Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szülői értekezlet a Balatonfüredi KSE-nél

2015. február 10. 22:21
A füredi kézilabda egyesület várja mindazon 2000. és 2006. között született lányok és fiúk szüleit, akik érdeklődnek a kézilabda iránt.

– Egyesületünk utánpótlás szakágának vezetői és edzői egy kötetlen beszélgetésen szeretnék bemutatni a Füreden folyó utánpótlás nevelést, versenyeztetést. Jelenleg az Eötvös Iskolával szoros együttműködésben az óvódás szivacskézisektől az U23-as juniorokig neveljük a kézilabda utánpótlást Füreden. Mondhatjuk, hogy a képzésünk itt nem áll le, mert a BKSE bajnoki bronzérmes felnőtt csapatában folyik az „utóképzés”. Szeretnénk, hogy a legtehetségesebbek nagyválogatottak, nemzetközileg ismert kézilabdázók legyenek. Erre már most lehetősége van több füredi, saját nevelésű fiatalembernek – szól a klub sajtóközleménye, melyben hozzáteszik: szeretnének a legfiatalabbak között a lányoknak is lehetőséget biztosítani és velük kezdve szisztematikusan felépíteni a női szakágat is.

A kötetlen szülői értekezleten a szakmai munka bemutatásán túl szót ejtenek a füredi továbbtanulási lehetőségekről is, hiszen a városunk ebben is bő lehetőségeket kínál.

A szülői értekezletet 2015. február 18-án 18 órakor tartják a Balaton Szabadidő Központ (8230 Balatonfüred, Horváth M. u.) Panoráma termében.  Érdeklődni Kárpáti Krisztiánnál, az egyesület szakedzőjénél lehet a 20/937-3927-es telefonszámon.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.