Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az Egyesült Arab Emírségek is visszalépett

2014. november 11. 18:34 // Forrás: MTI
A Nemzetközi Kézilabda Szövetség keddi tájékoztatása szerint Bahrein után az Egyesült Arab Emírségek is hivatalossá tette visszalépését a január 15-én kezdődő férfi világbajnokságtól.

Az ázsiai ország sportági szövetségének egyik vezetője már szombaton jelezte, hogy elküldték lemondó levelüket az IHF-hez, amely azonban csak most jelentette be honlapján a hírt.   

A múlt héten először Bahrein lépett vissza, és ugyan okot nem közölt, minden bizonnyal mindkét ország esetében a rendező Katarral fennálló feszült politikai viszony van a döntés hátterében.

Az IHF kedden annyit fűzött hozzá a visszalépéshez, hogy a szövetség tanácsa jövő pénteken dönt majd a két távolmaradó helyettesítéséről.    

A magyar válogatott nem tudta kivívni a részvételi jogot az eseményre, ám a magyar szövetség elnöke, Vetési Iván hétfőn közleményben tudatta, hogy kérte az IHF-et, vegye számításba a csapatot a visszalépők helyén. A sportvezető tájékoztatása szerint már írásban jelezték a részvételi szándékot, és informálisan is tárgyalnak az IHF illetékeseivel, Talant Dujshebaev szövetségi kapitány bevonásával.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.