Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Távozik Győrből Katrine Lunde

2015. január 15. 8:56 // Forrás: MTI
Öt év győri sikersorozat után a szezon végén távozik a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatától Katrine Lunde, a világ egyik legjobb kapusa.

A klub csütörtöki közleményében jelzi: az anyai örömök elé néző norvég sportoló döntött a távozás mellett. A szerződésében megfogalmazott opciós jogával élve jelentette be, hogy a 2016. júniusáig tartó plusz egy évet már nem Győrben szándékozik tölteni.

Lunde kétszeres BL-győztesként érkezett Győrbe 2010-ben, és már a Győrrel is nyert két BL-trófeát.    

Elmondta, hogy szomorú amiatt, mert csodás embereket kell itthagynia Győrben: játékosokat, szurkolókat és támogatókat egyaránt. Hozzátette: hálás minden emlékezetes pillanatért, különös tekintettel a fantasztikus csapattársaival megnyert két Bajnokok Ligája győzelemre.

"Ugyanakkor izgatottan tekintek előre, az újabb kézilabdás élmények felé is, miután az idei szezont az ETO-nál szándékaim szerint sikerrel zárjuk, remélhetőleg a BL Final Fouron" - nyilatkozta távozásáról Katrine Lunde.    

Lunde távozik GyőrbőlLunde távozik Győrből

Kelecsényi Ernő klubelnök jelezte: vezetőként és emberileg is nagyon sajnálja Lunde távozását.

"Minden játékosunknak igyekszünk olyan világszínvonalú feltételeket és kiszolgálást biztosítani, amely a világ jelenlegi legjobb klubjához méltó, próbáltunk mindent megtenni Katrine maradásáért is" - fogalmazott.    

Kiemelte: Lunde hiánya eddig is nagy kihívást jelentett számukra, emellett örülnek, hogy kapusaink kiváló eredményeket produkálnak mind a hazai bajnokságban, mind a BL-ben.    

"A jelenlegi szezon nem ért még véget, és bízunk benne, hogy a májusi csúcsmérkőzéseken Katrine szándékának megfelelően lehetnek még közös sikereink" - mondta a klubelnök.

vehirsport.hu
Melczer Zsolt

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.