Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 5. Vilma
Veszprém
-2°C
2023. december 5. Vilma
Veszprém
-2°C

Századik bajnoki cím a régi motorosoktól

2019. október 2. 10:01 // Forrás: VEDAC
Koós Hutás László századik felnőtt bajnoki aranyérmét ünnepelhette edzőként a tíz kilométeres országos bajnokságon, ahol a Veszprémi Egyetemi Diák és Atlétikai Club kiemelkedően szerepelt.

Szombathelyen rendezték meg Magyarország 10 kilométeres Országúti Futó Bajnokságát. A VEDAC szép számú csapatot indított. A veszprémiek remek egyéni, ennél fogva csapatban is kiváló eredményeket értek el.

Koós Hutás László csapatvezető sajnálatát fejezte ki, hogy két meghatározó sportolójuk, Koszár Zsolt és Bertalan Renátó, sérülés miatt nem tudott részt venni az eseményen. Szerinte velük a felnőtt férfi csapat a bajnoki cím egyik legfőbb várományosa lehetett volna.

Fotó: VEDACFotó: VEDAC

– Örömmel tölt el viszont, hogy Kovács Tamás szezoncsúcsot futva az előkelő hatodik helyen végzett, csapatban pedig Odonics Gáborral és a fiatal Rezeli Martinnal ötödik helyen zártak – mondta el.

Megtudtuk még tőle, a női csapat bajnoki címe kiemelt helyet kap a sok jó eredmény között, hiszen olyan „régi motorosok” érték el ezt az aranyat, akik évtizedek óta szállítják a VEDAC-nak a jobbnál, jobb eredményeket. Weibl (Badis) Anissa Zsófia második, Brassay Réka az ötödik helyet érte el, és Kiss Melindával kiegészülve állhattak fel a dobogó tetejére.

Kiderült, ez az aranyérem Koós Hutás László századik felnőtt bajnoki címe edzőként.

– Igen, emlékszem az elsőre – mondta mosolyogva: – Még Dóczi Éva szerezte 1990-ben. A századik is emlékezetes számomra, ők régi tanítványaim, akiktől már nem is várhattam hasonlót, de mégis kitettek magukért.

A további eredményeket is véleményezte, és úgy ítélte meg, ahhoz képest, hogy közel két éve gyakorlatilag a nulláról kezdték el újra a futó szakág építését, szépen haladnak. Most már az utánpótlás korosztályban is akad 30-40 olyan fiatal, akikre lehet építeni, akik kitartóan dolgoznak, és remek eredményekre is képesek lehetnek, ezt bizonyították most. Hozzátette, reményteli a VEDAC futó szakágának jövőképe.

Négy további érmet szállítottak a fiatalok az OB-n. A női junior csapat (Mérő Dominika, Koós Réka, Nagy Márta) első, a női U23-as csapat (Szigeti Beatrix, Bencsics Boglárka, Darics Nikolett) második lett. Az ifjúsági 4 x 2.5 km-es váltó (Edvy András, Honti Marcell, Medveczky Levente, Bálint Benedek) ezüstérmet szerzett, míg az ifjúsági lány váltó (Szemán Kitti, Bálint Laura, Lantai Anna, Inhof Lili) bronzérmes lett.

Eredmények. Férfi: 6. Kovács Tamás 31.17, …, 17. Odonics Gábor 34:11. Junior: 5. Rezeli Martin 37.59. Női felnőtt: 2. Weibl (Badis) Anissa Zsófia 38:55, …, 5. Brassay Réka 40:04, 12. Bellér Zsuzsanna 42:30, 15. Mérő Dominika 42:56. Utánpótlás: 6. Szigeti Beatrix 47:05, 7. Benics Boglárka 52:20 PB, 8. Darics Nikolett 54:40. Junior: 6. Mérő Dominika 42:56, 9. Koós Réka 52:12, 10. Nagy Márta 53:40.

Csapat. Férfi. Felnőtt: 5. VEDAC (Kovács, Odonics, Rezeli) 1:43:27. Ifjúsági, 4x2.5 km: 2. VEDAC (Edvy András, Honti Marcell, Medveczky Levente, Bálint Benedek) 33:29. Női. Felnőtt: 1. VEDAC (Badis, Brassay, Kiss Melinda) 1:59:30. U23: 2. VEDAC (Szigeti Beatrix, Bencsics Boglárka, Darics Nikolett) 2:34:05. Junior: 1. VEDAC (Mérő, Koós, Nagy) 2:28:48. Ifjúsági, 4x2.5 km: 3. VEDAC (Szemán Kitti, Bálint Laura, Lantai Anna, Inhof Lili) 39:20.

további cikkek
Kétmillió forintnyi sportfejlesztés az iskolákban szabadidősport Kétmillió forintnyi sportfejlesztés az iskolákban A közel 4500 résztvevővel lezajlott Valeo-Rotary Futónap eredményei alapján 2 millió forint értékben adott át hasznos sporteszközöket a Rotary Club Balatonfüred-Veszprém és a VEDAC november 28-án, a Városi Stadion futófolyosóján. Az októberben megrendezett, a VEB2023 által is támogatott „Fuss az Iskoládért!” programon a létszámarányosan legtöbb diákot megmozgató Veszprém vármegyei iskolákat díjazták. 2023. november 30. 22:30 Három bajnoki címet szerzett az SVSE Három bajnoki címet szerzett az SVSE A veszprémi Sportolj Velünk SE három bajnoki címet zsebelt be a mezei futó liga elmúlt hétvégi, utolsó fordulójában. A Szombathelyen rendezett versenyen U14-es kategóriában Kingl Marcell László, az U16-osoknál Szirbek Titus, az U18-asoknál pedig Derdák Sára állhatott fel a dobogó legfelső fokára. 2023. november 29. 20:31 Az eső és a hideg sem szegte kedvüket szabadidősport Az eső és a hideg sem szegte kedvüket Nemesvámoson rendezte meg a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) a mezei futó magyar liga második fordulóját, ahol az esős, őszi idő sem szegte kedvét a futóknak, és több százan vettek részt az eseményen. 2023. november 17. 13:43 A cudar időjárás sem állíthatta meg a veszprémieket SVSE A cudar időjárás sem állíthatta meg a veszprémieket Hiába a hideg, szeles, esős idő, a veszprémi Sportolj Velünk SE atlétáit ez még inkább motiválta a mezei liga legutóbbi versenyén, ahol három bajnoki cím született: Nyemcsok Belián (U8), Schindler Dóra (U10) és Polgár Soma (U12) is a dobogó legfelső fokára állhatott fel. 2023. november 14. 12:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.