere, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke azt mondta, a városnak és a csapatnak egyaránt nehéz lesz feldolgozni ezt a tragédiát, és őszinte részvétét fejezte ki az elhunytak családtagjainak.

MTI Fotó: MTI HírcentrumMTI Fotó: MTI Hírcentrum

"Két igazi sportembert veszítettünk el, akik egész életükben a jó ügy érdekében, a sport és a tehetség ünnepéért dolgoztak, mindezt magas szakmai színvonalon tették. Sosem felejtjük el őket, hiszen a győri kosárlabdasport legfényesebb sikereit köszönhetjük tevékenységüknek."

A győriek 16 órától játszottak volna Sopronban, a bajnok és kupagyőztes Uniqa-Euroleasing Sopronnal Krasznai-emlékmérkőzést.

vehirsport.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Dávid Kornél KA
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. április 21. 19:00
Helyszín
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Eredmény
117-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Veszprém KK
Vendég
SMAFC
Időpont
2024. május 5. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
80-66
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.