2020. szeptember 28.
//
Vencel névnap

Gólgazdag meccsen könnyed veszprémi siker

A pont nélkül álló Budakalász csekély ellenállást tanúsított a címvédő, éllovas Telekom Veszprém vendéglátójaként a férfi kézilabda NB I keddi játéknapján.

Két Bajnokok Ligája és három SEHA-liga mérkőzés után ismét a magyar élvonalban várt feladat az eddigi hat bajnokiját egyaránt megnyerő Telekom Veszprémre, amely kedd este a pont nélküli Budakalászhoz látogatott.

David Davis vezetőedző – vélhetően a Porto elleni vasárnapi (15.00) hazai BL-találkozóra fókuszálva – Rasmus Laugénak, Dejan Manaszkovnak, Dragan Gajicnak, Mirsad Terzicnek és Kentin Mahénak is pihenőt adott. Visszatért ugyanakkor a Kiel elleni szeptember 21-ei találkozón megsérülő Sterbik Árpád, továbbá két fiatal, a jobbátlövő Ilics Zorán és a beállós Szűcs Bencének is bekerült a tizenhatos meccskeretbe.

Az erőviszonyok ismeretében tehát teher nélkül, felszabadultan kézilabdázhatott a házigazda, amely Sinkovits és Gábor góljaival meg is szerezte a vezetést. Marguc és Nilsson révén pillanatok alatt egyenlített a címvédő, de fordítania nem sikerült. Ebben jelentős szerepe volt Váczi Dánielnek, aki többször is bravúrral hárított (5. perc: 4-3). A veszprémi-füredi nevelésű Nemes révén még a 7. percben is a Budakalász vezetett, amikor is Marguc főszereplésével sorozatban hármat vágott a Telekom (11. perc: 5-8).

Gasper Marguc tízszer talált be - Fotó: Vörös Dávid (Telekom Veszprém Facebook)Gasper Marguc tízszer talált be - Fotó: Vörös Dávid (Telekom Veszprém Facebook)

A folytatásban Borozan csillogtatta meg átlövő erényeit, de a játékrész kétharmadánál még látótávolságon belül tudott maradni a rivális (8-11). A zártabbá váló veszprémi védekezéssel aztán már alaposan meggyűlt a baja a Forgács-csapatnak. Marguc és Strlek két-két góljával jelentős előnyre tett szert a listavezető, 9-16-nál másodszor is időt is kért a hazaiak mestere.

Török ötperces gólcsendet tört meg, több puskapora pedig már nem is maradt csapatának a félidőre. Sterbik ugyanis Váczi Milán és a válogatott kerettag Tóth hetesét is megfogta. A harminc perc alatt hét akciógólig jutó Marguc és a négyet vágó Jahia révén ötöt lőtt zsinórban a Davis-csapat (10-21).

A második felvonás elején már Cupara állt a bakonyi kapu előtt, a karmesteri pálcát pedig Nenadics vette át Lékaitól. Az első percek ezúttal is kiegyenlített játékot hoztak, mindkét háló három-három alkalommal zörrent meg. Jahia és Nenadics löketével aztán tizenháromra nőtt a különbség (36. perc: 13-26). A Pest megyeiek védelme továbbra sem bírt a jelentős fizikai fölényben lévő veszprémiekkel, Borozan elemi erejű bombával alakította 15-30-ra az állást.

Gyors egymásutánban potyogtak a gólok, mindkét hátsó alakzat engedett szilárdságából. A valamennyi játékosának lehetőséget adó Forgács Gyula harmadszor is magához rendelte az övéit, amivel elérte, hogy ne nyíljon tovább jelentésen az olló (51. perc: 19-35).

Davis mester Szűcs után Ilics Zoránt is pályára küldte, aki bátor játékkal hívta fel magára a figyelmet. A hajrában az öt gólig jutó Moraes is megszórta magát, a 24-41-es végeredmény pedig Borozan állította be, akinek a neve mellé végül nyolc találat került.

