Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

Világbajnoki bronzérmes Fonyó Sándor

2018. június 5. 21:22 // Forrás: VEDAC
A VEDAC atlétája a Szlovéniában rendezett masters hegyifutó világbajnokság csapatversenyében ért oda a dobogóra.

– Bevallom őszintén, magunk közt abban reménykedtünk, hogy egy dobogós helyet csapatban megcsíphetünk. Végül legnagyobb örömünkre így is lett – nyilatkozta Fonyó Sándor, a szlovéniai Zeleznikiben rendezett masters hegyifutó világbajnokságot követően.

A masters vagy senior hegyifutó világbajnokságra 35 év feletti sportolókat vártak. A magyarok nyolcfős egységgel vágtak neki a viadalnak, köztük a két Fonyóval, az idősebb, valamint az ifjabb Fonyó Sándorral. Természetesen mindketten a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) tagjai.

Az ifjabbik az M35-ös korosztályban indult, s mivel társai is akadtak, a TFSE-től Pelsőczy Attila, valamint a Nagykanizsai Futóklubtól dr. Bognár Csaba, így a csapatversenybe is be tudtak nevezni a magyarok.

A trióból a veszprémi fiú teljesített a legjobban, a 10,8 kilométeres távot, amelyen a szintemelkedés 1200 méter volt, 1:08:59 óra alatt teljesítette, s ezzel a hatodik helyen ért célba.

Fonyó Sándor bronzérmet szerzett a vb-nFonyó Sándor bronzérmet szerzett a vb-n

– Az első kilométerekre inkább azt mondanám, hogy lankás, dimbes-dombos vidék volt. Az utolsó négy kilométerre viszont hatszáz méteres szintkülönbséget kellett legyőzni, ami igen kemény erőpróbát jelentett a mezőnynek – magyarázta Fonyó Sándor.

Társai közül Pelsőczy a nyolcadik lett (1:12:11), míg dr. Bognár a huszadik helyen ért célba (1:32:12), ami azt jelentette, hogy a magyar hármas összesen 34 versenypontot gyűjtött és ezzel megszerezte a harmadik helyet. Ez a bronzérem a masters hegyifutó vébék harmadik magyar medáliája.

Fonyó Sándor elárulta, most négy percet kapott a későbbi győztestől, és nagyon elégedett lenne, ha a szeptemberi andorrai felnőtt hegyifutó világbajnokságon sem lenne nagyobb a különbség.

– Ez azt jelentené, hogy valahol az élmezőnyben végeznék, ami óriási teljesítmény lenne. Persze előbb még kvalifikálnom kell magam az eseményre – tette hozzá.

A kvótát Sándor a júliusi országos bajnokságon tudja majd megszerezni, ahol a Kékestetőre kell majd felfutnia. Innen az első három helyezett kap meghívást a válogatottba, és részt vehet az említett vébén is.

– Én nem az első három helyben gondolkodom, hanem csak az elsőben. Tavaly megnyertem a hegyifutó ob-t, most pedig szeretném megvédeni a címemet – szögezte le Koós Hutás László és id. Fonyó Sándor tanítványa.

Visszatérve a szlovéniai viadalra, az M60-as kategóriában idősebb Fonyó Sándor is remekül futott, a 7.2 kilométeres távot 1:24:01 órás idővel abszolválta, és ezzel a huszonkilencedik helyen fejezte be a viadalt.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.