Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rekord nézőszám, színvonalas küzdelem

2014. augusztus 13. 20:37
A hétvégén lezajlott a Borsodi Nemzeti Strandkézilabda-bajnokság országos döntője Balatonfüreden.

Gyönyörű helyszínen, jól előkészített pályákon, zökkenőmentes lebonyolítás mellet mérkőzhettek a csapatok, amely Horváth Péter és szervezői csapata munkáját dicséri.

A nyár folyamán 40 férfi és 47 női csapat regisztrált a bajnokságra és közülük a 10-10 legjobb csapat küzdhetett a magyar bajnoki címért.  A férfiak mezőnyében ott volt a veszprémi Beach Devils együttese, amely a csoportmérkőzések során kialakult körbeverés után csak a 9-10. helyért játszhatott, ahol aztán Budaörs alakulatával szemben – szétlövést követően – vereséget szenvedett.

Földesi Csaba csapatkapitány emlékeztetett: elsődleges céljuk a döntőbe jutás volt, amit elsők között sikerült bebiztosítaniuk. Idén egy keszthelyi nemzetközi tornán is indulni tudtak, ahol európai élcsapatok között sem vallottak szégyent. Füreden felszabadult „örömjátékot” szerettek volna produkálni, ami sajnos nem sikerült minden mérkőzésen. Összességében elégedettek az egész nyári teljesítményükkel, jövőre újra a döntő, s azon belül egy előkelőbb helyezés lesz a céljuk.

Horváth Péter versenyigazgató elmondta, hogy az elmúlt évekhez képest a legmagasabb nézőszámot hozta a balatonfüredi döntő. A rendkívül izgalmas és magas színvonalú mérkőzések tömött lelátók előtt zajlottak, így jó választásnak bizonyult a Kisfaludy strand. Örömmel látta, hogy egyre jobban összeér a magyar mezőny és a kisebb csapatok ellen sem mehetnek biztosra a rendszeres nemzetközi kupaindulók. A két nap alatt végig kiélezett sportszerű mérkőzéseket játszottak a gárdák.

Az aranyérmes OVB Beach GirlsAz aranyérmes OVB Beach Girls

A végső győzelmet a nő mezőnyben az OVB Beach Girls csapata szerezte meg a Lady Bugs és a Győri Strandkézilabda Club előtt.

A győztes Dabasi Beach Boy’zA győztes Dabasi Beach Boy’z

A férfiak bajnoka a Dabasi Beach Boy’z csapata lett, megelőzve a Salgótarjáni Strandépítőket és a harmadik helyezett Konecranes BHT-t.

A különdíjasokA különdíjasok

Az eredményhirdetésen díjakat adott át a legjobb játékosoknak Bóna Szabolcs a Borsodi sörgyár képviseletében, Horváth Gabriella a Strandkézilabda Albizottság nevében, Andreas Nilsson, az MKB-MVM Veszprém frissen igazolt svéd játékosa, Molnár Kálmán, a Balatonfüredi kézilabda képviseletében és Horváth Péter a szervezőbizottság nevében. 

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.