Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Dolgoznak tovább

2015. április 9. 19:59 // Forrás: veszpremkosar.hu
Nem teljesült a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém előzetesen megfogalmazott célja a kosárlabda NB I/B Nyugati-csoportjában, ám tragédia sem történt azzal, hogy az alapszakaszt „csak” ötödikként zárták.

A társaság annak reményében vágott neki a másodosztályú bajnokságnak, hogy huszonkét forduló után megszerzi az 1-4. hely egyikét. Az elképzelés több aspektusból is reálisnak tűnt. A játékoskeretük nyáron rutinos, A-ligás játékosokkal bővült, vagyis a holt idényben megerősödtek, s a csapatépítésük a remélt ütemben haladt. Mondhatni, minden adott volt az előrelépéshez, a merészebb elvárások szavakba öntéséhez. Az alapszakaszban ott voltak a megpályázott pozíciók valamelyikén, ahonnan hovatovább a záró játéknap legvégén szorultak ki.

– Végig éreztük a velünk szembeni felfokozott várakozást, aminek kapcsán bátran jelenthetem ki: nem sok hiányzott ahhoz, hogy most a felsőházi rájátszásra készüljünk – jegyezte meg Naményi Miklós, a klubot működtető Veszprém Kosárlabda Kft. ügyvezetője. – Természetesen szomorúak és csalódottak vagyunk, de megyünk tovább, mert az nem visz előre bennünket, ha nyalogatjuk a sebeinket. Úgy vélem, az egyesület körül majd’ mindenki hibázott abban, hogy az elképzeléseinket nem koronázta siker. A sportolóknak, a szakmai stábnak és a klubvezetésnek is megvan a szerepe abban, hogy hullámzott a teljesítményünk, hogy a keresztjátékban a 9-16. helyért csatázhatunk. Ám meggyőződésem, hogy tanultunk ebből. A keretünk az indulás óta nagyban kicserélődött ­– olyan klasszistól is elváltunk, mint Farkas Attila –, váltás történt a kispadon is – Petőfi Áron helyett Mérész Csaba lett a vezetőedző –, az év elején több gonddal is szembesültünk, többen hiányoztak sorainkból – a kulcsemberek közül Vertetics Ádám és Kámán Tamás hetekre dőlt ki sérülés miatt –, azonban tényleg nem szeretnék panaszkodni. Nincs mese: tovább kell dolgoznunk, hogy még jobbak és erősebbek legyünk.

Fotók: foto24.huFotók: foto24.hu

A gárda tavaly tavasszal ötödik lett a középső csoportban, ami az összesítésben a tizenharmadik helyet jelentette. A lebonyolítási rendszer idén változott, a második körben nem a Keleti-csoport 5-8. helyezettjeivel találkoznak, hanem egy kuparendszer nyitó párharcában a „keleti-nyolcadikkal”, az Eszterházy Károly Főiskola-Eger-HÉSZ SE-vel (kilenc győzelem, tizenhárom vereség). A felek jövő héten Heves-megyében feszülnek egymásnak, majd a visszavágót április 24-én (péntek, 19 óra) a Vetési tornatermében tartják. A jobbik együttes továbbjut, s a Falco KC Szombathely II.–Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK párosítás nyertesével találkozik. Az ottani győztes mérkőzhet a 9. helyért, amit a mieink megkaparintanának.

– Bizonyítanánk a rájátszásban, így a hazai fellépéseinket kötelező hozni – vette át a szót Mérész Csaba. A középházban azon leszünk, hogy feszesebb legyen a védekezésünk és precízebbek a figuráink, mivel a játékunk tovább csiszolható. Többször szolgálnánk lendületes, élvezetes és eladható kosárlabdával, hogy minél több sportbarátot csalogassunk ki a lelátóra. Van esélyünk a kilencedik helyre, amihez az is kell, hogy hatékonyabb legyen a támadójátékunk, nagyobb az önbizalmunk, tudniillik csak úgy jelenthetünk több helyről veszélyt az ellenfél gyűrűjére.

– Leraktuk egy jó csapat alapjait. Szerintem a folytatásban megmutatjuk, hogy van bennünk fantázia, azt pedig nyugodtan állíthatom, hogy a következő évadbeli keretünk is erős lesz – zárta az értékelést Naményi Miklós, akitől megtudtuk: már dolgoznak azon, hogy megtalálják azon kosárlabdázókat, akik emberileg és szakmailag magasabb célok eléréséhez segíthetik őket.

vehirsport.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
holnap 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.