"Ez a változtatás sokkal inkább arról szól, hogy új alapokra helyezzük a sportág jelenét és jövőjét, nem pedig arról, hogy a múltat eltöröljük" - mondta pénteken az M1 Ma Este című műsorában Gyulai Márton.
Az EAA párizsi tanácskozásán határozott úgy, hogy a jövőben csak olyan versenyen elért Európa-rekordot lehet hitelesíteni, amelyen a tisztségviselők képzettsége, illetve a műszaki feltételek is megfelelőek. Ezen felül a versenyzőknek a rekorddöntés előtti hónapokban előre egyeztetett számú doppingellenőrzésen kell részt venniük, a rekord után adott doppingmintájukat pedig tíz évig tárolni kell, hogy újra lehessen elemezni őket. Az EAA a nemzetközi szövetség (IAAF) elé terjeszti az újítást, a szervezet leghamarabb augusztusban foglal állást az ügyben.
A főtitkár - az EAA-tanács tagja - úgy fogalmazott: a sportágon belül, illetve azon kívül élő emberek számára addig is lehetőség adódik, hogy nyíltan megbeszéljék, mi volt a rossz az eddigi rendszerben. "És most nem kizárólag a doppingkérdésre gondolok, hanem a hitelesítéssel kapcsolatos visszásságokra is, amikor érdekazonosság állt fent a versenyző, valamint a hitelesítést végző személy között" - mondta a sportvezető.
Gyulai Márton részben személyes tapasztalatát is megosztva elárulta: a rekordokat tartó klasszisok véleménye is erősen megosztott az új rendszerről. "Azt viszont tudomásul kell venni, hogy a világ megváltozott, más rendszerben már más feltételeknek kell megfelelni" - mondta a sportvezető, majd hozzátette, hogy az atlétika az elmúlt években döntően a doppingról szólt.
"Pedig sokkal inkább az eredményekről és a teljesítményekről kellene szólnia. A cél az, hogy a sportág megint hiteles és elfogadható legyen" - fogalmazott.