Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Németh András szerint öt-hat esélyes van

2014. november 24. 17:37 // Forrás: MTI
Öt-hat csapatot is képesnek tart a jövő vasárnap rajtoló magyar-horvát közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság megnyerésére Németh András, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

A szakvezető az európai szövetség honlapjának adott hosszú interjút, amelyben kifejtette: meglátása szerint a norvég hegemóniának vége, hat-nyolc együttes esélyes az elődöntőbe kerülésre, s közülük öt-hat képes megnyerni a tornát.    

"Elégedett lennék, ha mindhárom magyarországi helyszínen pályára lépnénk" - jegyezte meg Németh. Ez azt jelentené, hogy a csapat a győri csoportkör után játszhat a debreceni középdöntőben, majd Budapesten, ahol a négy elődöntős mellett az 5-6. helyezettek is csatáznak.    

A kapitány kiemelte: érzi a nagy nyomást, ami rájuk, mint házigazdákra nehezedik, ugyanakkor úgy véli, nemcsak ezzel kell megbirkózni, hanem azzal is, hogy a csapat legnagyobb sztárja, Görbicz Anita nem játszhat, mert gyermeket vár.    

Németh elmondta: a magyar válogatott elsősorban gyorsaságban tud ellenfelei fölé nőni, mert nincsenek nagy erejű átlövői és nagy fizikumú játékosai.    

Hozzátette: a magyar bajnokság most nagyon erős, a csapatok pénzügyileg rendben vannak, képesek külföldi játékosokat igazolni. Ez jó a nemzetközi porondon, ugyanakkor a hazai tehetségeknek nehezebb bekerülni a keretekbe.    

"Én a válogatottba nem tudok igazolni játékost" - jegyezte meg.    

Az együttes kedden Győrben kezdi meg a közös munkát, majd szombaton az osztrákok, december 4-én pedig a franciák ellen lép pályára a kontinensviadal előtt.    

Az Eb-n a magyarok Győrben az oroszokkal, a lengyelekkel és a spanyolokkal találkoznak. A kvartettből az első három helyezett jut a debreceni középdöntőbe, ahol a norvég-dán-román-ukrán négyes legjobb három csapata vár rá.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.