Rasovszky Kristófot bizonyára senkinek sem kell bemutatni városunkban. De ha esetleg még is akadna valaki, aki nem ismerné; ő az a 22 esztendős nyíltvízi úszó, aki a vb-k történelmében először hódított el aranyérmet Magyarországnak. Egészen pontosan a Koreai Köztársaságban zajló júliusi világbajnokság 5 km-es távján.
– Minden úgy alakult, ahogy azt szerettem volna… – elevenítette fel emlékeit portálunk, a vehirsport.hu megkeresésére Rasovszky. – Gyakorlatilag végig azt az iramot úsztuk, ami számomra abszolút a legideálisabb volt. Igaz, nem volt egy brutálisan nagy iram, de nem is volt könnyű feladat végig az élen maradnom: ügyelnem kellett arra, hogy még csak véletlenül se csússzak vissza a „sűrűjébe”, mert tudtam, hogy akkor bizony a dobogó is könnyen „elúszhat”.
Ehelyett pedig inkább Kristóf volt az, aki „felúszott” a pódium legfelső fokára.
A Balaton Úszó Klub (BÚK) tehetsége elmondta, túl sok ideje nem volt arra, hogy kiélvezze az örömteli, győztes pillanatot, ugyanis pontosan tudta, hogy már a következő megmérettetésére, a 10 kilométeres távra, s az olimpiai kvóta megszerzésére kell koncentrálnia.
Melynek a begyűjtése nem is maradt el: a nyíltvízi úszótehetség a 4. helyen végzett 10 km-en, ezzel egyben pedig kvalifikálta is magát a 2020. évi tokiói, nyári olimpiai játékokra.
– Bevallom őszintén, picit fájt, hogy nem sikerült felérnem a dobogóra… Azonban egy pillanatig sem veszítettem szem elől azt, hogy valójában miért is jöttem... Azt, vagyis a kvótát pedig sikerült is megszereznem. Ami pedig egyben azt is jelenti, hogy az edzőmmel karöltve sokkal nyugodtabban készülhetünk a következő év megmérettetéseire.
S ha már szóba jött a kiválóság edzője, engedjék meg, hogy szembesítsem önöket az egyetlen ponttal, ami közös a világbajnok, s jómagam, hétköznapi életében. Ez a közös „pont” pedig nem más, mint maga az edző, Szokolai László. Ugyanis ő volt az a szakember, aki anno óvodás korunkban Balatonfűzfőn, mindkettőnknek először nyújtott bepillantást az úszás rejtelmeibe.
– Kisóvodás korom óta ismerem már Laci bácsit: az első ovis, úszós kalandom alkalmával találkoztunk egymással. Igaz, nem nála, hanem Epres Imre bácsinál kezdtem el versenyszerűen úszni, mégis úgy gondolom, hogy ő volt az, aki a valódi tehetséget felfedezte bennem – vélekedett a kétszeres Európa-bajnok, majd kifejtette, ha rajta múlik, akkor első nyíltvízi versenye egyben az utolsó is lett volna, Szokolai azonban ezt máshogy gondolta.
– Szokolai László akár egy családtag, úgy van jelen az életemben. Vakon bízom benne… A közösen elért eredményeink pedig azt mutatják, hogy még ha sokszor akadállyal teli is az út, amelyen haladunk, az iránnyal abszolút semmi gond nincs. Sokszor ki sem kell mondanunk, amit gondolunk, ugyanis a másik gesztusaiból már érezzük azt. S ami talán a legfontosabb, hogy mindketten alkalmazkodók vagyunk… E tulajdonság nélkül úgy gondolom, nem is lehetnénk eredményesek! – hangsúlyozta.
Kristóf szavai pedig kétségkívül hitelességet is nyertek, ugyanis már a világbajnokság után két nappal, a világkupa kanadai fordulójában ismét felállhatott edzőjével a dobogó legfelső fokára: Rasovszky majdnem 13 másodpercet vert a 10 kilométeres táv második helyezettjére.
– Laci bá' nélkül semmi nem sikerült volna! Ezúton is köszönöm neki, hogy mindig is hitt bennem és hogy soha nem engedte el a kezemet. Higgyék el, bármiről is volt szó, sportról, vagy épp magánéletről, rá bármikor számíthattam. Ugyanis nincsenek titkaink egymás előtt: jobban ismer, mint én magamat! – zárta a beszélgetést az Óbudai Egyetem Villamosmérnöki Karának hallgatója, Rasovszky Kristóf.