Férfi kézilabda NB I, 6. forduló:
Budakalász–Telekom Veszprém 24-41 (10-21)
Budakalász, vezette: Bujdosó, Horváth V.
Budakalász: Váczi D. – Tóth Á. 6, Sinkovits 3, Czina, Gábor 1, Nemes 4, Hrabák 1. Csere: Boros T., Vasvári (kapusok), Váczi M. 2 (1), Mazák, Török 3, Koller, Simon B. 1, Glück 3 (2), Simotics. Vezetőedző: Forgács Gyula.
Veszprém: Sterbik – Marguc 11, Jahia 6, Lékai, Nilsson 3, Borozan 8, Strlek 5. Csere: Cupara (kapus), Blagotinsek, Mackovsek 1, Moraes 5, Nenadics 2, Szűcs B., Ilics Z. Vezetőedző: David Davis.
Kiállítások: 12, ill. 10 perc.
Hétméteresek: 6/3, ill. 2/1.

Zatkalik Dávid
Férfi kézilabda BL, B csoport 2020/2021
M GY D V LG KG GK P
1. Barcelona (spanyol) 2 2 0 0 72 53 19 4
2. Telekom Veszprém 2 2 0 0 65 49 16 4
3. Aalborg Handbold (dán) 2 2 0 0 69 58 11 4
4. HBC Nantes (francia) 2 1 0 1 59 55 4 2
5. THW Kiel (német) 2 1 0 1 58 56 2 2
6. Motor Zaporizzsja (ukrán) 2 0 0 2 54 68 -14 0
7. Celje (szlovén) 2 0 0 2 57 73 -16 0
8. Zagreb (horvát) 2 0 0 2 46 68 -22 0
Utolsó módosítás: 2020. szeptember 25. 9:09
Férfi kézilabda NB I, 2020/2021
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 5 5 0 0 183 105 78 10
2. MOL-Pick Szeged 4 4 0 0 133 97 36 8
3. FTC KN KFT 3 3 0 0 94 61 33 6
4. HE-DO Gyöngyös 4 3 0 1 114 103 11 6
5. Grundfos Tatabánya 3 1 1 1 76 78 -2 3
6. Budakalász Kézilabda 5 1 1 3 124 148 -24 3
7. Sport36-Komló 2 1 0 1 55 51 4 2
8. Balatonfüredi KSE 3 0 2 1 74 78 -4 2
9. Veszprémi KKFT 3 1 0 2 75 92 -17 2
10. Ceglédi KKSE 3 1 0 2 61 86 -25 2
11. Orosházi FKSE 5 1 0 4 107 163 -56 2
12. Dabasi KC VSE 2 0 0 2 48 52 -4 0
13. SBS-Eger 1 0 0 1 27 32 -5 0
14. Csurgói KK 3 0 0 3 71 96 -25 0
Utolsó módosítás: tegnap 22:14
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
kézilabda Férfi kézilabda NB I, 2020/2021 7. 2020. október 11. 18:00 Veszprém, Veszprém Aréna Telekom Veszprém Balatonfüred
kézilabda Férfi kézilabda BL, 2020/2021 3. 2020. szeptember 30. 18:45 Zaporizzsja, Palace of Sport Yunost Zaporizzsja Telekom Veszprém
kézilabda Férfi kézilabda NB I, 2020/2021 5. tegnap 18:00 Veszprém, Veszprém Aréna Telekom Veszprém Orosháza 37-20
kézilabda Férfi Kézilabda BL, 2020/2021 2. 2020. szeptember 24. 18:45 Veszprém, Veszprém Aréna Telekom Veszprém Zagreb 37-25
kézilabda Férfi kézilabda NB I, 2020/2021 4. 2020. szeptember 20. 17:00 Eger, Kemény Ferenc Sportcsarnok Eger Telekom Veszprém ELHALASZTVA
előző események betöltése