Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ismét bóják közt a Veszprém Arénánál

2014. március 12. 18:13 // Forrás: ifj. Mulicz László
Elérkeztünk az idei év rajtjához: március 16-án (vasárnap) ismét felbőgnek a motorok és az adrenalin az egekbe szökik, amikor megkezdődik a Veszprém Szlalom idei első fordulója.

A 2007 óta működő kis csapat ismét kitesz magáért, hiszen nemcsak a versenyezni vágyó „benzinvérűeknek” szeretnének a kedvükben járni. Mivel vége a télnek, és jön a jó idő, így mindenki a szabadba vágyik. A közúti forgalom egyre sűrűbb és a közlekedés egyre veszélyesebb, ezért az előző években nagy sikert aratott rendezvényekhez hasonlóan, ismét a baleset-megelőzés jegyében fognak zajlani a rendezvények. Az autósokon kívül gondolnak a más járművekkel közlekedőkre is, ezért az SR Sport Egyesület, az SZ&T-T Rally Team, a Pitykemotor, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság és a Veszprémi Autós Motoros Iskola Kft. segítségével külön programokkal is várják az érdeklődőket, ahol minden közlekedő megtalálja a számára megfelelő időtöltést.

A rendezvény segítséget nyújt a közúton való szabályok, a rutin és a biztonságos járműkezelés elsajátításához, de emellett kiélhetik magukat a száguldozni vágyó adrenalinfüggők is. Akik több ezren ott voltak az elmúlt évek veszprémi szlalom versenyein, azok bizonyára izgalommal várják a folytatást. A látványos autózások és az időre kemény harcokat vívó pilóták, most is szép számmal képviseltetik majd magukat, hogy elragadják a szurkolók figyelmét.

A mezőnyben fellelhető majd a szépen megépített vagy éppen széria utcai autók, vagy a brutális teljesítményű gépcsodák, csakúgy, mint a „kilinccsel előre” autózó BMW-k, Suzukik vagy Ladák.

A rendezők mindig újabb és újabb pályakialakítással rukkoltak elő, ez most sem lesz másképp. Az új nyomvonalban megtalálhatóak lesznek a szokásos pálya elemek, mint a bójalassítók és az eltolt bójakapuk, valamint a közönség és a driftesek egyik kedvence a körforgalom is.

Az idei évben megrendezik a DSZK (Dunántúli Szlalom Kupa) részét is képező versenyt, amely a pontgyűjtő bajnokság első fordulója is lesz egyben. 


PROGRAMOK

  • Veszprém Szlalom ügyességi autóverseny

Nevezés-gépátvétel 7:00-8:30-ig, nevezői eligazítás 9:00-kor, majd rajt.
A verseny az alábbi kategóriákban kerül kiírásra:
N1.: 0-1100ccm-ig, első és 4x4 kerék meghajtású gk,
N2.: 1101-1500ccm-ig, első és 4x4 kerék meghajtású gk,
N3.: 1501-ccm felett, első és 4x4 kerék meghajtású gk,
A1.: 0-1100ccm-ig, első és 4x4 kerék meghajtású gk,
A2.: 1101-1500ccm-ig, első és 4x4 kerék meghajtású gk,
A3.: 1501-ccm felett, első és 4x4 kerék meghajtású gk,
H1.: 0-1600ccm-ig, hátsókerék meghajtású gk,
H2.: 1601-ccm felett, hátsókerék meghajtású gk,
J.: Juniorok (ccm-től független 17 éven aluliak)
N.: Nők - hölgyek(típus és ccm-től független)
P.: Proto (típus és ccm-től független)          
Abszolút (Az abszolút 1-2-3. helyezett kerül értékelésre.)

  • Kerékpáros ügyességi pálya gyerekeknek.
  • Motoros szimulátor kicsiknek és nagyoknak.
  • Biztonsági öv szimulátor és részegszemüveg teszt.
  • KRESZ tesztek.

Az idei időpontok: március 16., május 25., július 27., és szeptember 14.

A rendezvényre látogatása ingyenes, melyről további információkat ITT talál. 

vehirsport.hu
további cikkek
Rali Eb: Csomós Miklósék harmadikak Veszprémben, Tempestini nyerte a viadalt Rally Hungary Rali Eb: Csomós Miklósék harmadikak Veszprémben, Tempestini nyerte a viadalt A román Simone Tempestini, Sergiu Itu kettős győzelmével zárult a rali Európa-bajnokság (ERC) idei nyitófutama, a Rally Hungary Veszprémben, ahol a Csomós Miklós, Nagy Attila duó harmadikként zárt. 2024. április 14. 21:48 Rali Eb: a finn Heikkilä áll az élen Veszprémben, Csomós legjobb magyarként 6. Rally Hungary Rali Eb: a finn Heikkilä áll az élen Veszprémben, Csomós legjobb magyarként 6. A finn Mikko Heikkilä, Kristian Temonen duó áll az élen a Veszprémben és környékén zajló rali Európa-bajnoki (ERC) idénynyitó futam, a Rally Hungary második, szombati versenynapja után, legjobb magyarként pedig Csomós Miklós hatodik az összetettben. 2024. április 13. 21:55 Rali Eb: cseh vezetés a prológ után, László Martinék másodikok Rally Hungary Rali Eb: cseh vezetés a prológ után, László Martinék másodikok Az Erik Cais, Igor Bacigál cseh, szlovák kettős volt a leggyorsabb a rali Európa-bajnokság (ERC) nyitófutamának, a Veszprémben és környékén pénteken rajtolt Rally Hungary-nek a Királyszentistvánban rendezett prológján, melyen a László Martin, Bán Viktor páros csak egy tizedmásodperccel maradt el az éllovastól. 2024. április 12. 21:50 Európa és Magyarország élmenői a hétvégi Rally Hungary-n Veszprémben Rally Hungary Európa és Magyarország élmenői a hétvégi Rally Hungary-n Veszprémben Huszonnégy ország versenyzőpárosai, az Európa-bajnokság és a magyar mezőny élmenői, valamint különböző szórakoztató kísérőprogramok várják a látogatókat a rali Eb (ERC) idei szezonjának nyitófutamán, a V-Híd Rally Hungary-n, amelyet péntektől vasárnapig a HUMDA országos ralibajnokság idénykezdő viadalával együtt rendeznek meg Veszprémben és környékén. 2024. április 11. 11:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.