Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
13°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
13°C

Izgalmas évkezdet a Veszprém Szlalomon

2014. március 18. 20:51 // Forrás: ifj. Mulicz László
Március 16-án tartották az idei első baleset-megelőzési nyílt napot a Veszprém Aréna parkolójában.

Az elmúlt hét napsütéses nyáridéző hétköznapjai után esővel kezdődött a vasárnapi futam a Veszprém Aréna parkolójában. A szitáló csapadék és a később viharossá feltámadó szél azonban nem riasztotta el a több ezer nézőt, akik a pálya szélén várták, hogy felbőgjenek a motorok. A rendező SR Sport Egyesület és SZ&T-T Rally Team vezénylésével létrejött baleset-megelőzési nyílt napon és ügyességi versenyen kilencvenhat nevező fogadta el a meghívást. Az idénynyitó nemcsak a Veszprém Szlalom idei első versenye volt, mert ezzel a versennyel vette kezdetét a Dunántúli Szlalom Kupa is.

A hajnali pályaépítést követően szépen megtelt a szervizpark szebbnél szebb gépcsodákkal és kezdetét vette a gépátvétel, ahol átnézték az autókat a szakértők, hogy minden biztonsági követelménynek megfeleljenek a viadal során. A gépátvételt követően mindenki a nevezési irodához sietett leadni a nevezési papírját, hogy minél előbb megkezdhesse a gyalogos pályabejárást, és felderíthesse milyen technikás pályával is lesz dolga a kormánytekergetés közben. Kilenc órakor megtartották a versenyzői eligazítást, ahol ismertették a szabályokat, és a pályáról is elhangzott néhány tudnivaló.

Fotók: Baurer LindaFotók: Baurer Linda

Az első autók negyed tízkor indultak neki az esőáztatta pályának. A pilótáknak „tojással a pedál alatt” kellett vezetniük a bóják és gumilassítók között, mert a parkoló viacolor és fehéraszfalt burkolata okozott néha meglepetést. A délelőtt folyamán többeket megtréfált a csúszós pálya, mert megpördültek, de voltak, akik feladni kényszerültek a küzdelmet, mert megpadkázták a gépet és a futómű, hűtő vagy olajteknő bánta a találkozást. A pálya nyomvonala is kifogott a mezőny egy részén, mert nem tudták megjegyezni a pályarajzon leírtakat, így többeknek érvénytelen volt az első köre.

Délben aztán az eső elálltával hamar felszáradt a pálya, felgyorsultak az események és a szél is. Ekkor a pályabíróknak már nemcsak az autók által feldöntött bójákra kellett figyelni, hanem a szél által felkapottakra is, ami után sokszor futni kellett. A kitartó, időjárással dacoló rendezők jól teljesítették a rájuk szabott feladatokat, mert szinte csak egy lélegzetnyi jegyzőkönyvszedés volt a szünet a három futam között, ahol folyamatosan pörögtek az események, és így a nézők száma sem csökkent.

Az országos bajnokság résztvevői mellett Szlovákiából is érkeztek sofőrök, a helyi kedvencek célja pedig a közönség kiszolgálása volt. A harmadik kör végén a díjkiosztóig lehetőség nyílt egy kis plusz autózásra azoknak, akik duplán neveztek és így már nemcsak az idővel kellett harcolniuk, hanem látványosan is autózhattak.

Az abszolút elsőséget Kovács Szilárd BMW-vel szerezte meg Bognár Martin és Simon István előtt. A díjazottak a jól megérdemelt serlegek mellett egyéb ajándékokat is átvehettek a szponzorok jóvoltából.


Díjazott eredmények:

A1 kategória: 1. Kandikó Ákos, 2. Pathy László, 3. Rácz Zoltán.
A2 kategória: 1. Meszes András, 2. Hofmann Tamás, 3. Pleiveisz Tamás.
A3 kategória: 1. Bognár Martin, 2. Ludescher Ákos, 3. Ifj Szőke András.
N1 kategória: 1. Máhl Roland, 2. Ifj. Krencz István, 3. Nagy György.
N2 kategória: 1. Szakonyi Gábor, 2. Kálmán Sebestyén, 3. Mile Bence.
N3 kategória: 1. Berec Géza, 2. Kovács Kristóf, 3. Ihász Kovács Tamás.
H1 kategória: 1. Hock Tamás, 2. Béry Zsolt, 3. Békési Lajos.
H2 kategória: 1. Olasz Norbert, 2. Olasz Károly, 3. Lovász Róbert.
Junior kategória: 1. Nagy Richárd, 2. Németh Botond.
Női kategória: 1. Gazdag Judit, 2. Kapl Tímea, 3. Temesi Karolina.
Proto kategória: 1. Kovács Szilárd, 2. Simon István, 3. Táncos Sándor és Vujovich György.
Quad kategória: 1. Herner Péter, 2. Régi István.

vehirsport.hu
további cikkek
Több ember meghalt egy raliversenyen Lábatlan és Bajót között baleset Több ember meghalt egy raliversenyen Lábatlan és Bajót között Négyen meghaltak és többen megsérültek, amikor az Esztergom-Nyerges Rallyn egy jármű lesodródott az útról és a nézők közé hajtott. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) vezetősége közleményben tudatta, hogy a hatóságokkal együttműködve vizsgálja a baleset körülményeit. 2024. március 24. 16:23 Ausztrál Nagydíj - Sainz nyert Melbourne-ben, Verstappen kiesett Ausztrál Nagydíj - Sainz nyert Melbourne-ben, Verstappen kiesett A vakbélműtétje után lábadozó Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat, melyet a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája műszaki hiba miatt feladott. 2024. március 24. 6:38 Szaúdi Nagydíj - Dzsiddában is folytatódott Verstappen sikersorozata Szaúdi Nagydíj - Dzsiddában is folytatódott Verstappen sikersorozata A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Szaúdi Nagydíjon Dzsiddában. 2024. március 9. 19:50 Veszprémből indul az ERC-sorozat – újabb lépés a sportfőváros cím felé rali Veszprémből indul az ERC-sorozat – újabb lépés a sportfőváros cím felé A Rally Hungary lesz a 2024-es ERC-sorozat nyitóversenye, amelyet április 12. és 14. között veszprémi központtal, murvás pályákon tartanak meg. Rali Európa-bajnokot majd öt aszfaltos és három murvás verseny összesített eredménye alapján avatnak.   2024. március 6. 13:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.