Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
11°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
11°C

Küzdött lelkiismerettel, mégis kikapott a „kis Telekom”

2019. február 17. 16:18
Ötgólos vereséget szenvedett hazai környezetben a Telekom Veszprém U21 a Nemzeti Kézilabda Akadémia ellen vasárnap délidőben, a férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoportjának tizenkettedik fordulójában.

Mire van szüksége egy húsz év körüli férfi sportolónak? Ha azt írnám, hogy csinos nőkre, akkor sem hazudnék, de a publikálhatóság miatt inkább maradjunk a példaképeknél. Példaképeknél, akikre felnézhet. Akik bizonyítottak a pályán, a kispadon és az igazgatói irodában egyaránt. A „kis Veszprém” játékosai tehát saját magukon kívül valószínűleg a Gulyás-duónak is tanúbizonysággal akartak szolgálni vasárnap, amikor is a tizenkettedik körben a másodosztály egyik „nagyhala”, a NEKA látogatott hozzájuk „vendégségbe”.

Két remek fizikai állapotban lévő csapat életerős küzdelmére volt kilátás vasárnap a DEVM Sportcsarnokban, ahol, mint mindig, most is pazar hangulat uralkodott. A kezdés jogának a királynék városának „vérvörös mezesei” örülhettek, akik nem is tétlenkedtek sokáig, rögvest lerohanták a Balaton-partiakat. Azonban a nagy lendület belemenést eredményezett, Szuharevet látták szabálytalannak a játékvezetők. A NEKA próbált is rögtön kontrázni, de Nagy hűséggel őrizte a veszprémi ketrecet. Ahogy Győri is a vendéghálót: neki és a boglári védőfalnak köszönhetően majdhogynem tíz percre is szüksége volt a Telekomnak, hogy végre kipókhálózza a jobb felső csücsköt Kurucz találatával (9. perc: 1-3).

Fortuna a NEKA együttesét pártolta az ezt követő tíz minutumban. Hiába hárított Nagy Benedek, a kipattanókat rendre értékesíteni tudta az ellenfél, Győri Kristóf pedig a továbbiakban is fogott, mint a zöldfesték. Kurucz viszont ráérzett az „oldószerre”: zsinórban háromszor mattolta a déli part kapuskiválóságát (20. perc: 4-10). Ha csak minimálisan is, de veszített a vehemenciájából a vendég alakulat: a védőfalukon már akadtak rések és Győrit is sikerült becsapniuk a Gulyás-tanítványoknak. Szuharev és Hornyák találataival szűkült a hátrány a Somogy megyeiekkel szemben, de a pihenőre sajnos még így is ötgólos vendég vezetéssel vonulhattak a felek (7-12) .

Nem törtek meg a fiatalok, küzdöttek lelkiismerettel (Archív fotó)Nem törtek meg a fiatalok, küzdöttek lelkiismerettel (Archív fotó)

Az öltözőből ismét játéktérre lépve olvasni lehetett a „kis Telekom” játékosainak arcáról, hogy nem törtek meg. Amit idővel alá is támasztottak, hiszen hátrányuk ellenére is küzdöttek lelkiismerettel. Kőhegyi és Bendicsek is feliratkozott a hazai gólszerzők listájára: a 42. percben már „csak” négy volt közötte (11-15). Nagyon akart kapaszkodni a Veszprém, de a Boglár védekezésben rendre remekelt, amire az eredményes támadásaik már csak a ráadás volt (48. perc: 13-18).

Győri a továbbiakban is parádézott a vendég kapu előtt, Szűcs Bencének azonban sikerült egy „emberméretűt” durrantani neki a jobb alsóba. Az „óriás” ezek után sprintelt is vissza védekezni, s ezúttal tényleg jámbor maradt, a játékvezetők hibás ítélettel ültették le két percre. Szrnka és Ernei révén, a vége előtt nem sokkal sikerült még megzörgetni a balatoniak ketrecét, de a találkozó végkimenetét góljaik sajnos már nem befolyásolták. Hiába lett a második félidő egál, a vége így is egy ötgólos hazai vereség: 19-24 állt az eredményjelzőn a lefújás után.

A Gulyás-duó legénysége legközelebb mához majdnem két hétre (március 2., 11.00, DEVM Sportcsarnok) egy újabb nagyvaddal: az ETO-SZESE alakulatával száll harcba, s vív meg egy újabb nagy csatát.

Férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 12. forduló:
Telekom Veszprém U21–NEKA 19-24 (7-12)
Veszprém, DEVM Sportcsarnok, 150 néző. Vezették: Bába Sándor, Horváth Péter.
A Telekom U21 góldobói: Kurucz Máté 5, Hornyák Bence 3 (2/2), Szuharev Lev 3, Szrnka Benedek 3, Bendicsek Ákos 2, Ernei Bence 1 (1/0), Kőhegyi Ákos 1, Szűcs Bence 1. Edzők: Gulyás István, Gulyás Péter.
Kiállítások: 8, ill.6 perc.
Hétméteresek: 3/2, ill. 2/3.


A mérkőzést követően a Veszprém Handball Academy, Simon Tibor egykori magyar labdarúgó és edző szavait közölte hivatalos közösségi oldalán: "Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha! Van úgy, hogy az embernek rossz napja van és a pályán semmi nem sikerül. Nem számít, a lényeg az, hogy lássák rajtad az emberek, hogy megszakadsz a klubért, a szurkolókért és akkor a vereség is meg van bocsátva. Ilyen egyszerű!"

Simon Dániel
Események
Sorozat
férfi kézilabda NB II Nyugati csoport, 2019/2020
Hazai
Budai Farkasok
Vendég
Telekom Veszprém U21
Időpont
2020. február 29. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Sportcsarnok
Eredmény
21-28
részletek
Sorozat
férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2019/2020
Hazai
Telekom Veszprém U21
Vendég
Pécs
Időpont
2020. március 6. 19:30
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
34-27
részletek
Sorozat
férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2019/2020
Hazai
Szigetszentmiklós
Vendég
Telekom Veszprém U21
Időpont
2020. március 11. 19:30
Helyszín
Szigetszentmiklós, Városi Sportcsarnok
Eredmény
28-26
részletek
további cikkek
Bánhidi: apróságok döntöttek férfi kézilabda-válogatott Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:57 Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor férfi kézilabda-válogatott Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:15 Sterbikék újra a kapuban Veszprémi Kézilabdázás Napja Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. 2026. május 17. 22:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.