Azt hiszem, az eddigiekkel elégedettek lehetünk. A bajnokságban másodikként zártuk az első felvonást, ráadásul készülhetünk a kupa elődöntőre is. Kérdezhetném: kell ennél több!? Valahogy az ember időnként telhetetlen. Szerintem itt Veszprémben sokan aláírták volna ezt az év elején. Viszont meggyőződésem, most már még többet akarunk. Jól van ez így. Miért elégednénk meg azzal, amit eddig elértünk? Azért szeretjük a sportot, mert tele van kihívással. Minden egyes sikerért küzdened kell és van, hogy ezt eléred, s van, hogy kudarcnak élsz meg dolgokat. Talán most kevesebb kudarc ért minket, mint siker.
Na, de kezdődik a középszakasz. Ahol tovább kell szenvedni ahhoz, hogy sikert érjünk el. Valahol elvárható volt ez most tőlünk, de nagyon észnél kell lennünk, mert, ha most úgy gondoljuk, hogy minden menni fog magától, akkor hibát követünk el. Meg ahogy hallom, a riválisok folyamatosan erősítik a keretüket. Tehát a helyzetünk nehezedik, de azt hiszem, készen állunk arra, hogy bármi történik máshol, állunk a kihívás elé. Az élet semmit nem ad ingyen. Biztos vagyok abban, hogy játékosaim is mindent megtesznek azért, hogy Veszprém városának és szurkolóinak is a lehető legjobb helyezést produkálják.
Jó lenne, ha végre olyan csapat is tudna bajnoki döntőt játszani, ahol csak magyar játékosok alkotják a keretet. Ez hitet adhatna mindenkinek, hogy érdemes csak magyar játékosokkal dolgozni. Jó lenne ez mindenkinek. Reális esélye erre most szerintem a Dunaújvárosnak és nekünk lehet, de az élet produkált már olyat, hogy valaki olyan futott be, akire a legkevésbé számítottak. Félreértés ne essék, semmi bajom az idegenlégiósokkal, csak jó lenne azt bizonyítani, hogy nélkülük is lehet sikert elérni.
Tehát eddig minden rendben. Remélem a jövőben is elmondhatjuk majd ezt. Számomra a legfontosabb, hogy bármi történik, tükörbe tudjunk nézni, mert a sport kegyetlen is tud lenni. De ha mindent megtettél azért, hogy sikeres legyél, akkor nincs miért szomorkodnod.
Továbbra is hajrá Veszprém, hajrá magyar futsal!
Madarász „Madi” János
