Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nehéz ellenfeleket kaptak a magyarok

2014. november 25. 18:52 // Forrás: MTI
Nehéz ellenfeleket kaptak a magyar csapatok a női kézilabda KEK és EHF Kupa nyolcaddöntőinek keddi, bécsi sorsolásán.

A KEK-ben az FTC-Rail Cargo Hungaria a norvég Bergennel, a Siófok-Galérius Fürdő pedig a Bajnokok Ligája csoportköréből kiesett és így kupát váltó osztrák Hypo NÖ-vel találkozik. Mindkét magyar klub otthon kezd.    

Az EHF Kupában a Dunaújvárosra a Rosztov-Don vár, az első mérkőzést rendezik Oroszországban. Az Érd a spanyol Gran Canariával találkozik, és először hazai környezetben lép pályára.    

A párharcok első mérkőzéseit február 7-én vagy 8-án, a visszavágókat egy héttel később rendezik.

Elek Gábor, az FTC vezetőedzője az MTI-nek elmondta: a Bergen kellemetlen ellenfél, ugyanakkor kellemes emlékeik vannak a csapatról,  hiszen idén februárban a BL-búcsút követően a KEK nyolcaddöntőjében, azaz ugyanebben a fázisban előbb a Népligetben 40-30-ra, majd idegenben 33-27-re győztek a norvégok ellen.    

"A hasonló továbbjutásban bízom. Persze még meg kell nézni, hogy a Bergen miben változott az előző idényhez képest" - fogalmazott.    

A Siófok mestere, Golovin Vlagyimir több szempontból is örült, hogy a Hypo lesz a riválisuk. Egyrészt nem kell messzire utazniuk, másrészt sok mérkőzését látta az osztrákoknak.    

"Azt hiszem, kaphattunk volna jóval erősebb ellenfelet is, így nem panaszkodhatunk. Úgy gondolom, hogy legalább ötven százalék esélyünk van a továbbjutásra" - mondta a klub honlapján.    

Mátéfi Eszter, a Dunaújváros vezetőedzője ugyanakkor könnyebb riválist is el tudott volna képzelni.    

"Ellenfelünk erejét jól mutatja, hogy veretlenül áll a bajnokság első helyén, ráadásul a hosszú utazás sem a legideálisabb számunkra. Februárig sok minden történhet, igyekszünk a lehető legjobb felkészülni a Rosztovból" - mondta Mátéfi.    

Szabó Edina, az Érd edzője az MTI-nek elmondta: a Gran Canaria jelenleg vezeti a spanyol bajnokságot és ez is bizonyítja, hogy komoly csapatról van szó.    

"Remek párharcra van kilátás, nagy csatára számítok. Kaphattunk volna könnyebb és nehezebb ellenfelet is" - jegyezte meg Szabó, aki a francia női válogatott szakmai stábjának tagjaként már a magyar-horvát közös rendezésű Eb-re készülő együttessel van.


A nyolcaddöntők párosítása:

KEK:
FTC-Rail Cargo Hungaria - Tertnes Bergen (norvég)
Siófok-Galérius Fürdő - Hypo NÖ (osztrák)

EHF Kupa:
Rosztov-Don (orosz) - Dunaújvárosi Kohász KA
Érd - Rocasa Gran Canaria (spanyol)

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.